Bloodsport L.S. [Fordítás] ✅️

14. Fejezet

Harry reggel égett vaj szagra ébredt.

Kinyitotta a szemét, megfordult, és azonnal észrevette, hogy Louis nem volt mellette. Felült, hogy körbenézzen a szobában, és közben beletúrt a hajába. Már az állkapcsánál is túlnőtt, így minden edzésen vagy össze kellett kötnie egy kis kontyba, vagy fejpántot húznia. Eltűnődött, hogy levágassa-e.

Megtalálta az éjjeliszekrényen a telefonját, és rápillantott a képernyőre. Volt pár olvasatlan üzenete Zayntől, előző estéről. Viszont már majdnem fél tizenkettő volt. Túl sokáig aludt. Harry újra beszívta az illatát annak, ami éppen a földszinten készült, és eldöntötte, hogy majd később elolvassa az üzeneteket. Fél órán belül a város szélén lévő megbeszélt helyen kellett lenniük, lent a konyhában pedig valami nagyon nem volt rendben.

Felkelt az ágyból, a fürdőben megmosta a fogát, aztán felöltözött az edzős ruhájába. Amint végzett, lesietett a lépcsőn, és valami édeskés illatot érzett, ami keveredett az égett vaj összetéveszthetetlen szagával. Bedugta a fejét a konyhába, és ott találta Louis-t a helység közepén, és egyáltalán nem tűnt valami határozottnak. A tűzhelyen egy lapos serpenyő ült, amiből hatalmas mennyiségű gőz szállt fel. Harry a fiú mellé sietett, és gyorsan lekapta a serpenyőt a tűzhelyről. Apró pöttyök voltak benne palacsintakeverékből. A tetejük száraznak tűnt, az aljuk pedig égettnek.

- Hé! – Louis hangja nyugtalan volt, de egyáltalán nem tűnt fel neki a serpenyő aljában lévő száraz réteg.

- De hát odaég, Lou! – Megdöntötte a serpenyőt, és az apró palacsintadarabok pedig szomorúan belepotyogtak a mosogatóba.

- Elrontottad a munkámat!

Harry megfordult, és szembetalálta magát a fiú megtört, kétségbeesett arcával. – Lou – mondta lágyan. – Amúgy sem volt ehető...

- Honnan tudod? Most rontottad el!

Harry felsóhajtott. – Van még a lekevert tésztából, kicsim? Nézd, csak kipucoljuk a serpenyőt, újramelegítjük, és csinálhatunk rendes kaját.

- Rendes kaját? – tátotta el a száját.

Harry a falon lévő órára pillantott. 12:45 volt. – Igazából, Lou, erre már nincs időnk. Indulnunk kell.

Louis futólag ránézett az órára, aztán mogorván Harry felé fordult. – Éppen főzök.

- Húsz perc, amíg odaérünk! Indulnunk kell, most.

- Kit érdekel? Befejezem a reggelit.

A Harry kezében lévő serpenyő után nyúlt, de Harry elrántotta. Túl hamar jött rá, hogy ez mekkora hiba volt. Nem számított rá, hogy Louis keze gyengéd lesz. Nem számította rá, hogy a keze finoman fog mozdulni. Egy pillanatra elfelejtette, hogy Louis már nem abból a hideg és kemény külsőből áll. Így hát Harry ellenmozdulata túl erős volt. Louis próbálkozása, hogy ellopja a serpenyőt közel sem volt lendületes, ettől pedig Harry nekicsúszott a pultnak. Megpróbálta felfogni az esést, de a rátenyerelt a palacsintatésztával teli tál peremének, ami így telibe kifolyt.

Levegő után kapott, és a tál után nyúlt, de már túl késő volt. Lenézett, és a padlót beborító massza láttán felsóhajtott. Lassan felpillantott Louis-ra, belül pedig káromkodott.

A vigyor, ami Louis arcán ült ki, olyan önelégült és győzedelmes volt, hogy hosszú idő után először Harry egy aprócska késztetést érzett arra, hogy megüsse őt. – Nos. Nézd, mit csináltál, Harold.

Harry eltorzult tekintettel felnézett rá. – Ez egyértelműen a te hibád.

Gonosz szemekkel, és elégedettül elmosolyodott. – Higgy, amit akarsz, életem.