Örök Kötelék {+18}

10.

Violet:
- Oké, szóval volt egy kis pillanatotok, ez pontosan mit is takar? - kérdezi Sophie a könyvesbolt kávézójában ülve, ahol találkoztunk.
A tegnap után nem igazán tudtam, hogy kivel is tudnék beszélni. Calumnak csak nem hozhattam fel, hogy mi történt Luke és köztem a konyhában, Michaellel és Ashtonnal pedig szintén fura lett volna megbeszélni mindazt, tekintve, hogy Luke barátai. A lányok ugyan nagyon aranyosak és úgy néz ki, hogy kedvelnek is engem, de azért valahogy nem éreztem azt, hogy nekik simán meg tudnék nyílni. Lehet, hogy ebbe az is belejátszott, hogy Liv Calummal van együtt, Crystal pedig Michaellel, de az biztos, hogy fogalmam sincs, hogy nekik hogyan tudtam volna felvezetni a dolgot. Más barátaim pedig nem igazán vannak, tekintve, hogy az életem eddig egy kórházban éltem le, ahol a barátság luxusnak számít. Anno volt egy lány, akivel jóban lettem. Egy szobába került velem, de sajnos neki nem volt angyala, aki segített neki és ő sem volt elég erős ahhoz, hogy legyőzze a betegségét. Mellettem halt meg. Ez annyira megviselt, hogy utána az én állapotom is romlott, valószínűleg, mert pszichésen is hatással volt rám a lány elvesztése, így a szervezetem is megzuhant. Utána anya magánszobát kért, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő és én is megtanultam a leckét, miszerint ne barátkozzak a kórházban, mert jobbik esetben azért hagy el az illető, mert meggyógyul és egészségesen távozik, rosszabb esetben viszont megszakad a szívem és összetörök.
Anyával szívesen megbeszéltem volna a történteket, mivel mindig ő volt mellettem, de egyrészt dolgozik ma és utána Calum apukájával elmennek vacsorázni - legalábbis amennyire én tudom -, másrészt pedig nem akartam, hogy utána elkezdjen aggódni azon, hogy Luke nem fog-e ártani nekem, vagy valami hasonló dolog miatt. Az egyikünknek sem tenne jót, ráadádul bár tudom, hogy csak nekem akar jót, de sajnos anyának fel kell készülnie, hogy talán lesz olyan, hogy valaki összetöri a szívem. Sőt, szinte biztos. Kikerültem a kórházból, szeretnék mostantól normális életet élni és abba a kapcsolatépítés és szakítás is beletartozik, mind baráti, mind szerelmi viszonylatban.
Sophie viszont annyira magátólértetődő volt, hogy nem is haboztam, amikor megkérdeztem tőle tegnap este, hogy nem ülünk-e be ma egy kávéra. Ő pedig nem habozott a válaszadással, kábé egy másodperccel azután, hogy elküldtem neki az üzenetet, már ott virított az "igen" szócska, csupa nagybetűvel és egy szívecskés szemű emoji. Tudom, hogy csak egy napja ismerem, de mégis annyira könnyen elbeszélgetek vele, mintha már ezer éve az életem része lenne. Vele nem érzem azt, hogy mindaz, amiből kimaradtam, az gáz. Bármit mondok neki, Sophie megért és segít, ha valamit nem tudok. Lehet, hogy aki megmentette az életem, az egy angyal volt, de szerintem Sophie is az. De minimum az angyalok küldték nekem, mert kizárt, hogy csak véletlenül futottunk össze itt.
- Hát... kint voltunk a konyhában Luke-kal kettesben, mert szomjas voltam és azt mondta, hogy ad nekem poharat. Aztán elkezdtünk beszélgetni a dalról, amit épp tegnap vettek fel és utána tényleg adta a poharat, de a szekrény, amibe nyúlt az ott volt a fejem mellett - emlékezem vissza az alsó ajkamat rágcsálva. - Ő nem szólt, hogy menjek arrébb, én meg nem tudtam, hogy útban leszek, aztán meg beszorultam a teste és a pult közé. Valószínűleg rájött, hogy szólnia kellett volna, mert lenézett rám, meg bocsánatot kért, de... én annyira nem bántam. Vagy nem is tudom...
