Fehér Holló (Jikook)

Fehér Holló 2. fejezet

- Szóval nem találtál semmi gyanúsat? – kérdezte Kook a másnap reggeli megbeszélés közben Jintől. Ő volt a számítógépzseni a csapatban. Nem csak, hogy bárminek utána tudott nézni, de hobbiból a nagy cégek és központok számítógépeit hackelte meg, mintha semmiség lenne. Annyira értette a dolgát, hogy egyszer sem tudták visszakövetni, hogy ki volt a tettes. Jungkook már nem egyszer figyelmeztette, hogy kinyírja, ha egyszer lebukik az egyik hülye kis játéka közben, de Jin mindig megnyugtatta.

- Nem. – érkezett a rövid válasz.

- Se nagyobb összegű utalás, se nyaraló a Bahamákon vagy luxusautó?

- Nincs.

- Semmi feltűnő?

- Ha csak nem az, hogy Haejoo drágább macskaalmot vett, akkor nincs semmi. – rázta meg a fejét Jin.

Jungkook pár pillanatra gondolkodóba esett. - Ki az a Haejoo? – kérdezett rá végül.

- Seongho felesége. – válaszolta Jin lazán, mintha mindenkinek tudnia kellene, hogy ki-kicsoda.

- Baszki! – nyögött fel Yoongi asztalnál, amit Hobi mosolya is kísért a válasz hallatán.

- Ki a fene az a Seongho? – tudakolta tovább Kook, döbbenettől kerek szemekkel.

- A második csapat egyik embere. – vonta meg a vállát Jin, miközben fel sem nézett a laptopjáról.

Kook mélyet sóhajtott, majd hátradőlt a székében. – Oké... - legszívesebben követte volna a többiek példáját, de elnyomta azt a kis mosolyt, ami ki akart ülni az arcára. – Köszönöm, hogy ennyire alaposan utánajártál.

Jin biccentett egyet a köszönet hallatán, majd az asztalra mutatott, ahol egy vaskos dosszié hevert. - Itt az összes adat, aminek utána néztem. Kinyomtatva, két példányban.

- Miért van két példány? – kérdezte megrökönyödve Kook, ahogy szemrevételezte stóc vastagságát.

A férfi csak megvonta a vállát. – Unatkoztam. Adhatnál valami komolyabb melót is néha. Totál feleslegesnek érzem magam. Ezt egy titkárnő is meg tudta volna csinálni.

Kook a homlokát dörzsölgette. - Szóval egy titkárnő mi? – tette fel a költői kérdést. – Akkor nézz utána kérlek, hogy mi újság Junseo háza táján.

A név hallatán mindenki felkapta a fejét, és a főnökükre néztek. A vidám tekintetek egy pillanat alatt változtak át gyilkos szikrákká.

- Mit akarsz csinálni? – kérdezte Namjoon. Ő volt a csapat szíve, aki hol lenyugtatta, hol pedig felpörgette őket csupán pár szóval, de az pár mindig jó helyen és időben volt. A fekete egyenruha nélkül még jobban látszott az edzett alakja, amit csak kiemelt a póló, ami szépen a bicepszére feszült.

Kook megcsóválta a fejét. - Egyelőre semmit. Csak kíváncsi vagyok, hogy mi újság Szöul másik felében. – mondta, majd ismét Jin felé fordult. - Nézz utána mindennek, aminek csak tudsz.

- Oké. – válaszolta a férfi, majdnem unottan.

- Bizonyítékot akarsz? – kérdezett rá Yoongi, miközben felkönyökölt az asztalra.

- Azt így nem fogunk találni. Ahhoz túl jók. – vágta rá gondolkodás nélkül Jungkook. – Hogy van a tegnapi menekült?

- A fiú? – szólalt meg Hobi. – Az orvos szerint jobb állapotban van, mint azt elsőre gondoltuk. Kiszáradt és alultáplált, azon kívül megrepedt a bal karja, szóval minimum négy hét gipsz.

- Kikérdeztétek már? – érdeklődött tovább Kook.

Yoongi megrázta a fejét, miközben kifejtette a miérteket is. - Nem. Még eszméletlen. De két emberünk figyeli egész nap. Nem tud megszökni és hozzá sem engednek be akárkit, csak a Dokit.