SHAMELESS ( BILLY HARGROVE 2. )

𝔠𝔥𝔞𝔭𝔱𝔢𝔯 𝔢𝔦𝔤𝔥𝔱

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

KÉPZELGÉS

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

[ 1 9 8 5. J Ú N I U S 19. ]

A zene hangosan dübörög a fülemben a szívverésemmel együtt, ahogy az ütemre mozgunk. Imádom ezt az érzést, mert felszabadít. Gyönyörű, ahogy a test, mely megadatott nekem, önálló életet él és felszabadul. A karjaim és a lábaim is szinte egy ütemre mozognak, ahogy a csípőm is követi.
A homlokomon izzadság gyöngyözik. A hajam bár copfba van, így is az arcomba tapadnak a kiszabadult tincsek.
Látom magamat a tükörben. A ruhát, ami a testemre simul. Elképzelem, hogy én irányítom minden mozdulatomat, majd meg is teszem.
Akkor megállíthatatlannak érzem magamat, egy igazi amazonnak, akit senki sem irányít. Aki a maga ura.
– Gyerünk hölgyeim! – szólal meg a barna hajú férfi a tükörnek háttal. – Már nincs sok vissza! GYERÜNK! – kiabálja, ahogy gyorsít a gyakorlatokon. Egy emberként követjük a mozgást és érzem, hogy patakokban folyik rólam a víz. Kiélvezem az aerobic óra adta élvezetet, és hagyom, hogy a szívem kiugorjon a helyéről. Mély levegőket veszek, miután elhal a zene és az oktató megtapsol minket.
– Gustavo, mindig öröm veled egy óra! – mondom, miközben felnyalábolom a cuccomat a tükör elől.
– Drágám, és ha tudnád, hogy miket tartogatok a következőre! – kacsint rám a barna, rövid hajú férfi. – Ahogy látom a barátnődnek nem annyira tetszett az óra. – jegyzi meg, miközben a szitkozódó Mia felé néz.
– Ne is foglalkozz vele! – legyintek. – Akkor jövő héten! – köszönök el tőle, és intek az unokahúgomnak, hogy jöjjön.
– Komolyan, mi a francért rángattál el? – kérdezi, ahogy ráállunk a mozgólépcsőre a plázában, ahol az aerobic stúdió is van. – Gyűlölök sportolni!
Megforgatom a szemeimet, de a szám szélén azért bujkál egy gonosz mosoly. Ezt az edzést azért kapta, mert tegnap lefikázta a főztömet.
Nem vagyok egy konyhatündér, de próbálkozom. És azzal, ha vendégként olyanokat mondd, hogy „ehetetlen" az már eléggé sérti az önérzetemet. Anyának pedig nem mert nemet mondani arra, hogy ma délelőtt tartson velem az edzésre.
Amikor leérünk a mozgólépcsőről, Mia elszalad mosdóba, én pedig elhatározásra jutok. Elmegyek és szakítok Steve-vel.
Azzal vacillálok, hogy mindent valljak-e be neki, de majd eldöntöm. Ahogy a helyzet hozza.
Nem ismerek önmagamra, amikor ezek a gondolatok kezdenek el cikázni a fejemben, de az edzés után felbátorodom, ami valljuk be... Meglehet ostoba tettekre sarkall.
Bemegyek a fagylaltozóba, és érzem, hogy pár tekintet megakad rajtam, amiért az aerobicon használt ruhában lépek be, de amikor Steve meglát, felragyog az arca.
Ez így nehezebb lesz, mint gondoltam.
– Venus, hát te? – kérdezi, miközben kijön a pult mögül és megakar csókolni, de gyorsan hárítok, így csak egy puszit tud adni az arcomra. Furcsállja, látom ahogy összevonja a szemöldökét, de engem sokkal jobban aggaszt Robin felhúzott szemöldökei. Meglepődik az iménti reakciómon. – Mi a baj? – töri meg a csendet Steve.
– Beszélhetnénk? – kérdezem ránézve. – Négyszemközt. – nyomatékosítom a mondandóm súlyát. Összenéz Robinnal, aki megvonja a vállát.
– Egy perc és jövök! – szól oda a lánynak, majd hátramegyünk a raktárba. – Mi ez az egész, Venus? – kérdezi. Barna szemeiben értetlenség és aggodalom csillan.
Miért száll ínamba hirtelen a bátorságom? Talán azért, mert egy ostoba dologra készülök, de muszáj megtörténnie. Így is tovább húztam a kelleténél.
– Én...
– Figyelj... - vág közbe megint, mire elhallgatok. – Tudom, hogy nincs annyi időm most rád. Tényleg sajnálom, de mindketten tudtuk, hogy ez ilyen lesz nyáron! – magyarázza én pedig nyelek egyet. Nem egészen így terveztem ezt a beszélgetést. – Említettem múlt héten, hogy elvinnélek valahova. Ma este? Nyolcra érted megyek, és elmegyünk vacsorázni. Csak te és én, kicsim.
Ez a becézés... Újból elfog a hányinger, amikor eszembe jut, hogy mit is műveltem a háta mögött. Hogy mennyire egy gusztustalan, hazug ember vagyok és soha nem érdemeltem meg őt. Tönkretettem mindent, mert képtelen vagyok szeretni őt, ahogyan ő szeret engem.
– Én... - kezdenék bele megint, de ekkor megcsókol. Az ő ajkai mások. Lassúak és barátságok, de... nem érzek semmit. A felismerés egyszerűen annyira szíven üt, hogy legszívesebben sikítanék.
Ezért tettem meg, amit. Ezért teszem még mindig azt, amit. Ezért menekülök Billyhez... mert Steve iránt sosem fogok tudni olyan érzéseket táplálni, amiket ő szeretne tőlem.
Elhúzódom tőle és érzem, hogy megmerevedik. Nem merek a szemeibe nézni. Annyira gyáva vagyok, és ostoba, hogy eddig húztam az egészet.
– Én nem szeretlek. – csúszik ki végül a számon az a pár szó, amivel tudom, hogy romba döntök mindent benne. Utálom is magamat emiatt, de majdnem fellélegzem, ahogy végre valahára bevallom ezt hangosan is. – Sajnálom, Steve. Én próbálkoztam tényleg... De nem megy! – érzem, ahogy elcsuklik a hangom. Nem akarok szánalmas lenni és még én sírni, miközben összetőröm a szívét.
Mire feleszmélek csak magához ölel. Hirtelen nem értem mi történik, de mosolyog.
– Minden tökéletes lesz este, ígérem! – feleli és elenged.
A saját elmém szórakozik velem.
Az iménti szavakat mind csak gondoltam? Hogyan lehetséges ez?
Kezdek komolyan aggódni azért, hogy elvesztem az ép eszemet.
– Viszont, most vissza kell mennem dolgozni. – csókol meg ismét, de én még mindig csak lefagyottan állok.

