Örök Kötelék {+18}

5.

Luke:
Legjobb tudásom szerint az ember nem tud olyanról álmodni, akit még nem látott. Az agyunk bárkivel képes egy komplett világot teremteni álmunkban olyanokkal is, akiket csak egy másodpercre látunk az utcán, amikor a buszra szállunk vagy sétálunk. Nem véletlen, hogy utána ezeknek az embereknek az arcára nem emlékszünk, hiszen mi arra emlékszünk, hogy sosem láttuk őket, mivel az időnk csak egy röpke pillanata volt az adott találkozás. Ilyenkor tudjuk, hogy ott volt egy lány vagy egy srác, halvány képek, mintha meg is lennének, de egy konkrét arcot nem tudunk hozzácsatolni, hiszen annyira nincs meg az emlékezetünkben az illető. Egészen hihetetlen és fantasztikus, hogy mikre képes az agyunk egy pillanat alapján. Viszont szinte biztos vagyok abban, hogy olyanról nem tud képet alkotni, akivel az ember még sosem találkozott. Márpedig Violet saját bevallása szerint, soha nem volt ideje olyan dolgokra, amikre a hétköznapi embereknek igen. Nem hallgatott minket és állítólag soha nem is látott rólunk klipeket vagy képeket, esetleg videókat. És kétlem, hogy egy ilyet csak úgy kitalálna, mert...egy ilyenben miért kamuzna az ember? Ráadásul tudom, hogy min ment keresztül. Jobban ismerem, mint azt ő vagy bárki is gondolná. Vagyis, nem őt ismerem jobban, hanem a történetét. Azt, amin keresztül ment és az biztos, hogy ezidő alatt az elsődleges célja és a legnagyobb gondja az volt, hogy életben maradjon, nem az, hogy holmi klipeket nézegessen rólunk vagy bármelyik zenészről. Viszont ebből a szempontból számomra teljesen rejtély, hogy mégis hogyan tudott velem álmodni. Már nem mintha bánnám, de szívesen meghallgattam volna a hozzájáró magyarázatot, de persze a barátaim pont akkor jelentek meg, amikor végre választ kaphattam volna a kérdésemre, miszerint tényleg meghátrált-e - de minimum elbizonytalanodott -, amikor meglátott engem. Vagyis inkább arra, hogy pontosan mit is álmodott. Azóta pedig nem is volt lehetőségem vele kettesben maradni, mert mindig mentünk valahova és a többiek is folyamatosan szegény lányon lógtak. Persze csak képletesen, nem szó szerint.
A vidámparkból elmentünk ebédelni, aztán mászkáltunk a városban, Violetet elvittük pár nevezetességhez, most pedig épp egy Ashton által javasolt cukrászda felé tartunk, mielőtt tovább megyünk. Bár új úticélunk még nincs, de az biztos, hogy a srácok kitalálnak még valamit, ugyanis nem úgy néznek ki, mint akik hajlandóak elengedni Violetet. Mondjuk...én sem akarom, hogy máris vége legyen a napnak. Ahhoz túl szép, hogy megszakadjon. Ma úgy érzem magam, mintha normális lennék. Természetesen érzékelem a rengeteg kamerát és tekintetet, ami minket figyel, de ettőlmég nem olyan, mintha a Five Seconds of Summer nevű zenekar tagjai lennénk. Inkább, mintha csak pár fiatal. Valahogy Violet teljesen el tudja feledtetni velem, hogy mennyien figyelnek minket valójában.
- Ezutánra van valami tervetek? - szakít ki a gondolataimból a lány hangja. - Mármint...nem úgy értem, hogy muszáj velem lógnotok vagy...
- Átugorhatnánk hozzám - szakítja félbe kedves mosollyal Ashton. - Persze csak, ha van kedvetek. Úgyis megígértük Violetnek, hogy játszunk valamit neki, azt nálam meg tudjuk csinálni, aztán ellehetnénk ott. Beszélgethetünk, játszhatunk az Xboxon vagy amit akarunk.
- Én támogatom - szólal meg azonnal Michael vidáman.
