Örök Kötelék {+18}

18.

Luke:
- Felkérhetlek egy táncra? - nézek Violetre, amikor a DJ egy lassabb számra vált.
A lány lassan végignéz a tömegen, ahogy az emberek összekapaszkodnak és ringatózni kezdenek a kellemes dallamra. Az egész helynek megváltozik a légköre és valami egészen bensőséges hangulat alakul ki, főleg ahhoz képest, hogy az előbb még összedörgölőző testek, ugráló emberek és tomboló fiatalok sokaságát láttuk.
Számomra nem idegen ez a hirtelen váltás- és a megváltozott légkör sem. Ugyanezt szoktuk tapasztalni a srácokkal a koncertjeinken, amikor egy gyorsabb számról átváltunk mondjuk a Ghost Of You-ra. Ezért is gyönyörű a zene és az, amilyen hatással van az emberekre. Leírhatatlan érzés mindez, csak az értheti, aki át is éli, mert tényleg nem lehet rendesen megfogalmazni.
Látom Violeten, hogy habozik és erősen gondolkodik a válaszon. Nem hiszi el nekem, hogy ügyesen táncol - főleg, hogy eddig esélye sem volt táncolni korábban - így lefogadom, hogy épp azon agyal, hogy menne-e neki a dolog, ha feljön velem a parkettre.
Éppen ezért beletelik pár másodpercbe, mire reagál, de végül határozottan bólint és a kezét az enyémbe csúsztatja. Még mielőtt lebeszélhetné magát, rákulcsolom az ujjaim az övéire és finoman felhúzom.
- Bocs, fiatalok, de elrabolom Violetet egy kicsit, majd jövünk - mosolygok rá a barátainkra, mielőtt elvezetném a lányt.
A bejelentésemet füttyögés és taps áradat követi a többiek részéről, mintha ez hatalmas dolog lenne, amitől Violet arca halványrózsaszínre vált.
- Hódítsátok meg a parkettet, Vee - kiabál utánunk Sophie, még pirosabbra varázsolva Violet arcát, ami kicsal belőlem egy kis kacajt.
- Ne izgulj, remek leszel - adok puszit a halántékára, hogy picit megnyugtassam, bár már tapasztaltam, hogy ez nem olyan egyszerű ilyenkor.
Violet nagyon könnyen zavarba jön és nehezen kezeli azt magában. Ez valahol nagyon aranyos és én magam is szeretem zavarba hozni, de közben meg annyira szeretném, ha elhinné a bókokat és nem csak ilyen formában csapódna le benne.
- Csak remélem, hogy nem lépek a lábadra - jegyzi meg, amikor beforgatom magam elé már a parketten. - Nem bírnám elviselni, ha esetleg miattam nem tudnál fellépni a rajongóitok előtt, mert eltörtem a lában - biggyeszti le az alsó ajkát, amitől megint felnevetek.
- Ettől nem kell tartanod. Egyrészt, nem fogsz megtaposni, a múltkor is jól mozogtunk együtt. Másrészt pedig, olyan könnyű vagy, hogy ha akarnád, sem tudnád eltörni a lábam.
- Azért meg ne lepődj - motyogja lehajtva a fejét.
- Nem fogok - teszem a kezeim a derekára, mire Violet nagyot nyel, de azért beakasztja a kezeit a nyakamba. - Eddig jó - mosolygok rá biztatólag, amit ő is egy halvány mosollyal jutalmaz.
Ahogy táncolni kezdünk, ő közelebb lép hozzám, így megcsap a vaníliás illata és belopja magát a pórusaimba, teljesen megszédítve engem. Minden erőmre szükségem van, hogy én ne lépjek rá az ő lábára az isteni illatának bódítása után.
- Jól érzed magad? - nézek le egyenesen az igézően kék szemébe.
Szívem szerint megcsókolnám. A randink óta képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy milyen forrósággal öntött el az, ahogy az ajkai táncot jártak az enyémekkel. Valami olyat éreztem vele, amit még soha életemben és újra érezni akarom. Most annyira könnyű lenne megint megízlelni vele és általa a mennyországot, de nem akarom megijeszteni azzal, hogy letámadom, így tartom magam és úriember módjára viselkedem, amennyire csak lehet.