Érzem, hogy az arcom égni kezd, de Sophie teljesen természetesen kezeli ezt is, úgy beszél hozzám tovább, mintha nem lennék pipacs vörös a kávézó részleg közepén.
- Nem is tudod? Ezt hogy érted? Miért, mit éreztél? - fürkészi az arcom kíváncsian, őszinte érdeklődéssel a szemében.
Az erős smink, ami ma - is - rajta van jobban kiemeli a zöld szemeit és ettől olyan érzésem van, mintha a lelkembe látna. Mondjuk jelen esetben lehet, hogy jobb is lenne, mert akkor nem kellene a megfogalmazással küzdenem. Hogy mit éreztem? Azt hogy a testem lángolni kezd és mindenem bizsereg. Azt, hogy baromi nehéz parancsolnom, hogy ne hajoljak előrébb, mert akkor Luke testéhez simultam volna. Ugyanis a porcikáim ezt akarták: hogy Luke hozzám érjen, én pedig hozzá. És nagyon nehéz volt visszafogni magamat. Szerintem még soha nem volt szükségem ekkora önuralomra, pedig aztán a betegségem miatt elég sokszor kellett visszafognom magam és legyőzni a bennem rejlő kíváncsiságot, vagy éppen vágyat valami iránt.
- A hasamban - kezdem nagy nehezen, összeszedve a gondolataim -, mintha valami bizsergett volna és a mellkasom szorított. A szívem zakatolt, a torkom meg kiszáradt. A lábaim megremegtek és valahogy, mintha mindenem fellángolt volna. Közelebb szerettem volna kerülni hozzá.
- Aha, szóval tetszik neked - csillannak meg zöld íriszei.
- Mi? Dehogy! Alig ismerem őt.
- Nem kell jól ismerni valakit ahhoz, hogy bejöjjön. Vagy, hogy felizgasson.
- Sophie! - szólok rá azonnal és a szemeim elkerekednek.
Ha a négy fal között lennénk, akkor semmi bajom nem lenne az ilyen jellegű beszélgetéssel. Valójában sokszor vágytam a kórházi ágyon ülve egy olyan barátnőre, akivel tabuk nélkül meg tudok beszélni bármit és valahogy azt érzem, hogy Sophie pontosan egy ilyen lány, de itt a kávézóban nem biztos, hogy tudnék beszélni ilyenekről.
- Mi az? Ez egy tény. Tetszeni, tetszhet valaki anélkül is, hogy egyáltalán beszéltél volna vele. Tetszhet a külseje és ezáltal elképzelhetsz neki egy jellemet is, ami még inkább bejön. A szexuális vonzalom ugyanez. Nem kell, hogy ismerjétek egymást ahhoz, hogy valakit vonzónak találj.
- Úgy tudtam, hogy marketing és menedzsment szakos hallgató vagy - biccentem oldalra a fejem.
- Így is van - von vállat és mosolyogva megdobja a rózsaszín melíros haját. - De szeretek olvasni, különösen az ilyen témákban. Plusz... tapasztalatból is beszélek. Most őszintén, Vi, Luke kicsit sem tetszik?
Az alsó ajkamba kell harapnom, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem találom vonzónak.
- Jól néz ki - szegezem a tekintetem a kávémra. - És nagyon kedves velem, de ez a másik három fiúra is igaz.
- Oké, akkor nézzük más szemszögből. A négyből egyikük a bátyád, egyiküknek meg kábé menyasszonya van, igaz?
- Igen - biccentek és kényszerítem magam, hogy ismét a szemébe nézzek.
- Vagyis marad Luke-on kívül Ashton, aki szintén kedves, jófej veled és jól is néz ki, nem igaz? - vonja fel az egyik szemöldökét, mire megint biccentek. - Ashton vált ki belőled bármi olyasmit, mint Luke közelsége? Hevesebben ver a szíved tőle? Megremeg a lábad? Akarsz úgy a közelében lenni, mint Luke-nak?
