𝓐𝓻𝓶𝓼 𝓣𝓸𝓷𝓲𝓽𝓮

És most?

A parkolóba kiérve a csapat két felé vált. Robin, Lucas és Max, Nancy autójával mentek a Wheeler házhoz. Míg Amber, Steve és Dustin a csónakház felé tartottak.
Amber az anyósülésen ülve hallgatta a halkan szóló rádiót, Steve csöndben figyelte az utat míg Dustin a hátsó ülésről kettőjük közé hajolva nézett rájuk mosolyogva.
– Mit akarsz Henderson? – kérdezte fáradtan Steve egy pillanatra a fiúra nézve.
– Én? Semmit, csak gondoltam csatlakozok hozzátok – mosolygott rájuk.
– Bocs Dustin, de ez a beszélgetés a fejünkben zajlik le és kiskorúak számára tilos a részvétel – mondta Amber megrázva a fejét.

– Ne szórakozzatok, már! – csapott a combjára mérgesen a mire a lány felvonta a szemöldökét – Egész úton csöndben akartok lenni? – kérdezte felváltva nézve rájuk ám mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna, Dustin folytatta a mondandóját – Beszélgessetek! – parancsolt rájuk mire a szöszi felnevetett.
– Jézusom, oké nyugi – forgatta a szemét – Szóval... mizu? – kérdezte Amber Stevere nézve, aki felvont szemöldökkel pillantott rá.
– Semmi, az égvilágon semmi – vont vállat – Veled? – kérdezte.
– Semmi – válaszolt Amber majd elégedetten bólintva folytatta azt, amit eddig csinált. Csöndben ült.

– Menthetetlenek vagytok – nyögte Dustin – Na jó, akkor én kérdezek. Amber, mit keresel itt? – kérdezte a fiú kérdőre vonva szöszit.
– Elnézést, esetleg zavarok? – vonta fel a szemöldökét.
– Vicces vagy – forgatta szemét unottan – Tudod, hogy értem – nézett rá szúrósan a göndör.
– Mint már mondtam, elmentem egy pár cuccomért – vont vállat.
– De a te házad pont az ellenkező irányba van, mint amerre Lucas lakik. Hogy találkoztatok? – kérdezte.
– Először is, honnan tudod, hogy hol lakom? – tette fel a kérdést a lány – Másodszor is, véletlenül össze futottunk. Nincs ebben semmi furcsa – füllentett.
– Nem hiszek neked– rázta a fejét hitetlenül, figyelembe sem véve a lány kérdését – Mi okod lett volna arra járni? – érdeklődött Dustin.

– Mi ez egy kihallgatás? – kérdezte Amber kényszeredetten felnevetve.
– Nem. Csupán egy baráti beszélgetés – rázta a fejét a fiú.
– Nekem nem úgy tűnik – húzta el a száját.
– Csak bökd ki, addig úgysem hagy békén – tanácsolta Steve.
– Oké, jól van. Ha ennyire tudni akarjátok. Teljesen véletlenül összefutottam Powellel. Pont akkor ért a házamhoz, amikor ott voltam. Esélyem sem volt elmenekülni – vallotta be.
– És? Ennyi az egész? – kérdezte Dustin gyanakodva.
– Ami azt illeti, elvitt az őrsre és ott kihallgattak. Természetesen egy szót nem szóltam Eddiről. Úgy hiszik, csütörtök óta nem láttam és ötletem sincs, hogy hol van – magyarázta.
– Miért érzem, úgy, hogy semmi okom nincs arra, hogy megkönnyebbüljek? – kérdezte Steve fáradtan.

– Mert nincs is... az igazság az, hogy nekem igazából még mindig ott kéne lennem. Csak... – rágta a szája szélét a lány.
– Csak mi? – kérdezte Dustin.
– Megszöktem – bökte ki Amber mire mind a ketten meglepetten néztek a lányra.
– Tessék? – kérdezte Steve kikerekedett szemekkel.
– Megszöktem, kimásztam az ablakon – ismételte meg Amber hangosabban.
– Jesszus – fogta a fejét Dustin.
– Nem volt más választásom – védekezett.
– Amber! Ez nem jó! Ez baromira nem jó! – kiáltott rá a göndör idegesen mire a lány behúzta a nyakát.
– Remek, eddig úgy tűnt megúsztad a rendőrös részt viszont ezzel a húzással... biztosra veheted, hogy ezek után téged is épp annyira keresni fognak, mint Eddiet. Valószínűleg gyanút fogtak, hiszen ha ártatlan lennél miért lógnál el egy kihallgatásról? – motyogta Steve leparkolva az autót a ház előtt.