- Igen, nagyon - mosolyog rám immáron rendesen, aminek hatására olyan, mintha idebent kisütne a nap, bármennyire is tudom, hogy ez lehetetlen. - Igaza volt a lányoknak, kellett, hogy kikapcsoljak - teszi hozzá, amivel azonnal felkelti az érdeklődésem.
- Miért, volt valami baj, ami miatt ezt mondták?
Violet egy pillanatra lesüti a szemeit, majd lassan visszavezeti a tekintetét rám, miközben velem együtt mozog a dalra.
- Nem, nem volt semmi, csak... - elharapja a mondatot, majd összevont szemöldökkel megrázza a fejét. - Tudod, mit? Semmi, nem érdekes, hülyeség volt.
Az egyik kezem elveszem a derekáról és finoman az arcára vezetem.
- Violet - szólítom meg gyöngéden - mondd el, kérlek. Nincs olyan, hogy hülyeség. Az érzéseid sosem hülyeségek - ingatom meg a fejem. - Én tettem valamit? A randi volt a baj? Vagy valaki bán...
- Dehogyis - szakít félbe hevesen a fejét rázva. - Nem, komolyan mondtam, hogy a randi csodás volt. És te sem tettél semmi rosszat. Csak Calum miatt aggódtam - vallja be kicsit vonakodva. - Tudom, hogy ti ezt megbeszéltétek és nekem is azt mondta, hogy nem zavarja, ami köztünk alakul, de tudom, hogy van, hogy az ember mást mond, mint amit érez. Meg, hogy van, amikor mondjuk, de ha valósággá válik az adott szitu, akkor már másképp érzünk. Én is volt, hogy azt mondtam, hogy jól vagyok, amikor sírni tudtam volna a fájdalomtól, de nem akartam, hogy anya jobban aggódjon - mosolyodik el szomorúan. - A műtétem előtt pedig azt mondtam, hogy minden rendben lesz és nem félek, de amikor ott voltam, hogy altatnak, rettegtem, hogy lesz-e majd ébredés számomra - meséli tovább, nekem pedig fájdalom nyilall a mellkasomba mindettől. - Ezekből indultam ki és túlaggódtam, hogy mégis feszkó lesz köztetek. Nem volt időm beszélni vele, mielőtt elmentetek a stúdióba, így pluszban aggódtam, mert Calum valahogy már ennyi idő után is úgy bánik velem, mintha vérszerinti tesók lennénk. Aminek nagyon örülök, csak nem akarok közétek állni. De ezt tudjátok. Bepörögtem emiatt és a lányok ezért dobták be a ma esti bulit, hogy ne agyaljak tovább ezen és kikapcsoljak egy kicsit. Ennyi - nyel nagyot, mint aki fél, de legalábbis tart a reakciómtól, pedig nincs miért.
Hiszen mindaz, amit elmondott, csak azt bizonyítja, hogy mekkora szíve van és hogy milyen szinten odafigyel mások érzéseire. Szerintem az egyik legkedvesebb és legempatikusabb ember, akit ismerek.
- Nincs mitől félned - biztosítom, puszit adva a homlokára. - Mi a stúdióban beszéltünk minderről és tényleg nem zavarja a dolog. Azt mondta, hogy látszott rajtad, hogy boldog vagy a randi után, ami remélem, hogy igaz - görbülnek felfelé az ajkaim. - Örül annak, hogy jól sikerült az esténk. És most is láthatod, hogy nincs kifogása ellenünk. Úgyhogy rendben vagyunk, emiatt nem kell aggódnod. Nem áll szándékomban ártani sem neked, sem neki. Esküszöm.
- Igen, már én is látom, hogy Calum tényleg rendben van mindezzel - biccent aprót és az arca megint pirosra vált. - Ne haragudj.
- Már miért haragudnék? - vonom össze a szemöldököm értetlenül.
