Bloodsport L.S. [Fordítás] ✅️

11. Fejezet

Amikor Harry kinyitotta a kocsiajtót, Louis az anyósülésen ült némán, keresztbe font karokkal, és az udvart nézte. Harry bedobta a hátsó ülésre Louis táskáját, beült a volán mögé, aztán beindította az autót. A csend túl nagy volt Harrynek, ezért gyorsan bekapcsolta a rádiót, amiből egy halk zene kezdtet szólni. Halkan dúdolt, remélve, hogy így megtörik a jég. Viszont nem. Louis meg sem moccant az ülésen.

Túl korán értek oda a másik fiú házához. Nem akarta, hogy Louis elmenjen. Ő sem akart hazamenni és újra szembenézni a családjával.

Leparkolt a padkánál Louis otthona előtt, és megpróbálta összeszedni magát. A hangja halk volt, amikor megszólalt: - Még mindig mérges vagy, kicsim?

Louis hirtelen felé fordította a fejét, mozdulatai tele voltak dühvel. - Ne hívj így.

- Louis.

- Utállak.

Harrynek nem tetszett ez a szó.

- Nem terveztem, hogy ez az egész megtörténjen.

Louis összehúzta a szemeit. - Tudom, hogy káoszt akartál, Harry. Csak úgy, ahogy azt is tudom, hogy múltkor ott kint a házatok előtt azért csókoltál meg, mert azt akartad, hogy az anyukád lássa. Mindenre van valami szokásod.

Nos. Tulajdonképpen Harrynek meg sem fordult a fejében, hogy Louis tudta, hogy annak oka volt. Azonban nem mintha az a csók csak emiatt lett volna. Szerette megcsókolni Louis-t. Sőt, imádta. Jó érzés volt. Ráadásul egyáltalán nem volt semmilyen titkos szokása. Inkább csak elhamarkodott döntéseket hozott erős érzelmek alapján, amiket később mindig megbánt.

- Nincs - felelte.

- Szóval, amit mondtam nem igaz?

- Jó. - Nem hazudhatott róla. - Tudtam, hogy nézett.

- Nem értelek! - kiáltott Louis idegesen felemelve a kezeit. - Ez egy titok, Harry! Nem bírjuk egymást - szexelünk. És senkinek sem kéne tudnia róla! Aztán megcsókolsz az anyád előtt, és jelenetet csinálsz a születésnapodon az egész családod szeme láttára, mintha figyelemért könyörögnél! Csak közölném, hogy kibaszottul nem így kell titkot tartani.

Vállai fel-le mozogtak, miközben Harry rámeredt. Bárcsak tudta volna, mennyire igaza volt. Harry tényleg figyelemért könyörgött. Nem adták át neki minden nap ezüsttálcán. Arra azonban nem számított, hogy Louis ennyire észreveszi a részleteket. Nem tudta, hogy ilyen könnyen átlát rajta.

- Ne haragudj - nyögte ki nagy nehezen ezt a két szót. Nehéz volt belenéznie a másik fiú szemeibe, főleg amikor azok ekkora erővel bámultak a sajátjába. Harry végül elfordította a tekintetét. Hogy lehetett, hogy Louis szavai, tettei, sőt, igazából minden, amit csinált padlóra küldték Harryt? Mikor nyert egyáltalán ő? Louis volt mindig a győztes. - Elfejeltetted a születésnapomat - tette hozzá.

- Bocsánat, édesem. Nem mintha randiznánk vagy ilyesmi.

Számított ez? Harry szíve úgy érezte, igen.

- Mégis szoktál rá emlékezni.

- És most ezért vagy mérges? - sóhajtott fel, és a házat nézve újra keresztbe tette a karjait. - Adtam tavaly egy ajándékot. De tőled nem kaptam semmit.

- Szakításban voltunk.

- Akkor is a szülinapom volt, nem?

- Én most mégsem kaptam meg az ajándékomat.

- Hát nem is fogod - fújtatta Louis. - Még mindig haragszom rád a hülye szülinapi buli miatt.

Tényleg hülye buli volt. Harry az egészet utálta. Kivéve azokat a részeket, ahol Louis gyengéd és meleg volt az oldalának dőlve. Pedig elég jól megvédett ott bent - mondta Gemma. Igaz volt. Megvédte. Azt mondta, Harry megérdemelte, hogy kapitány legyen. Louis vajon tényleg így érezte? Harry nem tudta, mit gondol valójában a fiú. Soha. A tettei egyszer sem árultak el semmi az igazságból. Még egy fikarcnyit sem.