Fehér Holló (Jikook)

Fehér Holló 1. fejezet

A holló, az egyik legintelligensebb madár a Földön. Erre enged következtetni például, az igen figyelemre méltó problémamegoldó képessége. A hollók általában költőpáronként külön-külön területeket birtokolnak, de előfordulhat, hogy a fiatal madarak csapatokba verődnek. Habár a közönséges hollók gyakran civakodnak fajtatársaikkal, családjuk iránt odaadó szeretetről tesznek tanúbizonyságot. Évszázadok óta témája a különböző mítoszoknak, népi folklórnak, a művészetnek és az irodalomnak. Ábrázolása megtörténik mind negatív, mind pedig pozitív formában.

„Annak, aki meg akarja cáfolni a törvényt, miszerint minden holló fekete, nem szükséges bebizonyítania, hogy egyetlen holló sem fekete, elég egyetlen hollóról bebizonyítania, hogy fehér."

William James

Fehér Holló

Minden csendes volt. Túl csendes. Tíz fekete fantom igyekezett behatolni a hatalmas épületbe, miközben, csak a fülükben visszaköszönő szívdobogásuk törte meg a csendet. A bent lévő sötétség ugyanúgy elnyelt mindent, mint a kinti éjszaka végtelen feketesége.

Mindenki tudta a dolgát anélkül, hogy utasítást kaptak volna. Ösztönösen, nesztelenül, mégis gyorsan haladtak a sötét folyosón, hogy egyesével térképezzék fel, az addigra már kietlenné vált szobákat. Mindegyiküknél egy fekete kézifegyver volt, a legmodernebb fajtából. Színükkel beleolvadtak a körülöttük lévő sötétségbe. Mindegyiküknél, kivéve Nála. Ő egy hófehér fegyvert tartott a jobb kezében, a párja pedig az oldalánál pihent, a helyén.

Egyedi gyártmány volt, és a kidolgozottságát tekintve hihetetlenül profi munka. Fehér markolatát egy ezüst madártoll díszítette. Olyan sebességgel és pontossággal lőtte ki a golyót, hogy még egy amatőr kezében is halálos fegyver lehetett volna. Az övében szimplán kegyetlen volt. Az apja ajándékozta neki, amikor betöltötte a tizedik életévét. Már akkor sem titkolta az öreg, hogy milyen pályára szánja a fiát. Arra, amin ő is két golyóval a fejében végezte. Ez a szakma már csak ilyen.

Amikor majdnem végeztek a földszint feltérképezésével és biztosításával, a fehér fegyveres hátranézett, és pár kézjellel kiadta a további utasításokat, miszerint négyen mennek a pincébe, öten pedig az emeletre. A háta mögötti személy bólintott, hogy tudomásul vette, és megismételve a kézjeleket, végül eltűntek a sötétben. Már tisztában volt a helyzettel, de biztosra kellett menniük. Ő, a folyosó végén lévő irodát vette célba. Már csak az maradt a földszinten.

Mindig is csodálta az apját. Még akkor is, amikor kilencévesen már fel tudta fogni és rájött, hogy mivel is foglakozik valójában. Még akkor is, amikor az apja rákényszerítette, hogy éveken keresztül figyeljen és tanuljon. Csekély ár volt ez azért, hogy ezek mellett élhesse a hétköznapi gyerekek életét. Még akkor is felnézett az apjára, amikor az édesanyját megölték azon az éjszakán, csupán bosszúból. Az apja halála után pedig, önként vette át a csoport vezetőjének járó feladatot.

Ők voltak a Fekete Holló.

Amikor megállt az ajtó előtt, szemei összeszűkültek, ahogy megérezte az ismerős szagot. Nagyot sóhajtott, és annak ellenére, hogy felkészült arra, ami a szobában várja, nem vette félvállról, és óvatosan nyitott be. A szobában nyitva voltak az ablakok. A füst arra szállt ki, hogy semmivé váljon a szabad levegőn. Becsukta maga mögött az ajtót, hogy ne érje meglepetés, és gyorsan, de alaposan körülnézett a helyiségben ami valóban üres volt, ezután az asztalhoz sétált.

Kezét lassan végighúzta az asztallapon, amit finom hamu fedett. A keményfából készült bútor is megfeketedett, amikor a tetején lévő papírköteg lángra kapott, majd pillanatok alatt elégett. Az összes információ elszállt a füsttel együtt. Tudták, hogy úton vannak. Megint.