Örök Kötelék {+18}

4.

Luke:
Látom, hogy Calum hevesen gesztikulálva beszél és hallom is a hangját, de a szavainak a lényege nem jut el az agyamig. Vagyis eljut, de utána ott semmit nem dolgoz fel az amúgy gondolkozásra való szervem. Nem tudok figyelni, mert Violet eltereli teljesen a figyelmem. Már, amikor megláttam, tudtam, hogy ki ő. És nem tudom, hogy az ő fejében mi játszódott le, de olyan volt, mintha megijedt volna tőlem. Remélem, hogy nem így van, mert annak nagyon nem örülnék. Nem hittem, hogy valaha látom még őt. De úgy gondoltam, hogy nincs is sok esély rá, erre az egyik legjobb barátom fogadott húga - vagy valami olyasmi - lett ő. Igyekszem normálisan viselkedni és nem úgy kinézni, mint egy őrült kukkoló, miközben lépdelünk a vidámpar felé, de van egy olyan érzésem, hogy nem végzek jó munkát és hogy a folyamatosan minket vevő és fotózó rajongók is valami hasonlót szűrnek le a helyzetből. Már most látom, hogy miket írnak majd rólunk a pletyka lapok és a rajongók. Tegnap bulizni mertünk menni, ma meg egy lánnyal sétálunk a vidámparkban. Annyi elméletet fognak majd gyártani, hogy lehet, hogy nem ártana előre figyelmeztetni Violetet.
- Itt vagy? - szakít ki a gondolataimból Michael, ahogy a vállamra csap.
- Mi? - kapom fel a fejem, s megrázom azt, hogy észhez térjek. - Persze - vágom rá, amint felfogom, hogy mit kérdezett.
- Akkor csak viccből nem válaszolsz nekünk, hiába kérdezünk már vagy harmadjára? - vigyorodik el Ashton, amitől belőlem akaratom ellenére is kiszakad egy sóhaj.
- Csak egy kicsit elkalandoztam, ennyi - vonom meg a vállam, s a tekintetem automatikusan Violetre siklik.
Egy pillanatra elkapom kék íriszeit a szememmel, de ő szinte azonnal elkapja a pillantását, mintha félne tőlem. Szinte ráerőszakolom magam, hogy visszanézzek a barátaimra, de egy másodpercre így is újra ránézek a lányra, aki folyamatosan nézelődve fogadja be magába a látványt.
- Igen, azt láttuk - mosolyog rám Calum, de nyilván az istenért sem árulná el, hogy mire kellene válaszolnom.
- Valaki elmondaná, hogy mit kérdeztetek vagy találjam ki magam? - vonom fel a szemöldököm, végignézve rajtuk.
Mindegyik barátom vigyorogva bámul rám, miközben Violet kíváncsi pillantásokat küld a srácok és olykor felém.
- Arról kérdeztünk, hogy mi volt a csajjal, akivel tegnap este leléptél - magyarázza végül Michael.
- Tudod, amikor nélkülem elmentetek bulizni - jegyzi meg elhúzva a száját Calum, de látom a szemén, hogy csak szívat, ugyanis abban huncutság csillog.
- Neked családi kötelezettségeid voltak - emlékeztetem, s mostmár az én ajkaim is mosolyra görbülnek.
- Igazad van - emeli fel a kezeit védekezőn, s bár nem nézek rá, de a perifériámban látom, hogy Violet küld Calum felé egy szeretetteljes pillantást.
Hogy őszinte legyek, mivel Violetet figyeltem, így annyira nem fogtam fel mindazt, amit Calum a tegnapi vacsival kapcsolatban mondott és azt sem tudom ezáltal, hogy az én drága barátom és a lány mennyire kerültek bensőséges hangulatba, de őszintén örülök annak, ha Vi azért nézett így rá, mert valami komolyan megindult köztük testvéri szinten.
- A csaj neve egyébként Leticia - térek vissza a korábbi témához.
- Szóval Leticia - ízlelgeti a nevét Ashton. - Egy igazi latina volt?
- Anyai ágról spanyol - bólintok, amitől a fiú arcára újabb vigyor ül ki.
