𝓐𝓻𝓶𝓼 𝓣𝓸𝓷𝓲𝓽𝓮

Rossz ötlet

– Éhen halok – döntötte hátra a fejét Amber fáradtan. A csónakházban ülve ütötték el az időt a korai órákban.
– Nézd meg a zsebedet – tanácsolta neki a göndör miközben az ablakhoz sétált.
– Már ezerszer mondtam, hogy egyetlen egy csoki volt benne, és azt még tegnap megettem – válaszolt a lány a fejét rázva majd rémülten nézett a nyíló ajtóra.
A négy tinédzser mosolyogva lépett be a csónakházba ezzel rájuk hozva a szívbajt.
– Futárszolgálat! – mondta Dustin a zacskóra mutatva.
– Jézus Isten! – kiáltott fel Eddie a fejét fogva. Mind a négyen mosolyogva néztek a kirekesztettekre.

– Hatásos belépő – állt fel a csónakból a lány átvéve az egyik csomagot. Eddie sietve mellé lépett majd egymás mellé leülve kezdték el felfedezni a zacskó tartalmát, majd végül egy sima gabonapelyhet bontottak ki.
– Szóval – ült le Dustin egy székre miután lepakoltak. Mellette Steve támaszkodott egy gerendának, a csónak másik oldalán Max illetve Robin volt, előbbi egy rekeszen ült míg utóbbi az ácsorgást választotta.
– Van egy jóhírünk és egy rossz hírünk is. Melyikkel kezdjük? – kérdezte a fiú a csónakban ülőktől.

– A rossz hírrel, nyilván – válaszolták szinkronban majd a göndör bele ivott a kakaóba aztán átadta a mellette ülőnek.
– Oké a rossz hír az hogy befogtuk a rendőrségi frekvenciát és már biztos, hogy keresnek téged – bökött Eddiere mire Amber felvonta a szemöldökét.
– Csak őt? Engem nem? – kérdezte meglepetten.
– Nem, csak is kizárólag Eddiet – bólintott Dustin – Ja és úgy gondolják, hogy tényleg te ölted meg Chrissyt – tette hozzá.
– Ezt úgy értsd, hogy szemernyi kétségük sincs – mondta Max.
– És mi a jó hír? – kérdezte a fiú körbe nézve.

– Még nem tették közzé a neved, de ha mi kitudtuk deríteni, akkor mások is képesek rá és akkor a környék összes agyalágyultja azon lesz, hogy felhajtson téged – mondta Robin.
– Hogy levadásszanak, ugye? – kérdezte a semmibe meredve.
– Pontosan – bólintott a lány, mire Amber felsóhajtott.
– Baszki! – suttogta Eddie.
– Szóval mielőtt ez történne, megtaláljuk Vecnát, megöljük és tisztázunk – próbálta nyugtatni Dustin.
– Ez minden Henderson, ez minden? – kérdezte a fiú szarkasztikusan.
– Igen, lényegében ennyi – bólogatott.

– Figyeljetek, tudom, hogy amit Dustin elmondott teljes agymenésnek tűnik, de mi már keresztül mentünk ezen, vagyis ők már többször is – mutatott a többiekre Robin – és egyszer én is. Az enyém emberi hús alapú volt az övék meg inkább füst jellegű, de a lényeg, hogy úgy érzem, közösen elbírunk ezzel – mondta.
Amber és Eddie körül néztek a házban, mindketten kételkedtek ebben az egészben, de nem volt más választásuk, mint bízni bennük.
– Általában egy lány oldja meg a szuper erejével, de annak már annyi szóval... – szólalt meg Steve.
– Szóval lényegében ez még csak a...
– Ez még csak az ötletelő fázis – segítette ki őket Max, mire mindenki egyetértően bólintott.
– Igen az ötletelős – csettintett Steve.
– Szóval teljesen felesleges aggódnotok – mosolygott rájuk Dustin mire a két barát döbbenten nézett rá.

Mindenki elnémult egy pillanatra, Amber kihasználva az alkalmat felállt a csónakból majd Steve felé fordult.
– Harrington én... – kezdett bele de nem tudta befejezni mivel a sziréna hangja közbe szólt. Mindenki érdeklődve nézett az ablak irányába.
– Ó basszus – motyogta Steve.
– A ponyvát! A ponyvát! – sürgette Amberéket Robin mire mind a ketten sietve a csónakba feküdtek majd magukra húzták a kék fedőt.
A többiek sietve mentek az ablakhoz ahol aztán figyelemmel kísérték, ahogy több rendőrautó is elszáguld a ház előtt.
– Hová mennek? – kérdezte Max a többiektől.
– Derítsük ki – válaszolt Steve visszafordulva a csónakhoz. Amber érdeklődve kukucskált ki a ponyva alól.