Úgy teszek, mintha elgondolkoznék, de természetesen egyértelműen tudom a válaszokat: nem, nem, nem és nem. Bírom Ashtont, komolyan, de semmi olyan nincs vele kapcsolatban, mint Luke-kal. Ő más szempontból kedves a szívemnek. Mint egy másik báty, vagy egy fiú barát, azt hiszem.
- Nem - mondom ki végül hangosan is. - Oké, tudom, hogy menyasszonya van, de Michael? Vele van bármi ilyesmi?
Ismét nemleges választ kell adnom.
- Semmi - rázom meg a fejem.
- Vagyis egyértelmű a diagnózis: tetszik neked Luke. És nincs kizárva, hogy testileg is... felhevít.
Érzem, hogy megint égni kezd az arcom és nem csak azért, mert Sophie gyakorlatilag kimondta azt, amit én igyekeztem elkerülni, hanem mert eszembe jut, hogy megint milyen álmom volt vele. És az igazság az, hogy ezúttal sokkal hevesebb, mint máskor.
- Még soha nem voltam fiúval - sóhajtok fel halkan.
- Ehhez nem is kellett együtt lenned eggyel sem. Violet, húsz éves, gyönyörű, felnőtt nő vagy, normális, hogy vannak vágyaid, fantáziáid és piszkosabb gondolataid. Azt ne mondd, hogy most jelentkeztek elsőnek. Hogy még soha nem olvastál olyan könyvet, amitől feltörtek benned ilyen jellegű gondolatok.
- De, persze, hogy de, csak... ez azért most kicsit más. Luke a bátyám egyik legjobb barátja és nem mellesleg, mivel Calum folyamatosan vinni szeretne magával, aminek amúgy nagyon is örülök, ezért mindig látnom kell őt. Hogyan nézzek a szemébe ezek után? Vagy hogyan viselkedjek normálisan úgy, hogy nekem meg tetszik?
- Ő teljesen lazán kezelte azt, hogy olyan közel került hozzád? - kérdezi lágy hangon és esküszöm, hogy majdnem elérzékenyülök attól, hogy ennyire segíteni akar nekem.
Szeretnék én is ilyen jó barátja lenni neki majd.
- Azt hiszem, hogy nem - emlékezem vissza. - Rekedtesebb lett a hangja és mintha kicsit zavarban lett volna. Láttam a nyakán, hogy gyorsan ver neki is a szíve.
- Akkor meg nincs mitől tartanod - nyúl át az asztalon és megfogva a kezem finoman megszorítja azt. - Valószínűleg azért volt mindez, mert neki is bejössz. Talán meg kellene beszélnetek mindezt. Azt, hogy milyen hatással volt ez a kis pillanat rátok és azt is, hogy mit lehetne kezdeni ezzel a továbbiakban.
- És ha mégsem azért volt?
- Akkor legalább tisztáztátok. Még egy nemleges válasz is jobb, mint a teljes bizonytalanság, nekem elhiheted. Annál semmi sem rosszabb. De ígérj meg nekem valamit - csillan huncut fény a szemében.
- Micsodát? - kérdezem az arcát fürkészve, de a szeme csillogása miatt nem tudok én sem nem mosolyogni.
- Ha úgy alakulnak a dolgok, hogy esetleg összejöttök és már oda kerültök, hogy komoly szintet léptek, akkor minden mocskos kis részletet megosztasz velem. Tudnom kell, hogy Luke Hemmings milyen az ágyban - hasal az asztalra, mire felnevetek.
- Te totál dilis vagy.
- Lehet, de mégis jóban lettünk - vigyorog rám, amitől még szélesebben mosolygok.
- Igazad van, ezzel nem tudok vitatkozni - iszom a kávémból őt nézve és közben élvezem, hogy a testemet elönti a szabadság érzése.
Itt ülök egy kávézóban egy lánnyal, akivel talán tényleg barátok lehetünk. Nem is olyan régen minderről még csak álmodoztam. Azt hiszem, hogy az ilyenekre mondják, hogy az álmok néha valóra válnak. Most végre normális fiatalnak érezhetem magam.