𝓐𝓻𝓶𝓼 𝓣𝓸𝓷𝓲𝓽𝓮

Vörös kód

Az iskolához érve mindketten leugrottak a bicikliről majd azt a földre dobva futottak be az épületbe. Mindketten fáradtan siettek végig a sötét folyosón, Lucas elől kocogott, míg Amber a háta mögött az oldalát fogva próbálta rendezni a lélegzetét. A csöndes iskola ijesztőnek hatott a sötétben, a kihalt folyosók nem voltak valami bizalom gerjesztők, és az sem segített a helyzeten, hogy valahonnan hangokat hallottak. A szöszi magában imádkozott azért, hogy a többiek legyen azok és ne a takarító, aki rögtön kérdőre vonja őket a jelenlétük miatt.
– Hallod ezt? – kérdezte Lucas hátra pillantva.
– Szerinted ők azok?
– Reménykedjünk benne – válaszolt a fiú majd a hang irányába szaladt.

Ahogy egyre közelebb értek a zajforráshoz úgy lassítottak lépteiken. Lucas bekanyarodva a folyosóra hangosan felkiáltott akárcsak a mögötte érkező Amber.
Az arcukba világító zseblámpáktól hunyorogva léptek hátrébb.
– Mi vagyunk azok! Lucas és Amber! – tette fel a kezét a fiú lihegve. Amber mögötte szintén a levegőt kapkodva támaszkodott a térdére, miközben a többieket nézte.
– Lucas? – kérdezte meglepetten Nancy. Amber furcsállva nézett a lányra, ötlete sem volt, hogy került hozzájuk Nancy Wheeler.
– Jézusom! Megőrültetek? Majdnem lecsaptalak titeket ezzel a lámpával! – kiáltott rájuk idegesen Steve.
– Sajnáljuk! Csak éppen – lihegett Amber – éppen most tekertünk le 10 kilómétert – mondta fáradtan.
– Baszki! Vörös kód riadó! – zihálta Lucas.

– Mi? – kérdezte Steve értetlenül.
– Dustin – lépett a fiú felé Sinclair – Elkísértem Jasont, Patrycket és Andyt, és teljesen elszaladt velük a ló. Elakarják kapni Eddiet és Ambert és azt hiszik, te tudod, hogy hol bujkálnak – mondta.
– Tessék? – szaladt fel Amber szemöldöke,ahogy realizálta a helyzet súlyosságát, miközben meglepetten fürkészte a fiú arcát.
– Te egyáltalán mit keresel itt? – kérdezte Steve a lány felé fordulva.
– Én... én – próbált valami értelmeset kinyögni – Van valakinél egy walkie? – kérdezte hirtelen amint eszébe jutott,hogy mit ígért Eddienek.
– Nálam van – bólintott Robin majd vissza sietett Mrs. Kelly irodájába. A szőke lány kerülve Harrington pillantását sietett utána majd hálásan vette el Robintól a felé nyújtott tárgyat.
– Magadra hagylak – mondta a lány kislisszolva azt ajtón amit be is csukott maga után.
Amber sietve húzta ki az adóvevőt majd lenyomva a gombot beleszólt.
– Eddie? Ott vagy Munson? – kérdezte visszafojtott hangon.
Csönd. Semmi reakció.

– Munson? Hallasz engem. Amber vagyok! – szólt bele újra, egy fokkal idegesebben.
– Amber? – hallotta meg a fiú rekedt hangját mire megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Igen, én vagyok az. Minden rendben? – kérdezte a lány nekidőlve az íróasztalnak.
– Te kérdezed? Azt mondtad maximum két óra és vissza jössz. Tudod, hogy azóta tíz rohadt óra telt el? Egyszer sem kerestél pedig azt mondtad, hogy amint haza érsz, keresel. Érdekes módon ez nem történt meg. Esetleg elmondanád, hogy miért? – kérdezte Eddie mérgesen.
– Figyelj, ezt majd elmondom személyesen – dörzsölte meg fáradtan az orrnyergét Amber majd felvont szemöldökkel nézte, ahogy kinyílik, az ajtó majd Steve bedugja a fejét a résen. A lány zavartan pillantott rá majd bólintott, amikor rájött mit akar a fiú. Harrington óvatosan becsukta maga mögött az ajtót majd felé vette az irányt.