- Amiért stresszeltem ezen és azt hitted miattam, hogy veled, vagy a randival volt baj. Meg, hogy most mindezt rád öntöttem. Nem akartam elrontani az estét.
Tudom, hogy eddig szinte egyedül kellett megküzdenie olyan problémákkal, amiket mások nem bírtak volna legyőzni, így értem a reakcióját, de szeretném, ha tudná, hogy már nincs egyedül, nem csak magára és az édesanyjára számíthat. Be szeretném neki bizonyítani, hogy én is itt vagyok neki, bármennyire is friss még ez az egész. És biztos vagyok benne, hogy Calum, Mali, Sophie és a srácok is hasonlóan gondolkodnak.
- Violet - nézek ismét a szemébe, miután megpörgettem - tudom, hogy ez nem olyan szimpla és én türelmesen kivárom, hogy elhidd, mert addig fogom bizonygatni, amíg el nem hiszed, hogy így van, de most is elmondom: soha nem kell ilyenért bocsánatot kérned és nem kell egyedül megküzdened az érzéseiddel és gondolataiddal, rendben? Azt pedig teljesen felejtsd el, hogy elrontottad az estét csak mert őszinte voltál. Ugyanolyan jól érzem magam, mint eddig. Sőt, sokkal jobban, mert közelebb érzem magam hozzád lelkileg és közben a karjaimban tarthatlak.
- Ezt most csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam - néz rám csillogó szemekkel, mosolyogva és ismét elpirul.
Ha igaz lenne, a jelek szerint akkor is működne és megérné, de nem csak erről van szó és ezt neki is megmondom:
- Nem - rázom meg a fejem - azért mondom, mert így érzek. Jó érzés és komolyan megtisztelő, hogy megosztasz velem ilyeneket a múltadról, még ha fájó emlék is. És ha rajtam múlna, akkor így maradnék veled, ameddig csak lehet - döntöm a homlokom az övének. - Veled, itt a karjaimban, a lassú zenére ringatózva, mintha senki más nem lenne itt rajtunk kívül.
- Én sem bánnám, ha így maradnánk - kezd játszani a hajammal a tarkómnál, amitől kiráz a hideg. - Tényleg nagyon jól érzem magam. És talán igazad van, lehet, hogy mégsem vagyok teljesen reménytelen eset, ha táncról van szó - kezd el kuncogni édesen, én viszont egyenesen felnevetek.
- Ezt biztos nehéz volt elismerned.
Egy pillanatra elgondolkodik, vagy legalábbis úgy tesz, mint aki elgondolkodik, majd végül megvonja a vállát:
- Azt hittem, hogy nehezebb lesz, de egészen elviselhető volt.
- Oké - nevetek megint fel - látom, megnyugodtál, nagyon nagy lett a szád.
- De az jó dolog, nem? Azt jelenti, hogy fel tudtam oldódni a komoly téma után.
- De, határozottan örülök neki - adok puszit az orrára, mintha már ezer éve együtt lennénk és mi sem lenne természetesebb ennél.
Valahol így is érzem magam. Egyszerűen könnyű és jó vele mindez.
Már csak azt kellene eldöntenem, hogy hogyan mondjam meg neki, hogy ő nem volt teljesen idegen számomra az első találkozásunkkor. Nem tudom, hogy mikor lenne megfelelő a pillanat, de egy biztos, hogy most határozottan nem az. Még nem állok készen lerántani a ragtapaszt, bármilyen gyáva is leszek ettől. Még csak most kezdtem mélyebben megismerni őt és nem állok készen egy esetleges katasztrófára, ami által talán máris elveszítem. Nem akarom, hogy így legyen. De nem is akarok most ezen és az esetleges végkimeneteleken pörögni. Ha Violet képes volt megnyugodni és elengedni a számára fojtogató gondolatait, akkor nekem is menni fog. Különben sem biztos, hogy katasztrófa lesz, ha őszinte leszek vele, viszont nincs itt az ideje az ezen való agyalásnak.
Most csak szeretném vele élvezni a pillanatot és pontosan ezt is fogom tenni, ameddig csak tart ez az éjszaka.