Bloodline (Vérvonal)

X. fejezet - Mikulásosztag vs krampusz

- Mikulás! Te vagy az? - léptem közelebb a kiegyenesedő telt férfihoz.
- Én volnék Hope! Úgy érzem baj van idelent...igaz?
- Nagyon jól érzi Miki, ugyanis krampusz barátod meglátogatta ezt a csodás kis városkát, és úgy döntött, hogy Frosty Filds - é változtatja az eddig lehullott levelekkel mintázott földet. - magyarázta Liz.
- Milyen hónapot írunk? - vakarta a fejét Mikulás.
- Öhm.... októbert. Épp ezért mertünk következni rá, hogy a közelben kell lennie. - világosította fel Rose.
- Értem....tehát a krampusz most épp Mistic Falls-ban van, és karácsonyt hozott október kellős közepén? - kezdte kapisgálni a dolgot Miki.
- Pontosan....és ennek végetvetéséért, valaki, illetve valamivel kell végezzen vele.
- Gondolom az nem más, mint te vagy... - intettem Mikulás felé.
- Én? - csodálkozott el. - Mégis hova gondolsz? Azért vagyok a földön, hogy örömöt, és békét hozzak az emberek szívébe. Nem azért, hogy holmi tőr segítségével gyilkoljak...
- Figyeljen Mikulás. Ha nem vet véget ennek a rémálomnak, akkor Mistic Falls-ból Frosty Falls lesz. Kérem...!
- Ahjjjj....a fenébe is....legyen! - csapott a hasára Miki.
- Köszönjük! Akkor keressük meg azt az őrült fagyos spacnit. - vette át az irányítást Liz.
- Várjatok! - szólt utánunk Mikulás. - Segítsetek a rénszarvasaimon! Szegénykéim lábra sem tudnak állni!
- Igaza van....várjatok itt....mindjárt jövök! - intettem a többieknek, azzal visszafordultam a szán felé.
- Talán ez beválik...- mutattam a szarvasok felé. - Phasmatos exaud mi, conjug spiritis et corpe. - mondtam ki a bűbájt. - Ez egy szimpla újraélesztési varázslat. Talán a sérülést is gyógyítja. - És hát csodák csodájára, a rénszarvasok egytől egyig feltápászkodtak.
- Köszönöm Hope! Nagyon köszönöm! - ölelt át.
- Igazán nincs mit! - veregettem vállon.
- Indulhatunk? - kiáltott oda Liz.
- Igen! Jövünk! - indultam el a skacok felé.
Hamarosan a városba értünk. Mindenhol karácsonyi díszek lógtak a póznákról. Az emberek kakaót szürcsölgettek...persze rajtunk kívül. Az egyik férfi átadott egy bögrét egy másik pasinak, akire úgy néz ki nem hatott a kakaó, és amint beleszürcsölt, rögtön karácsonyi hangulatba került.
- Tényleg a kakaó az okozó. - törődtem bele.
- Ugye? Meg kell találnunk a krampuszt! - indított a Mikulás.
- Van bármi önnél, ami a krampuszé?
- Sajnos nincs....így marad a régi módszer.
- Hát jó....akkor kezdjük...széledjünk szét!- ajánlottam.
- Itt találkozunk 1 óra múlva. Addig is sok sikert! - ismertette a tervet Kai.
- Jó! - egyezett bele mindenki.
Én a központ felé mentem. Mindenhol örömteli mosolyokat, és karácsonyi pulóvereket láttam mindenkin. Bár szerettem a karácsonyt, mégis furcsa volt, hogy így, a semmiből érkezett az "ünnep". Minél eltérőbb dolgot kerestem, ami utalhat a krampuszra, vagy bármire, ami kötődik hozzá. Azt hittem, nehezebb lesz az egész, ugyanis elég hamar megtaláltam ezt az eltérő dolgot. A krampusz forró csokit osztogatva állt nem messze egy standtól.
- Nem vagy egy relytőzködő típus. - szóltam felé.
- Megakadájoznád ezt a jó kis mulatságot, Hope?
- Az emberek miattad vannak karácsonyi hangulatban... ráadásul nem önszántukból.
- De boldogok....képes lennél tönkretenni ezt a szép kis ünnepet?
- Képes hát. - mondtam, azzal a kezemet föltartva kiütöttem a biztosítékokat az ünnepség kellős közepén. Mindenki értetlenül állt a téren.
- Kedves városbeliek... Mintha nem tudnátok, hogy október közepén vagyunk....a krampusz kakaói miatt van karácsonyi hangulatotok! - Erre a mondatra mindenki kifejezetten felfigyelt. Mindenki eldobta a bögréjét, mire újból normális emberek módjára viselkedtek.
- Neeemmmm! - hallatszott a krampusz ordítása. Ekkor a Mikulás leugrott a szánjáról, mely az égben repült, és telibe szíven szúrta a krampuszt, mire az elporladt.
- Sikerült Mikulás! Sikerült! - ujjongtunk a tömeggel együtt.
- Tényleg sikerült Hope....de mostmár ideje mennem. Majd karácsonykor találkozunk! - búcsúzott.
- Rendben van Mikulás! Köszönjük a segítséget! - köszöntem el, mire a Mikulás felugrott a szánjába, és már el is tűnt. Csak remélni tudtam, hogy a Miki kellő eszközzel vetett véget a krampusznak. Itt jöttünk a képbe mi... A hősosztag. Vámpír formában elfeledtettük az emberekkel ezt az egészet, és pár perc múlva már boldog mosollyal indultunk vissza a kunyhóba.