- Nekem is tetszik az ötlet, de este megyek majd Livhez - teszi hozzá, jelezve, hogy nem maradhat sokáig. - Violetet meg én fuvarozom, szóval előtte haza kell majd dobnom.
- Szívesen hazaviszem majd én - bukik ki belőlem, mielőtt átgondolhatnám, hogy mit is mondok, mire a lány rám kapja a tekintetét. - Nyugi, jól vezetek - mosolygok rá, amitől az arca látványosan pirosra vált. - Nem muszáj ám, csak hogy könnyítsük Calum dolgát, ezért gondoltam, hogy besegítek.
- Na nem mintha Violet fuvarozása akkora nagy teher lenne - vág vissza Calum nekem azonnal.
Gondolom azt hiszi, hogy hátsószándékom van Violettel, pedig ez nem így van. Tényleg csak segíteni akarok, hogy Calumnak ne kelljen két felé rohangálnia.
Szóra nyitom az ajkaim, hogy reagáljak, de Vi megelőz ebben és végetvet az alig elkezdett, néma háborúnak:
- Majd meglátjuk, hogy hogy alakul.
Annyira határozottan cseng, hogy mind a ketten megtorpanunk egy pillanatra. Megértem Calum oldalát is, amiért ennyire védi és még jófejnek is találom érte, de azért annyira nem vagyok rossz, hogy így kelljen féltenie tőlem Violetet. Elvégre az egyik legjobb barátom, tudja, hogy nem vagyok valami görény, aki a lányok szívének összetörésére és a testük kihasználására hajaz.
Ugyan a lábaink újra elindulnak, de megszólalni, egyikünk sem szólal meg. A fagyos levegőben, ami csak a mi társaságunkat veszi körbe az utcán, beáll a csend. Vagyis csak egy kis időre, mert Michael Violetet átkarolva, tör a jégen.
- Na és holnapra van valami terved?
Violet arcán először meglepettség suhan át, de aztán megrázza a fejét.
- Csak a szobámba rendezkedek majd be - teszi hozzá, majd felvonja az egyik szemöldökét. - Miért?
- Csak eszembe jutott, hogy azt mondtad, hogy még sosem voltál a tengerparton. Persze most a mólónál találkoztunk, de az mégsem ugyanaz. Szóval támadt egy zseniális ötletem, nem meglepő módon - vigyorodik el büszkén.
- Ne csigázz - jegyzem meg, amivel kiérdemlem a középsőujját.
- Mi lenne, ha holnap valamelyikünk érted menne, aztán a napot a parton töltenénk. Jönne Liv is - pillant Calumra -, meg mi. Már amennyiben van kedved hozzá.
- Ugye tudod, hogy a kórházban nem tanítottak meg úszni? - érdeklődik Vi, de az ajkai felfelé görbülnek.
Természetesen Michaelt ezzel sem tudja megfogni. Komolyan bólint egyet, majd végignéz rajtunk.
- Mi tudunk úszni, ne aggódj. De majd olyan helyre megyünk, ahol leér a lábad. És ha ne adja Isten, baj lenne, akkor négy vizimentő is a rendelkezésedre áll majd. Plusz, még egy dolog, amit holnap gyakorolhatsz, ha lemegyünk a partra. Újabb élmény. Két legyet egy csapásra.
Violet szemei megcsillannak, ahogy hallgatja Michael szövegelését és őszinte boldogság árad szét az arcán. A hülyének is feltűnik, hogy mennyire tetszik neki az ötlet, mégis, amikor megszólal, nem az azonnali helyeslés hagyja el a száját:
- Megbeszélem anyával, de tetszik az ötlet - feleli mosolyogva, s mintha csak az anyukája a gondolataiban olvasna, a telefon a kezében rezegni kezd és felvillan rajta az "anya" felirat. - Bocsássatok meg, ezt fel kell vennem - néz végig rajtunk, majd amint mind bólintunk, kicsit előre siet, hogy nyugodtabban tudjanak beszélni.
- Nagyon félti őt - néz utána Michael a lánynak, aki szinte ugrándozva halad előttünk.
- Még jó, hogy félti, hiszen majdnem elvesztette a lányát. Többször is - teszem hozzá, s egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a szemem.
