Végzetjel

18. fejezet

Felfelé fordítom a tenyerem, a fény szinte azonnal jön, amint hívom. Erős, majd gyengébb, folyamatosan változtatom, hallgat rám, mintha táncolna a kérésemre. Tiszta, akár a víz, és szenvedélyes, mint a tűz, nem vagyok képes betelni vele.

– Dorian.

Rajtakapottan engedem magam mellé a kezem. Rhys hangja morcos, egy ideje valószínűleg figyelt, mert ébernek tűnik. Talán megzavartam az álmát, azért neheztel.

– Felébresztettelek?

Tudom, mennyire felszínesen alszik, nem most kellett volna játszanom, de úgy gondoltam, egy barlang rejtekében kicsit kipróbálom a képességet. Ez a második nap, mióta útra keltünk, Rhys ragaszkodott hozzá, hogy fedett helyre vonuljunk, esőt érzett. Egy ideje jobban megérzi az esőt, mint én.

– Egész jól bánsz vele.

Elmosolyodom. Voltaképp élvezem is, otthonos érzés, talán mert a jégfényt régóta használom. Ez mégis más, melegebb, de nem éget.

– Miért nem próbálod meg?

Rhys sóhajába lemondás vegyül.

– Tartok tőle, hogy nagyapa pont erre figyelmeztetett.

Megütközve nézek rá. Nem először taglóz le, mennyire megváltozott Rorger baljós szavai miatt, és ez ismét felbosszant.

– Nem szeretem, amikor ennyire kivetkőzöl magadból. Te ennél bátrabb vagy.

– Féltelek – vitatkozik, magam sem értem az indulatot, ami felhorgad bennem. Néha mintha szerepet cserélnénk, sokkal higgadtabb nálam.

– Akkor tarts velem az úton, hogy megvédhess!

Felül. A tekintete súlyos, elkeserít. Nem találom őt, idegen, és már a nyelvemen van, hogy kimondjam ezt, amikor a két tenyerét felfelé fordítja. A fény, ami előbukkan belőlük, gyenge, arra számítok, feladja, de újra nekifut, és ezúttal úgy tör ki belőle, hogy elvakít vele. Szóhoz sem jutok a döbbenettől.

– Azt hiszem... – mondja bizonytalanul. – Erre nem hat a bennem élő kötés.

Mohón közelebb csúszok hozzá, az ajkára nyomom a sajátom. Nevetve húzódik arrébb.

– Mi ütött beléd?

– Ez már inkább rád vall – súgom a szájára. Eltol magától, az arca értetlenséget tükröz, talán megbántottam.

– Tessék?

– A félelem és óvatosság annyira nem te vagy – osztom meg vele, mi zavar annyira, de ahogy várom, dühbe gurul.

– Dehogynem! Szerinted hogy éltem túl eddig? Rám nem vigyázott szolgák hada!

Megint szúr. Ha bizonytalan, mindig ezt teszi, úgy viselkedik, mint egy sarokba szorított vad, pedig én sosem bántanám.

– Te tanítottál bátorságra – jegyzem meg, mire morcosan felszusszan.

– Az óvatosságra is próbállak.

Hiába metsző a hangja, elmosolyodom. Tüntetőleg elfordítja a tekintetét, a karját összefűzi a mellkasa előtt, némaságra ítél minket. Hamar feladja, lazul a testtartása, végül magához von, eldőlünk a kemény földön. Sokszor eszembe jut, mennyivel kényelmesebb volt a puha ágyban, de nem adnám semmiért, hogy vele lehetek.

– Szerinted hogyan jutunk be hozzátok? – vált témát. Sokat gondolkodtam már ezen, vannak ötleteim, de egyik sem teljesen biztonságos.

– A járatomon át, ha nem figyelik – válaszolom, Rhys azonban egyből megrázza a fejét.