– Maradjatok itt, nemsokára jelentkezünk! – mondta nekik Steve majd sietve kinyitotta az ajtót és a többiekkel együtt elhagyták a házat.
– Szuper, megint egyedül maradtunk – nézett körbe Eddie miközben a szőke lány kimászott a csónakból és az ajtó felé sétált.
– Hé te hová mész? – akadt meg a fiú felvonva a szemöldökét. Amber vissza fordult hozzá.
– Muszáj haza mennem pár cuccért – válaszolt.
– Steve azt mondta maradjunk itt – mászott ki ő is a csónakból.
– Igen, tudom hallottam – bólintott – de muszáj beszereznem pár cuccot. Amúgy is, azt mondták, hogy csak téged keresnek, szóval nem lesz baj – rántotta meg a vállát a kilincsért nyúlva – Maximum két óra és itt vagyok, ne aggódj, vigyázok magamra – mosolygott rá bíztatóan.
– Ne szórakozz, nem mész el egyedül – ragadta meg a kezét a fiú. Amber felvont szemöldökkel nézett rá.
– Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem, hogy mi a helyes döntés, és jelenleg ez az – rántotta ki a kezét a szorításból majd az ajtóhoz sétálva kinyitotta azt. Kilépett rajta majd hezitálva, de vissza fordult a barátja felé.
– Majd jelentkezem – mondta majd becsukva az ajtót elindult a házuk felé.

|||

Amber a száját elhúzva nézett az előtte álló óriási házra. Sosem szeretett otthon lenni, ha csak tehette Eddienél lógott, vagy ha az nem volt lehetséges, akkor együtt elmentek valahová. A fiú szinte soha nem ment át hozzá mivel pontosan tudta, hogy a szöszi gyűlöli azt a házat. A tökéletes kinézetét, a tökéletes rendet és a tökéletesen lányos szobáját. Minden túl tökéletes volt abban a házban, habár ezt szerették a lány szülei, őt egyenesen kikészítette a túlságosan álságos berendezés.
Sóhajtva felsétált a verandára majd az ajtóhoz lépve a lábtörlőhöz hajolt. Felhajtotta azt majd kivette alóla a kulcsot. Biztonságos. Gondolta felegyenesedve majd kinyitotta a ház bejárati ajtaját.

A házba belépve orrát megcsapta a tisztítószer illata. Gyűlölte, hogy míg mindenki házában kellemes illatok voltak, az övé olyan volt mintha egy kórházba lépett volna. Maga után becsukva az ajtót süllyesztette a zsebébe a kulcsot majd körbenézés nélkül sétált fel a szobájába. Nem nézett körül, hiszen semmi nem változott, pontosan tudta, hogy mi hol van. Hogy ne tudta volna? Mindig, minden ugyan ott volt. Mintha megállt volna a házban az idő, mióta az eszét tudta ugyan úgy nézett ki a ház, kívül és belül. Az egyetlen dolog, ami változott az Amber szobája volt. Miután a lány nagyobb lett az anyja lefestettette a szoba faláról a kislánynak készült falfestményeket. Az egész szoba rózsaszín színben pompázott és ez sosem változott. Amber szobájának falán még egy kép sem volt, az anyja úgy gondolta azzal elrontaná a kinézetét így nem engedett meg semmiféle képet vagy posztert a lánynak.

A lépcső halkan recsegett a súlya alatt, ahogyan lassan felsétált. Reménykedett benne, hogy senki nincs a környéken, aki megláthatná vagy meghallhatná, hogy a házban tartózkodik. A szobájába érve gyorsan kikapott egy hátizsákot a szekrénye aljából majd pár ruhát és létszükségleti eszközt dobott bele. A hogy próbálta beletuszkolni a táskába a pokrócot megállt a mozdulatban mivel úgy hallotta, hogy egy kocsi parkolt le a házuk előtt. A szőkeség rémülten állt a szobája kellős közepén majd nagyot nyelve az ablakhoz sietett és kinézett rajta. Egy rendőrautó állt a ház előtt, üresen. Amber összerezzent a kopogás hallatára.
– Rendőrség! – kiáltotta egy férfihang mire a lány teljesen bepánikolt, gyorsan beletuszkolta a pokrócot a táskájába majd azt az ágya alá hajította. Még egy utolsó kopogást hallott majd az ajtó hangos nyikorgása ütötte meg a fülét.

– Van itthon valaki? – kérdezte a hang. Amber nem tudta, hogy megszólaljon-e így csak dermedten álldogált a szobájában. Szaporán vette a levegőt miközben próbált valami értelmeset kitalálni, de nem jutott semmi jó az eszébe. Teljesen leblokkolt. Léptek zaja ütötte meg a fülét mire körbenézett a szobában. Gyorsan a gardróbhoz lépett majd becsukta annak ajtaját. Még éppen időben. A léptek egyre közelebbről és közelebbről jöttek, míg végül meg nem látta a fekete pár cipőt. Lassan a férfire arcára vezette a tekintetét, majd nagyot nyelt, amikor pillantása találkozott a férfiéval. A seriff komoran nézett a lányra, aki az ujjait tördelve állt az ágya mellett.

– Amber Kinsley? – kérdezte a férfi mire a lány bólintott – Kérem fáradjon velem – intett kifelé mire a lány lehajtott fejjel kullogott ki a szobából. Nem akart ellenkezni, tudta, hogy azzal elárulná magát. Ártatlannak kell tűnnie ahhoz, hogy megvédhesse a barátját.
– Nem kell aggódnia, mindössze beszélgetni akarunk magával – mondta neki Powell.
– És azt nem lehet itt? – kérdezte ránézve a lány.
– Attól tartok, nem – válaszolt a férfi kiengedve őt a házból. Amber idegesen sétált a kocsi felé majd sóhajtva beült a hátsó ülésre. Borzalmasan érezte magát. Eddie nem hiába nem akarta elengedni, számítania kellett volna arra, hogy fel fogják kereseni, de ő erre nem is gondolva sétált ki a biztonságot nyújtó csónakházból.
A szöszi a szája szélét rágva nézte, ahogy a seriff becsukja az ajtót majd a kormány mögé ülve elindítja az autót. Amber elkeseredetten nézte az egyre távolodó házat majd egy nagy sóhajt elengedve döntötte az ablaknak a fejét. Most aztán lesheti.