10. Fejezet

860 51 2
                                    

Nem igazán volt biztos benne, hogy jó ötlet-e bevenni az ecstasyt. Drogozott már ezelőtt, bár nem gyakran, és valójában azt sem tudta, hogy szereti-e vagy sem. Zayn házában töltötte az éjszakát, ezt tudta, viszont nem sokat tudott felidézni az estéből. Talán csak az éjszaka felét. Emlékezett, hogy könnyebbnek érezte magát, hogy Zayn megnevettette, miközben mindketten a hálószoba padlóján ültek. Emlékezett, hogy nem émelygett a gondolattól, hogy az anyja látta, amit látott. Beszélgetésre is emlékezett. Sokra. Telebeszélte Zayn fejét. Louis-ról. A szemeiről, az arcáról, és valószínűleg arról is, milyen jól néz ki meztelenül. Zayn biztosította, hogy nem csinált vagy mondott semmilyen hülyeséget, és rákényszerítette, hogy egész nap hidratáljon. Akkor megkönnyebbülés volt bevenni a mollyt, de pár nappal később még mindig csak úgy kirázta a hideg.

Egy nappal később, hogy az anyja előtt csókolózott Louis-val, besétált a házba. A nő nem volt otthon. Az apja igen, de semmi jelét nem mutatta, hogy valami megváltozott volna. Harry egyenesen a szobájába osont, és hevesen verő szívvel becsukta az ajtót. Gemma nem hívta, ami azt jelentette, hogy valószínűleg ő sem tudta meg, vagyis az anyja nem mondta el senkinek. Harry nem tudta, ez jó-e vagy sem. Az anyukája előző nap óta nem volt otthon.

- Lucy-nál van – morogta az apja, amikor Harry másnap végre vette bátorságot, hogy megkérdezze.

Nem tudta, hogy megbánta-e vagy sem, viszont bizonyos tekintetből könnyebb volt lélegezni, amikor besétált az iskolába. Az anyja tudta, hogy meleg, és a legjobb barátja is. Így nem lett volna olyan nehéz, ha valaki más is megtudja. Viszont ahogyan csinálta, azt megbánta. Meg akarta bántani az anyját, sokkolni őt, szóval úgy gondolta, megérdemel néhány napot, hogy megeméssze a látottakat. Ennek ellenére... muszáj volt beszélnie vele erről. Minél hamarabb. Harrynek tudnia kellet, mit gondol.

Két nappal február elseje előtt az anyja besétált a házba. Harry éppen egy állatokról szóló dokumentumfilmet nézett a tv-ben, az apja pedig a konyhában volt. Harry szíve a torkában dobogott, és figyelte, ahogy az anyja, mint egy küldetésben lévő nő, bemegy a nappaliba. Bézs kabátot viselt, körmei ki voltak lakkozva, az arany karkötője pedig ott feküdt a csuklóján. Magasra emelte az állát.

Harry vett egy nagy levegőt. Azt kívánta, bárcsak megint ott lehetne a fürdő hideg járólapján.

Az anyja kezében volt egy csokor virág. Tulipánnak tűntek, narancssárga és lila színben. Ezen kívül teli papírzacskókat is cipelt. Harry nem tudta megmondani, mi lehet bennük, és az apja egy torokköszörüléssel bedugta a fejét a nappaliba, a konyha küszöbén állva.

- Helló, drágám.

- Szia, szívem – hadarta az anyja.

- Mi folyik itt?

- El kell kezdenünk készülődni!

- Mire...?

- Hát Harry szülinapi vacsorájára.

Harry ezt el is felejtette. Két nap múlva lesz a születésnapja. Nem hibáztatta az apját, hogy elfelejtette, hiszen ő maga is alig emlékezett rá.

- Vacsora? – kérdezte halkan. Összehúzta a vállait, mert nem akarta magára vonni a figyelmet.

- Most miért? Igen! – Az anyukája rá sem nézett. Szemei a virágokon voltak, amiket éppen egy vázába tett. – Az egész család átjön.

- Nagyszerű – mondta az apja.

- Nagyszerű – suttogta Harry. Az anyja a szobában járkált, és a szatyrokban lévő dolgokat pakolta be a fiókokba. Bement a konyhába, aztán vissza, és közben egyszer sem nézett Harryre.

Bloodsport L.S. [Fordítás] ✅️Kde žijí příběhy. Začni objevovat