Este gyomorideggel várakozom.
19:30.
Hamarosan ideér én pedig eljátszom, hogy minden rendben van. Még akkor is, ha fejben már szakítottam vele.
Mégis hogyan képzelhettem be ilyet?
Veszek be anya nyugtatójából, hogy múljon a szörnyű érzés.
Csengetnek. Értetlenül nézek az órára, ami még mindig fél nyolcat mutat. Pontosan emlékszem arra, hogy nyolcat mondott. Az ajtóhoz sétálok és kinyitom. Majdnem meghátrálok, amikor Billyt látom meg a verandánkon. Vigyorog és végigmér. Egy vörös selyemruha van rajtam.
Hirtelen a szájára tapasztom a kezemet, mielőtt megszólalhatna és magam mögé pillantok. Mia még mindig a szobájában hallgatja a kazettáit, és remélem, hogy nem hallotta meg a csengőt. Fogom magam és kilépek, majd becsukom magam mögött az ajtót, miközben a kezem még mindig Billy száján van. Elveszem onnan és felvont szemöldökkel nézek rá.
– Mi a francot keresel itt?! – ripakodom rá. – Elment az eszed?
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiöltözöl. – jegyzi meg, bennem pedig megáll az ütő. – Nem emlékszel mit beszéltünk? – kérdez vissza már ő is értetlenül.
– Ma nem jó! – felelem szinte kétségbeesetten, és már én is tudom, mennyire szánalmas ez a válasz, és a jelentés, amit takar.
Oldalra dönti a fejét, és látom a vonásain, hogy elkomorodik. A homlokán futó ráncok árulkodnak arról a legjobban, hogy kicsit sem tetszik neki a válaszom.
– Miért nem? – a hangja egyből átváltozik undokká és haragossá.
– Mert... - felsóhajtok és idegesen a hajamba túrok.
Most mit is kéne mondanom neki?
Bocsi, ma nem tudunk dugni, mert a pasimmal megyek randizni, akivel meg képtelen vagyok szakítani! Majd talán holnap!
Annyira szánalmas vagyok. Nem is... nevetséges. Ez a legjobb szó rám.
Mire válaszolhatnék, megjelenik a felhajtónkon a másik autó. Steve úgy pattan ki belőle, mintha ágyúból lőtték volna ki.
– Mit keresel itt, Hargrove? – szegezi Billynek a kérdést kicsit sem kedvesen, miközben mellém lép és átkarolja a derekamat.
Billy egyből megérti a helyzetet. A szívem újra a torkomban dobog, de most nem úgy, mint délelőtt. Most szorongat az érzés.
Ebből baj lesz. Mocskos nagy baj!
Látom a szemében a röpke csalódottságot, de ezt gyorsan palástolja a megszokott stílusával. Elvigyorodik és így néz Steve-re. A gyomrom úgy görcsöl, mintha éppen el akarna menekülni. Mondjuk, ezzel nincs egyedül...
– Csak kocsikáztam, és gondoltam beugrok köszönni. – feleli, de Steve egyáltalán nincs elragadtatva a választól. Elmondok minden fohászt, amit ismerek. Szinte kérlelőn nézek Billyre, hogy ne tegye meg. Ne mondja el... - De ne aggódj, Amigo csak mókázom! – csapja rá Steve vállára a kezét. – Venus unokatesójához jöttem! – folytatja, én pedig őszintén meglepődök a válaszán.
– Micsoda jó dolgom is lesz! – jegyzi meg egy hang mögülem és amint megfordulok, látom, ahogy Mia az ajtófélfának dőlve chipset eszik a chipses zacskóból, amit történetesen magamnak vettem, de most nem is ez aggaszt a legjobban.
– Ez esetben... - köszörüli meg a torkát Steve és elkezd noszogatni a kocsi felé. A szemeimmel még mindig nézem, ahogy Billy elindul a házunk felé. Mia rámosolyog és tudom, hogy ez mit jelent.
Hogy kerülhetek egy ilyen elcseszett helyzetbe? Miért vagyok féltények rá, miközben én csaltam meg a fiúmat, aki most elvisz randizni, hogy megmutassa mennyire szeret és törődik velem? Miért akarom megtépni a saját unokahúgomat, amiért elégedetten fordul be a házba, ahogy Billy közelít?
Mivel mást nem tudok tenni, ezért beülök az autóba, és amíg Steve legurul a felhajtónkról nézem Billyt, aki felém pillant az ajtóból. Az arcán már nem ül mosoly, csak komorság.
Fogalmam sincs miért, de megsajdul a szívem.
Büdös francba... Annyira nagyon nevetséges vagyok!