- Na és mi volt? Elég hevesen távoztál vele, miután összetalálkoztatok.
- Felmentünk hozzám - vonom meg a vállam, s le is hervad az arcomról a mosoly. - Beszélgettünk, aztán az ágyamban kötöttünk ki.
- Szép kis első benyomás - jegyzi meg Calum a fejét ingatva, s védelmezőn átkarolja Violetet, de úgy teszek, mint aki ezt nem hallotta.
Pasiból vagyok. Ráadásul Calum sem ártatlan. És miért ne osztanám meg a barátaimmal, hogy volt egy szép estém? Viszont, ami utána volt, na az az, ami letörli a mosolyt az arcomról.
- Aztán nálam maradt éjszakára - folytatom figyelmen kívül hagyva Calum megjegyzését -, de reggel, mire felkeltem, már sehol nem volt. Csak egy cetlit hagyott, amin leírta, hogy mennyire jól érezte magát és hogy, idézem "ha a sors úgy akarja, még találkozunk és akkor lesz értelme mindennek". De ennyi. Mégcsak egy telefonszámot sem hagyott vagy teljes nevet, hogy meg tudjam keresni őt a netes fórumok valamelyikén. Szimplán felszívódott. Pedig jól éreztük magunkat. Mind a ketten, el is mondta ezt nekem, sőt, ahogy mondtam, a cetlin is kihangsúlyozta, de így sem kaptam támpontot. Úgyhogy azt hiszem, hogy ez ennyi volt - húzom el a szám, bár nem tudom, hogy ez tényleg annyira zavar-e, vagy csak az egom nem akarja elfogadni ezt.
Elkapom a tekintetem, mert semmi kedvem végignézni, ahogy a barátaim kinevetnek, de meglepetésemre, ők teljesen komolyak maradnak. Ellenben Violetből egyszercsak kitör a nevetés. Mind a négyen, egyszerre kapjuk rá a tekintetünket az összegörnyedve nevető lányra, aki erre megtörli a már a nevetéstől könnyes szemét, s rám néz.
- Bocsánat - vált azonnal komolyra, s ahogy zavarba jön, az arca is halványpirosra vált. - Elnézést, nem akartam tapintatlan lenni, csak ez...ez nem olyan filmes, meg könyves dolog? Mármint...nekem nincs sok tapasztalatom ez tény. Sem párkapcsolatilag, sem egyéjszakásilag, sőt, annyira a filmek és könyvek sem a világaim, mert nem igazán volt lehetőségem ahhoz, hogy azzá tegyem őket, de ez tipikusan olyan szitu, nem? Csak ott biztos, hogy valami csoda folytán pont összesodorná a két főszereplőt az élet. Meg ott valószínűleg a pasi hagyná ott a csajt, ami miatt az kiborul és így jóvá kell tennie gondolom. Vagy nincs igazam? - néz fel Calumra segélykérőn, mire a fiú egy kedves mosollyal bólint.
- De, igazad van. Mondjuk ahhoz képest, hogy nem vagy túl tájokozott ezekben, elég szép kis képet festettél le a szituról.
Violet elkapja a tekintetét és a fejét Calum vállára hajtja, mintha már ezer éve ismernék egymást, de én így is látom, hogy még pirosabb lesz az arca. Ahhoz képest, hogy Calum tegnap mennyire pánikolt, most elég jól megy nekik a testvéresdi. Nem tudom, hogy mennyire van igazam, de a tesóimmal való kapcsolatom által úgy gondolom, hogy a testvéri kötelék különleges. Persze, mi olyan családban nőttünk fel, ahol ezt is hangsúlyozták nekünk a szüleink. A szeretet kinyilvánítása nekünk nem idegen dolog, így nem vagyok benne biztos, hogy csupán egyetlen este alatt - főleg egy első találkozásnál - ez simán kialakulhat. De természetesen az sem kizárt, hogy annyira különleges, hogy már egyetlen alkalommal megérezhetjük, hogy kialakulhat-e valakivel. Bármelyik is az igaz és a valós, abba nem fér kétség, hogy jó így látni Calumot.