Olyan, mintha megigézne, ahogy boldogan halad előttünk.
- Igen, de nem féltheti őt örökké - szólal meg Ashton rám nézve. - Violet felnőtt nő és elméletben meggyógyult, nem maradhat örökké kalitkába zárva.
Ebben is igaza van, viszont én megértem Violet anyukáját. Elveszíteni egy szerettünket sosem könnyű, hát mégha az a szerettünk a gyerekünk.
- Tényleg nem - száll be a beszélgetésbe Calum is -, de elveszíteni a saját gyerekünket nem egy egyszerű dolog - ad hangot a gondolataimnak. - Persze Georgia nem veszítette el őt, de a határán volt. Most mind a kettőjüknek meg kell tanulni a betegség nélkül élni, ami egyszerűnek tűnik, de messze nem az. Valószínűleg Georgiában mindig benne lesz a félsz, hogy Violetnek valami baja esik újra és a félelmet baromi nehéz legyőzni. Violetnek pedig neg kell tanulnia úgy élni, hogy nem támaszkodik mindig az anyukájára és mindent felfedez magának. Egyik sem egy egyszerű folyamat.
- Csak idő kell nekik - bólintok. - Vi nem tűnik olyan lánynak, aki ne lenne nyitott a dolgokra. Ha pedig ez megvan, akkor az már egy kezdő lépés a felfedezéshez. És ha kap mellé egy olyan testvért - pillantok Calumra -, aki vigyáz rá és segít neki, akkor nem lehet baja. Csak mondjuk a bátyjának sem kell annyira túlféltenie - teszem hozzá, amire Calum felkapja a fejét.
- Nem akartam ellenséges lenni az előbb - kezdi a fejét ingatva. - Ne haragudj, csak nem akarom, hogy azt higgye, hogy teher az, ha nekem kell vinnem valahova vagy, hogy választani akarok a barátnőm és közte. Mert nem - ingatja még mindig a fejét és a szemében őszinte megbánás jelenik meg.
- Nem gáz - rázom meg én is a fejem, s az ajkaimra halvány mosoly szökik. - De én meg nem hátsószándék miatt ajánlottam fel, sem azért, hogy téged rossz színben tűntesselek fel. Csak szimplán segíteni akartam.
Na jó...talán van egy kis hátsószándékom. De semmi olyan. Szimplán csak szeretnék kettesben maradni Vivel, hogy tudjak vele nyugodtan beszélgetni és átbeszélhessük ezt az egészet az álmával kapcsolatban, mert egyszerűen megőrjít, hogy nem tudom, hogy mi volt. De az elsődleges szándékom tényleg az volt, hogy Calumnak ne kelljen két felé szakadnia
- Talán egyikőtök sem akart rosszat - vigyorodik el Ashton -, de Violet szépen véget vetett a hepciáskodásnak, mielőtt elkezdődhetett volna.
- Keményebb, mint hinnénk - mosolyodik el Michael is.
Engem ez annyira nem lep meg. Valaki, aki túlél egy olyat, mint Vi, hiába tűnhet törékeny virágszálnak és fél kicsit attól például, hogy vattacukrot egyet, valójában egy igazi harcos. Azok pedig nem félnek csatába szállni, még két vitatkozó sráccal sem.
Fiatalabb mindannyiunknál, mégis ezerszer többet megélt már, mégha ő nem is feltétlen érzi így. Az, amin Violet és az anyukája átmentek, egy olyan dolog, amit az ember a legnagyobb ellenségének sem kíván. Nem hittem, hogy valaha a szemébe nézhetek majd, de azt hiszem, hogy a sors nem véletlenül hozta így össze. Ugyanis egy napon mind a kettőnk élete megváltozott. Aznap bennem megjelent valami, talán vágyódás, ami miatt arra vágytam, hogy egy nap, legalább egy pillanat erejéig, láthassam őt és a szeme csillogását. Most pedig, hogy ezt megkaptam, még többet akarok. Meg akarom ismerni. Kár, hogy ebben az egész helyzetben annyi minden van, amit nem mondhatok el sem neki, sem a barátaimnak.