– Ott vagy még, Blondie? – zökkentette ki a bambulásból a szöszit Eddie érdeklődő hangja.
Amber a walkie talkiera pillantott majd megrázva a fejét válaszolt.
– Igen. Itt vagyok. Bocs – motyogta kényelmetlenül Amber – Figyelj, nemsokára ott leszek. Ne moccanj – kezdett búcsúzkodni.
– Hé! Hé! – kiáltott a fiú – Harrington veled van? – kérdezte mire Amber arca vörösödni kezdett. Steve érdeklődve pillantott a lányra, mivel eddig a falat bámulta miközben úgy csinált mintha nem hallgatózna.
– Aha – mondta – Itt van ő is – válaszolt, köhintve egyet.
– Mondd meg neki, hogy épségben hozzon haza – mondta komolyan mire a szőke felsóhajtott.
– Úgy hiszem hallotta – pillantott fel a fiúra – Ugye Harrington? – kérdezte visszafojtva a nevetését.
– Igen, hallottam, és úgy lesz – szólt bele mire a túl oldalról halk kuncogás hallatszott.
– Jók legyetek, skacok! – figyelmeztette őket Eddie mire Amber kikapcsolta a készüléket.

A két fiatal csöndben állt egymás mellett, Ambernek ötlete sem volt miért jött oda hozzá Steve, így arra jutott, hogy megvárja, amíg kiböki, hogy mit akar.
– Szóval – kezdett bele – a többiekkel azt beszéltük, hogy a Wheeler házhoz megyünk, és ott beszéljük meg, hogy eddig mit tudunk erről az egész Vecna ügyről. Előtte persze vissza viszlek téged Munsonhoz, mivel neked alapból ott kéne lenned – nézett a lányra szúrós szemmel.
– Jó okom volt, hogy eljöjjek onnan – védte magát azonnal.
– Tényleg, és mi volt az? – kérdezte Steve gúnyosan.
– Össze kellett szednem pár cuccot – válaszolt halkan, és már rögtön meg is bánta, hogy kimondta. Borzalmasan nevetségesnek hangzott.
– Tényleg? Nézd, tudom, hogy baromi unalmas egész nap ott ücsörögni és várni a csodára, de jelenleg nem tudsz mást csinálni. Hallottad amit Lucas mondott, Jason keres titeket, és ha megtalál annak nem lesz jó vége. A legjobb dolog, amit jelenleg tenni tudsz az az, hogy Eddievel maradsz – mondta a lány válla téve a kezét.

Amber meglepetten pillantott fel rá.
– Rendben – sóhajtott – De csak akkor megyek veletek, ha út közben beavattok, hogy mi a fene folyik itt. Miért vagyunk egyáltalán Mrs. Kelly irodájában? – kérdezte körül nézve. A lány tekintete megakadt a papíron, ami a keze alatt volt, majd felvont szemöldökkel olvasta el a rajta álló szöveget.
– Maxine – nézett fel Stevere elkerekedett szemekkel – Ő a következő? – kérdezte halkan. A fejében szép lassan össze álltak a dolgok, Chrissynek, Frednek és Maxnek is ugyan azok voltak a tüneteik.

Harrington bólintott mire Amber nagyot nyelt, nem ismerte Maxet, de azt tudta, hogy nem akarja, hogy úgy végezze, mint Chrissy. Habára pompon lányt nem tudta megmenteni, mindent meg akart tenni azért, hogy Maxet meg tudja.
– Fred... ő még él? – kérdezte a szőke.
– Nem. Érte mentek amikor a csónakházban voltunk – válaszolta a fiú.
– Ez... szörnyű – motyogta magának a lány, majd az ajtó felé nézett, ami kinyílt.
– Ideje mennünk – mondta Nancy felváltva nézve rájuk.
– Rendben – biccentett Steve aztán gyorsan vissza rakta a papírokat a helyére.
Amber csöndesen sétált ki az irodából, tekintetét szigorúan a földön tartvakullogott a többiekkel. Senki nem beszélt, mindenki a gondolataiba merülve sétált ki az épületből.