- Azért, mert nem vagyok tapasztalt, még lehet nagy a fantáziám - feleli a lány. - Elvégre, eddig az egész életem abból állt, hogy elképzeltem, hogy milyen lehet a külvilág - sóhajt fel, amivel felkelti a másik két fiú figyelmét.
- Véletlenül sem szeretnék tapintatlan, esetleg bunkó lenni, így nem is kell válaszolnod, ha nem akarsz, de...hogy érted azt, hogy nincs tapasztalatod és, hogy abból állt az eddigi életed, hogy elképzelted milyen a külvilág? - kérdezi a tarkóját vakargatva Ashton, amire Calummal egyszerre kapjuk fel a fejünket.
- Ashton! - rivallunk rá kórusban, de Violet felemeli a kezét és megrázza a fejét.
- Ne, semmi baj. Nem titkolom a dolgot. Túléltem és büszke vagyok rá - mosolyodik el, majd ellép Calumtól, hogy Ashtonra tudjon nézni.
Háttal kezd el sétálni és a kezeit a dzsekije zsebébe rakva akasztja össze a tekintetét a dobosunkéval.
- Az az igazság, hogy én beteg voltam. Kicsi koromban kiderült, hogy valami nem jó a vesémmel, de pontos diagnózist nem igazán tudtak a mai napig mondani. Szeretek olvasni, meg sorozatot nézni, de sok időm egyikre sem volt a kórházakban. Eljárni meg nem tudtam, hiszen olyan gyenge voltam, hogy többször majdnem belehaltam. Az orvosok nagy része lemondott rólam. Már én is feladtam igazából a dolgot. Anya nem volt megfelelő donor és másom nincs rajta kívül, szóval szinte esélytelen volt a dolog. A donor-listán mire az ember sorra kerül, addigra kábé bele is hal az adott betegségbe, hacsak nem jön valaki, aki önként felajánlja a szervét és megfelelő alany a műtéthez. Néhány hónappal ezelőtt volt egy durva rosszul létem. Gyakorlatilag leállt a szívem, úgy hoztak vissza és én akkor már biztos voltam benne, hogy a következő ilyen alkalommal, nem fognak tudni visszahozni. Ezt anyának is elmondtam, de ő nem akarta elfogadni a tényt, hogy elveszíthet, úgyhogy az interneten kért segítséget. Nem tudom, hogy ki volt az az... - egy pillanatra elhallgat és rám néz, de aztán vissza Ashtonra és Michaelre - az az angyal, aki megmentett, de valaki jelentkezett és gyakorlatilag megmentette az életem. Úgyhogy így - tárja szét a karjait. - A kórházon kívül mást nem igazán láttam a városból sem, nemhogy az országból vagy a világból és ezért tök új számomra a zenekarotok is, meg ez az egész - fordul körbe csillogó szemekkel. - Anya nagyon nehezen engedett ma el, mert még benne van a félsz, ahogy bennem is és éppen ezért belementem abba, hogy az egyetemet is levelezőn végzem, ahogy mimdig tettem a sulimmal, de mostmár nyitogatnám a szárnyaim. Úgyhogy ennyi. Ez vagyok én - mutat végig magán. - A lány, aki kórházban élt, de most itt van és jól van. Calum húg - bokszol a fiú vállába - és valaki, aki baromi kíváncsi, hogy milyen íze van a vattacukornak és miket lehet csinálni egy vidámparkban - szökken egyet, hogy a megfelelő irányba forduljon, de amikor senki nem szól semmit, visszanéz ránk a válla fölött. - Gyerünk már fiúk - biggyeszti le az alsó ajkát -, Calumtól egész este azt hallgattam, hogy mennyire jófejek vagytok. Vagy tegnap kibuliztátok magatokat - csillan huncut fény a szemében.
- Tegnap? - kérdezi percekkel később Michael. - Ne szórakozz, kislány, ennyire nem könnyű minket lefárasztani - indul el lendületesen. - Aki az utolsó, az fizeti a belépőket - kiáltja, majd futni kezd a bejáratig, Violet pedig nevetve követi.