Bloodline (Vérvonal)

XI. fejezet - Hogyan kéne visszahoznom?

Sikeresen lezárult a karácsonyt illető kavarodás. Visszatértünk a kunyhóba, ahol újabb kutatásba kezdtünk. Egyszer csak eszembe jutott...
- Kai! Vissza kell hoznod Freya-ékat!
- Tényleg....hol vannak? - esett le Liznek.
- Fogalmam sincs hol vannak. Elfelejtettem a börtönvilág számát.
- Hogy érted, hogy számát? Több is van?
- Nos az ember nem lehet elég óvatos.
- Hozd vissza őket! Most!
- Hogyan kéne visszahoznom őket, ha azt sem tudom, hol vannak???
- Jogos....majd együtt megoldjuk.... - biztatott Rose.
- Ahjj... jó....de akkor kezdjünk neki....nagyon sok bűbájra lesz szükség, ha az összes börtönt végig akarjuk járni ...
- Nem....ha....csak asztrális kivetítés leszünk....így bármi is vár ránk a túloldalon...nem láthat...viszont valahogyan meg kell oldanunk azt, hogy ha megtaláljuk őket, akkor láthatóvá váljunk számukra.
- Igazad lehet! - egyeztem bele. Így belefogtunk a varázslásba. Egy óra múlva minden készen állt. Ideje volt belépni az első börtönvilágba. Én és Kai mentünk át. Liz és Jo pedig a bűbájt tartották fent, amíg be nem értünk. Akkor abbahagyták. Egy lepukkant városban találtuk magunkat, ahol őszintén sehol senki nem volt. A boltok ablakai, illetve ajtói be voltak törve, és mint mondtam, egy lélek sem járt semerre.
- Egyáltalán nem emlékszel, hogy hányas világ lehet az?
- Nem...ha tudnám, már mondtam volna!
- Akkor miért küldted át őket?!
- Nem egyértelmű? Csapdát akartam állítani neked, ami majdnem össze is jött, ha nem tudjuk meg a nyaklánc történetét, és hogy több vagy egy egyszerű vámpírnál.
- Jajj de szuper....tehát már vártál rám...igaz?
- Hát persze...kinek nem kéne egy tribrid?
- Ha-ha...nagyon vicces! - mondtam komoran, azzal tovább mentünk az úton. Ekkor megláttunk egy alakot nem messze tőlünk. Egy ház mögött állt.
- Hahó!
- Ki vagy te? - hallottam a választ.
- Hope vagyok! Hope Mikaelson! De nem hinném, hogy ismersz...hidd el nem akarunk semmi rosszat. Néhány eltűnt személyt keresünk.
- Akkor rossz helyen jártok...ugyanis amikor Malivor szörnyei bejutottak a börtönvilágba, mindent tönkretettek....és mindenkit megöltek, aki csak az útjukba került. Egyedül én éltem túl...szóval el is mehettek...
- Mi a neved? - kérdezte Kai.
- Ki kérdezi? - hallottam az újabb választ.
- Kai vagyok.... Egy csónakban evezünk Hope-al....
- Landon Kirby vagyok...és már elég régóta aszalódom itt...
- Hogy kerültél ide..?
- Fogalmam sincs....az egyik pillanatban még sétáltam az utcán, a másikban pedig már itt kóboroltam....aztán jöttek a szörnyek, amik rátettek még egy lapáttal a helyzetemre....ennyi...
- Értem...ötleted sincs, ki küldhetett át ide?
- Fogalmam sincs!
- Akkor gyere! Majd mi.....Várjunk.... Te hogyan....látsz minket??
- Hogy érted ezt? - nézett rám kérdőn már a ház oldalának dőlve.
- Kai... asztrális kivetítésként kéne jelen lennünk....
- Ez akkor azt jelenti.... hogy.....
- Hogy minden kiszabadítandó lélek számára láthatóak leszünk!
- Na szuper....hamarosan összegyűl a hős hatos mi? - intett felém a fejével Kai.
- Gyere velünk.... kiviszünk innen!
- Hogyan?
- A fönti világban két boszorkány védi a börtönt nekünk....gyerünk....- indultam el, mire Kai és Landon követett. Megálltunk a "kezdőhelyen", azzal egy varázslat segítségével újra a fenti világban találtuk magunkat.
- Hála az égnek, Hope! Jól vagyotok?
- Igen...és nézzétek? Vendégünk van....
- Oh...szia... megtudhatjuk a nevedet? - köszöntötte Rose.
- Ő itt Landon...már elég régóta van a börtönvilágban.
- És hogyan látott titeket? - merült fel az első kérdés Jo-ban.
- Erre is ott jöttünk rá....minden kiszabadulásra vágyó lélek láthat minket...
- De így semmi értelme a kivetítésnek...- tette karba a kezét Liz.
- Így van....tehát egy bűbájjal kevesebb....igaz? - mosolyogtam erőltetve.
- Na ja... valahogy úgy....na és mit kell tudnunk rólad? - faggatta tovább Landont Liz.
- Mármint, hogy?
- Hát, hogy mi vagy, vagy, hogy honnan jöttél?
- Nem tudom mi vagyok....sosem jöttem rá....és itt éltem, mielőtt a börtönvilágba kerültem volna.
- Kik a szüleid?
- Nem tudom....meghaltak, amikor 4 éves lehettem.
- Nevelőszülő?
- Nem tudok róla....
- De akkor hogyan élted túl ezt a...hány éves is vagy?
- 23.
- Ezt a 19 évet?
- Nem tudom...elég titokzatosnak tűnhetek, de tényleg fingom sincs, ha azt mondom nem tudom, vagy fogalmam sincs.
- Hiszünk neked...- könyveltem el...- Akkor folytassuk a keresést! - csaptam össze a tenyerem, jelezvén a munka kezdetét.