Végzetjel

17. fejezet

17.

– A legendák kuszák. Mesék és valóság furcsa, kivehetetlen egyvelegei, senki sem tudja, mely részük igaz, mely hamis.

Rhys megköszörüli a torkát, és én gondolatban megköszönöm, hogy nem nekem kellett tiszteletlennek lennem. Rorgernek láthatóan nem tetszik, hogy siettetik, de azért folytatja, kevésbé ködösen.

– Azt mondják, a világok hajnalán a sárkányok uralkodtak. Bírtak minden elemek tudásával, olyanokéval is, amelyekre már nem is emlékszünk, mert eltűntek az idők során. A leszármazottaik lassan elvesztették ezt az univerzális tudást, egymásra voltak utalva. Egyes sárkányok emberekké váltak, ők lettek a mágia hordozói, de csak nagyon kevesen bírtak több elemmel. Végül, évezredek elteltével már tiltották a keveredést, mert úgy tartották, gyengébbé teszi a mágiát.

– Arra utalsz, hogy gyengülünk?

– Nem. Arra, hogy az embereket a saját félelmeik teszik gyengévé. Több képesség ismerete és használata erősít, de a rettegés vezet minket, nem a belső sugallataink.

– Nagyapa!

Rhys nehezen viseli az időhúzást, kifakad, én azonban nem hibáztatom érte. Nagyon örülnék végre bármi használható információnak. Rhys azonban az ellenkezőjét éri el, Rorger megfeddi, ezzel is értékes másodpercek telnek el.

– Szörnyen türelmetlen vagy, Rhys. A szélvihar, amely ellobbantja a tüzet, messzire viszi, felgyújt vele mindent. Uralkodj magadon kicsit!

Nem tudom visszatartani a mosolyt. Tökéletesen jellemezte az unokáját, legalábbis szerintem.

– Akkor kímélj meg minket a túlzásoktól!

– Én is értékelném a lényeget – szólalok meg végül, hátha sikerül visszakanyarodnunk az eredeti témához. Ő az első, aki segíteni akar nekünk, mégis mintha meg kellene küzdenünk minden morzsáért.

– Elrontjátok egy öregember nagy pillanatát – sóhajtja Rorger, de sokkal komolyabban folytatja. – Hát jól van. A sárkányok tudása létezik, bennünk is él. A legendák szerint időnként akad valaki, aki mindet képes használni, ez az erő azonban olyan nagy, hogy felemészti az ép elméjét. Szerencsés esetben kettéoszlik, két személy együttesen képes rá, hogy használja. De ha az egyensúly billen...

– Akkor? – sürgetem, még mielőtt Rhys tenné. Rorger elmélázik, a tekintete szomorú.

– Mindenkinek megvannak a korlátai.

– Attól tartasz, hogy Rhys megőrül?

Rorger nem válaszol azonnal, és én rettegek, hogy igazam van, hogy elveszítem Rhyst, mert néha valóban annyira túlcsordulnak benne az indulatok, ami határozottan aggasztó.

– Fogalmam sincs, melyikőtöket féltselek – vallja be végül Rorger. Nem erre számítottam, megakadok a lejtőn, amerre a gondolataim vittek, és minden idegszálammal figyelek. – A krónikák homályosak, senki sem élte túl, aki első kézből elmesélhette volna, hogyan történtek a tragédiák. Egész sornyi, és csak a kívülállók találgatásaira hagyatkozhatunk. Attól tartok, ti sem kerülhetitek el ezt a sorsot, és nekem végig kell néznem. Ismeritek és használjátok egymás erejét, de így már hármat birtokoltok. Ha a negyedik is előjön, mindenképp kelleni fog a holdvirág.

A rémület egyre inkább körülvesz, szorítja a torkom, heves dobogásra készteti a szívem.

– Segíteni fog? – kérdem reménykedve, mert muszáj kapaszkodnom abba, hogy van kiút.