Bloodline (Vérvonal)

XXIII. fejezet - A leszámolás (utolsó előtti rész)

Egész éjjel csak kerestünk, kutakodtunk...Aurora el is aludt. Lizzivel azon tanakodtunk, hogy ki állhat ez az egész mögött, miközben főztünk három kávét.
- Remélem, nem öl meg, hogy használtuk a konyháját! - mondta Lizzie, majd felemelt két kávés bögrét.
- Nem tenné meg...hiszen semmi rosszat nem tettünk úgymond!
- Nem öllek meg! - hallottam Aurora hangját a nappaliból.
- Tessék itt egy kávé! Ránk fér! - nyújtottam a kezébe a még igen meleg kávét.
- Egész éjjel kutattunk, és semmi!? Ez szinte lehetetlen! Mi van, ha nem is írtak erről az egészről?
- Fogalmam sincs! Talán....Aucs! - kiáltottam fel, mikor is egy könyv csattant a fejemre. Az addig még nem volt kézbe véve. A Mikaelsonok története.
- Aurora, lennél szíves? - intettem felé, hogy gussa át a könyvet, olyan tipikus vámpír gyorsasággal.
- Ebben sincs.....ja de! Várj! Itt van a családfád, Hope!
- Hadd nézzem! Finn, Ester, Klaus, Kol, Rebeca, Freya, Elijah, Maja, Hope...- itt megakadtam.
- Maja? Az meg ki?
- Ő volt...a ... testvérem...akit a boszorkányok hurcoltak el. Már azt sem tudom, mióta nem jutott eszembe.
- De már....meghalt? - kérdezte Lizzie reménykedve, hogy nem úgy van.
- Nagy valószínűséggel...igen...
- Sajnálom!
- Nem számít! Menjünk! Van egy ötletem! Ott majd elmagyarázom! - mondtam, azzal kifelé indultunk a házból. De ekkor...
- Mi a!?
- Határbűbáj? Te most szórakozol? Lizzie, tudod jól, hogy nem juthat ide be senki, amíg be nem hívom....akkor meg miért...?
- Jobbat kérdezek. Miért engem veszel elő, mikor még a a bűbájt sem ismerem??
- Mi van? De akkor....ezt valaki... más tette fel....
- Szép jó reggelt! - köszönt egy hang, ami túl ismerősen csengett. Megfordultam. Egy lány állt ott. És a nyakában....nem! Ez lehetetlen! Egy .... Mikaelson medál! Nem létezik! Ki lehet ez?
- Ki vagy te..?
- Jajj Hope! Hát meg sem ismersz?
- Ma...ja?
- Ta-daa! Meglepi!
- Nem létezik! Hogy lehetsz itt!?
- Nos, ha behívtok, és le tudunk ülni megbeszélni, akkor okés.
- Haha...nagyon viccesek vagyunk. - mondta Lizzie, majd belépett a nappaliba három kisebb székért.
- Tessék! Te kint, mi bent! Kvittek vagyunk!
- Na jooo....legyen!
- Hogy kerülsz ide? Hogyan életed túl?
- Nos ez egy igen hosszú történet....
- Halhatatlan vagyok, gyerünk!
- Na... hát akkor kezdem a legelején. Amikor megtámadtak minket a boszik, ...
- És fél óra ugrás az időben! - erre valahogyan én is emlékeztem... csodák csodájára!
- Jól van! Tehát elvittek engem is azok a mágia mesterek! Bezártak egy helyre, amit aztán ránk gyújtottak. Csak, hogy egy dolgot nem tudtak! Már Heretic voltam!
- Mi voltál??
- Heretic...az a vámpír, és boszrkány keveredése. - segítette ki Aurora.
- Köszönöm! Pontosan! Tehát amikor...
- Állj! Hogyan lettél Heretic?
- Na..hát ez viszont egy nagyon érdekes sztori! Annyiból áll, hogy... öhm.... anyánknak volt egy másik férfi az életében....de nem úgy! Nem úgy férfi, hanem egy remek barát! Ő is vámpír volt...de ismerte a Bennett boszorkányok egyik legerősebb tagját! Bonnie Benettet. Ő még nagyon régen, a vérét egy fiolába relytette. A halála napján, Damonnek elmondta, hol találja meg, és arra kérte, hogy adja nekem....ez még a te születésed előtt volt. Így anyánk, mielőtt megszülettem volna, megitta ezt a vért. De arra nem gondolt, hogy két lánya fog születni! Te is ilyen úton lettél Tribriddé.
- Azta...ez kemény....és mi történt, amikor elhurcoltak?
- Nos, mivel az a több 100 vámpír, tudta, hogy Heretic vagyok, és, hogy egyszerre Mikaelson is, nem bántottak.... én voltam a vezetőjük. Egy egyszerű, mégis erős bűbájjal eloltottam a tüzet, majd mind kirontottunk a pincéből, ami fogva tartott. A boszorkányoknak nem volt elég ideje, hogy feleszméljenek, ezért...végeztünk velük...A boszorkányok viszont készültek arra, hogy megpróbálunk kijutni. Ezért egy bizonyos határt, határbűbájjal védtek le. Ezért....csak én tudtam kimenni. A többi vámpír pedig....odaveszett....sosem felejtem el, ahogyan akkor rám néztek. Ahogy láttam, hogy nem tudom őket megmenteni....de kérték, hogy menjek el! Siessek, mielőtt még valaki arra járna. Ezért elfutottam. Visszasiettem a csatatérre, bebújtam a védő helyünkre, de már nem voltál ott! Anyánkat és apánkat is kerestem, de a sok vámpír, és boszrkány hullákon kívül, egy lélek sem volt sehol. Ezért....nekikezdtem a saját kis életemnek..
- Hű....ez....mmm...nagyon sajnálom!
- Segítened kell!
- Malivor?
- I...I..gen... régi ellenség! És végeznünk kell vele!
- És mielőtt előtörne, a "feláldozom magam" éned, jelzem, hogy nem kell tribriddé válj!
- De akkor hogyan végezzek vele?
- Nem kell egyedül tenned! Hallottál a 100 boszorkány erejéről?
- A....miről???