– Bocs? – nézett rájuk elhúzott szájjal.
– Na jó... Csak menj vissza a házba és lehetőleg ezúttal maradj is ott. Majd a többieket is beavatjuk ebbe a csodálatos dologba és miközben próbáljuk megmenteni Maxet még azon is agyalhatunk, hogy magyarázzunk ki téged ebből a szökősdiből – dörzsölte meg fáradtan az orrnyergét Steve, mire Amber kicsatolta az övét és kiszállt a kocsiból.
– Majd jelentkezzetek – hajolt be a kocsiba egy szomorú mosollyal az arcán.
– Ti is. Ha bármi baj van, rögtön hívjatok – bólintott Dustin.
– Úgy lesz – értett egyet Amber majd becsukta a kocsi ajtaját. Fáradtan kullogott a csónakház felé majd miután oda ért bekopogott és benyitott.

– Vissza tértem! – tárta szét a karjait tehetetlenül körülnézve a sötét házban.
– Na végre! – hallotta meg Eddie rekedtes hangját mire felé fordult.
– Aggódtál? – kérdezte a lány szorosan megölelve a barátját.
– Hogy ne aggódtam volna? Egész nap vártam, hogy végre jelentkezz, de úgy tűnt akadt jobb dolgod is, mint, hogy szólj arról, hogy jól vagy – engedte el Eddie a szöszit majd szúrós szemmel nézett rá.
– Ami azt illeti, inkább beszéltem volna veled, mint a rendőrökkel – ült le a földre.
– Mit csináltál már megint? – kérdezte a fiú megborzolva a lány haját.
– Elintéztem, hogy engem is keressenek. Tudod, mint a legjobb barátod, az a dolgom, hogy kiálljak melletted, és minden hülyeségben részt vegyek. Ebből sem maradhattam ki – vont vállat nevetve.

– Én szóltam, hogy ne menj el, de mint mindig. Blondie a saját feje után ment és lám! – tettetett meglepettséget – Megint bajba keverte magát – mondta.
– Mindig is ki akartam próbálni, milyen bűnöző életet élni – forgatta a szemét Amber.
– Eszméletlen vagy! – nevetett fel a göndör – De ugye tudod, hogy ez azt jelenti, hogy mostantól pont olyan számkivetett vagy, mint én – mutatott magára.
– Már az elején épp annyira az voltam, mint amennyire te. Nem számít – rázta a fejét.
– És... a többiekkel mi van? – kérdezte Eddie elterelve a témát – Van valami fejlemény?
– Egyenlőre úgy tűnik, rosszabbul állnak mint akkor amikor elmentek. Vecna következő áldozata Max – mondta a szája szélét rágcsálva – Ja és Jason rájött, hogy mi voltunk aznap este Chrissyvel és most azon van a haverjaival, hogy kinyírjon minket – tette hozzá mellékesen mire Eddie tágra nyílt szemekkel nézett rá.

– Szuperül hangzik – húzta el a száját – És mégis honnan tudják? – kérdezte.
– Valószínűleg a rendőrök nála is látogatót tettek, kikérdezték vagy mit tudom én, de biztosak benne, hogy mi öltük meg őt.
– Honnan tudnák, hogy te is ott voltál?
– A táskám – vágta rá habozás nélkül Amber – Powell azt mondta megtalálta a táskámat szóval valószínűleg engem is megemlített Jasonnek. Gondolom arra volt kíváncsi, milyen kapcsolatban vagyunk, Jason pedig össze rakta. Én mondtam, hogy alá becsülöd őt – vont vállat, tudva, hogy igaza volt.
– Oké, lehetséges, hogy igazad volt, de... habár rájött arra, hogy mi voltunk a barátnőjével. Szerinted mennyi az esélye annak, hogy megtalál minket? – vonta fel a szemöldökét.
– Hát, tekintve, hogy nem egyedül van. Én nem ismerem a haverjait, de szerintem nagy rá az esély, hogy valamelyikük rájön, hogy itt vagyunk. De ne legyen igazam – válaszolt.