Bloodline (Vérvonal)

XV. fejezet - Irány a nyaklánc

Míg ez ügyben dolgoztunk, pontosabban, amíg rajtam volt a nyaklánc, sütött a nap. Mázli, hogy csak naplemente után dobtam oda a nyakláncomat vöröskének, ami így utólag nem tűnt egy remek ötletnek. Ugyanis amíg nincs nyaklánc, nincs varázserő, de van elégés a napon. Így minél gyorsabban kellett cselekednünk. Lizék kivetették a bemérőbűbájt, amely segítségével láthattuk, hogy hova is tart a nyakláncom. Amint megvolt az ösvény, már rontottunk is. Szerencsére volt annyi eszünk, hogy vámpísebességgel mentünk végig a kijelölt úton. Amikor is hirtelen megálltunk.
- Itt van valahol. - jelezte Jo megragadva a térképet.
- Reméljük, hogy nem dobta már bele a szutyokverembe azt a nyakláncot, mert akkor haza már csak sült tribridet viszünk. - ismertette a már ismert tényeket Liz. Ekkor mocorgást hallottunk egy bokorból. Oda settenkedtünk...mi véletlen, ugye...és hála ég a szörny volt az a kezében a nyakláncommal. Jo egy gyors bűbájjal megfagyasztotta a testét, míg én fürge mozdulattal kikaptam a kezéből az ékszert. Tempósan felrektam a nyakamba, és pont időben. A nap már épp felkelőben volt. Én sem értettem, hogyan repült el így az idő.
- Na? Hol van Malivor? - kérdezte Kai.
- Nem értem...itt kellene lennie. - magyaráztam értetlenkedve.
- De nincs itt...valami nem oké.
- Nem Malivornak kellett volna hoznia a nyakláncot? - érkezett az újabb kérdés Jo-tól.
- De...de itt nincs is semmilyen verem. Lehetséges, hogy a szörny ennyire okos?
- Hát...nem is tudom....nem hinném...
- De akkor mi legyen?
- Fingom sincs. De ez a módszer nem hatásos. Legalábbis úgy néz ki. - tette karba a kezét idegesen Kol.
- Most szerintem menjünk vissza Elijah-ékhoz. Talán kitalálhatunk valami mást. - vetettem fel az ötletet.
- Jó....mit? - kérdezte félig gúnyosan Liz.
- Majd kiderül... - indultam el a hazafelé vezető úton. Visszaérve Freyaékhoz helyet foglaltam a szokásos babzsák szerű fotelemben, azzal úgy hallgattam a feltörekvő ötletek sorait. De egyen megakadt a fülem, ha mondhatom így. Az ötlet Landontól jött.
- És ha nem kellett volna megölnünk? Mi van ha csak lepihent, vagy valami más oka volt annak, hogy leállt. És ha ez így van, akkor megvárunk egy következő szörnyet, aki aztán szintén Hope medálját akarja, azzal követjük. De ha megáll valahol, figyelünk, és ha arról van szó, akkor szerzünk tőle valamit, hogy az a beméréses varázslat működjön.
- Ez még be is válhat! - jeleztem vissza kissé boldogabban. - Ha mondjuk kivágunk egy darabot belőle, akkor nem hal meg, de...
- De elvérezhet, amíg Malivorhoz nem ér.
- Igaz...akkor egy tárgyat tőle. Vagy...ahjj! Fogalmam sincs!
- És ha megfordítanánk a bemérőbűbájt? - kérdezte Freya, a szokásos "van egy őrült tervem" hanggal.
- Hogy érted ezt? - néztem rá kérdőn.
- Úgy, hogyha a bemérőbűbáj tárgy alapján talál embert, talán ember alapján is találhat tárgyat. Így ha a bemérőbűbájt úgy alkotjuk meg, hogy nem a személyre, hanem a tárgyra koncentrálunk, akkor követhetjük a szörnyet! - kaptam a rögtöni magyarázatot.
- Akkor már csak meg kell várnunk, hogy piroska vagy a farkas bekopojon, és azt mondja: Hello, remélem van ingyen ékszeretek, amit Malivorba vihetek! - dobta be a maga módján a kérdést Liz.
- Pontosan. Türelem drágám... kimentjük Niklaust! - ölelt át Rebeca.
- Remélem igazad lesz. - válaszoltam vissza, miközben az arcomat a vállába szorítottam. Így hát újra csak vártunk. Vártunk, miközben az apámmal bármi történhet abban a szutyokveremben. És ki tudja, jól van-e? Nem voltam, egy türelmes alkat, de most kivételesen megpróbáltam az lenni. Csak az apámért tettem. Tudtam, hogy elég erős vagyok Malivor, és a többi csodabogár ellen, akik folyamatosan a nyakláncomat akarják, de valamiért mégis nyugton maradtam. Remélem, azért jól döntöttem...