𝓐𝓻𝓶𝓼 𝓣𝓸𝓷𝓲𝓽𝓮

'86 baby

A poros kisvárosi úton az iskola felé hajtva Amber szája szélét rágcsálva figyelte a mellettük elsuhanó tájat.
– Munson nem tudnál egy kicsit gyorsabban menni? – nyögött fel a lány mellett az óráját bámulva.
– Már így is átléptem a sebességhatárt, nyugodj le! – morogta a mellette ülő, ahogy az iskola felé vezető útra kanyarodtak. Az egyre közeledő épület láttán a lány eleresztett egy megkönnyebbült sóhajt.
Ahogy az üres parkolóba értek Eddie lelassított. Amber megsem várva, hogy a kocsi megálljon, a táskáját megragadva ugrott ki a továbbra is guruló autóból, majd vállára véve a táskát kezdett el rohanni a tornaterem felé ahol a szurkolói gyűlést tartották.

– Szívesen! – kiáltott a lány után. Amber hátra sem nézve intett neki egyet majd az ajtóhoz sietett. Az üvegen keresztül belesett a tornacsarnokba ahol már javában folyt a gyűlés. Egy grimaszt vágva nyitotta ki óvatosan az ajtót majd a lehető leghalkabban belépett a zsúfolt terembe. Néhányan hátra pillantottak rá, de aztán vissza is néztek az éppen beszédet mondó Jason Carverre. Gyorsan előre sietett és beállt a hozzá legközelebb eső helyre, ami a pompom lányok mellett volt. Természetesen kitűnt közülük a fekete szerelésével, de nem igazán izgatta. Örüljenek, hogy itt vagyok. Gondolta magában egy szemforgatás kíséretében.

– Amikor a félidőnél tíz ponttal vezetett az ellenfelünk, ránéztem a csapatomra és azt mondtam: „Gondoljatok Jackre! Gondoljatok Melissára! Heatherre. Billyre. Gondoljatok a hősies seriffünkre, Jim Hopperre! Gondoljatok a barátainkra, akiket elvesztettünk a tűzben. Miért haltak meg? – tette fel a kérdést. Mindenki elgondolkodva nézett a kosarsra, Amber pedig unottan bámult maga elé. Nevetségesnek találta azt amit a fiú mondott, más halálával példálozni egy kosár meccs előtt több volt mint szánalmas. A lány fáradtan hallgatta még egy kicsit a fiú mondani valóját majd oldalra nézett, tekintete találkozott az ajtóban álló Eddiével aki maga felé intett kezeivel. Amber óvatosan megrázta a fejét miközben szemével azt üzente neki, hogy nem mehetek ki. A fiú ezzel nem foglalkozva folytatta az invitálást.

– Isten szerelmére! – motyogta magának a lány miközben hátat fordított a továbbra is beszédet mondó Jasonnek és elindult hátrafelé. A lelátó mögött óvatosan elsétálva ért az ajtóhoz, amin észrevétlenül kislisszolt.
– Szánalmas – forgatta a szemét a szőke lány visszatekintve a kosaras srácra majd Eddievel együtt elindultak a folyosón.
– Még szerencse, hogy nekem ezt nem kellett hallanom – nevetett a barnahajú finoman meglökve a lány vállát.
– Szóval. Mizu különc? Hiányzott a társaságom? Alig öt perce váltunk el egymástól – kérdezte tőle egy mosoly kíséretében.
– Gondoltam megmentelek attól a borzalomtól, így az én társaságomat élvezheted az elkövetkezendő húsz percben. Hát nem csábító? – vonta fel a szemöldökét.
– De, az ájulás szélén állok, nem látod? - kérdezte szarkasztikusan a lány – Szóval mi az? Mit terveztél? – kérdezte a folyosón sétálva. A fiú egy széles mosollyal az arcán húzta elő a kabátja zsebéből a doboz cigarettát.

– Komolyan? Cigizni akarsz a lánymosdóban? – vonta fel a szemöldökét unottan Amber ahogy a fiú betolta őt a helyiségbe.
– Pontosan, kivéve... ha – húzta kaján mosolyra a száját.
– Biztos, hogy nem! Az egyszer bőven elég volt, azóta is kiráz a hideg, amikor visszagondolok rá  – borzongott meg a lány.
– Esetleg van jobb ötleted? –- vonta fel a szemöldökét - Hmm? Bocsi megismételnéd, nem hallottam – szórakozott vele a fiú mire ő megforgatta a szemét.
– Nem, nincs – rázta a fejét a szöszi.
– Szóval? – kérdezte közelebb lépve a lányhoz.
– Add a dobozt – nyújtotta ki a kezét mire a göndör mosolyogva adta át neki a cigis dobozt.

|||

Amber belépve az étkezőbe egyenes a zajos asztal felé indult. Alig várta, hogy végre valahára véget érjen az utolsó tanítási nap és egy egész hétig ne is lássa az iskolát. A diákokat kerülgetve fáradtan sétált a fiúk felé, akik éppen valamilyen játékról beszéltek.
– Az, nagyon jó lenne – mondta Gareth.
– Igen, szerintem is – értett vele egyet a lány, anélkül, hogy tudta volna miről is van szó. A fiúk mögött ellépve Eddie mögé sétált majd a vállára támaszkodott.
– Amber, már hiányoltunk – mosolygott rá Gareth.
– Gondoltam, ti is hiányoztatok. Már kezdtem aggódni, hogy nem fogok veletek találkozni a tavaszi szünet előtt – vigyorgott rá a fiúra. Tekintete a göndörről a két újoncra tévedt, akik az asztaltól pár méterre beszélgettek.