Leanne Hargrove sok mindenen ment keresztül a nyáron. Max és Ő mindketten elvesztették Billyt, mindkettejüket megviselték a történtek. Leanne-t egyenesen traumatizálta. Azóta a városba nemcsak a tavaszi szünet köszöntött be, de egy új gonosz is. Örd...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Beesteledett és mi még akkor is gyalogoltunk. Ma többet mentem, mint egész évben együtt. Nagy rekord volt számomra, de legalább visszakaptam a legjobb barátomat.
Egy ideig csendben, egymás mellett haladva vágtattunk át az erdőn. Kezdtem fázni, ami pedig a sötétséget illeti, igencsak rossz előérzetem lett. Minden egyes porcikám valahogy tiltakozott a terv ellen. Hogy én az Átfordított Világba? Inkább eltöltök tíz egymást követő éjjelt a Creel-házban, csak könyörgöm oda ne! De persze a többieknek az én nyavalygásom már inkább teher volt, mintsem előrejelzés.
Ahogy a Dustin által biztosnak hitt úgynevezett kapu felé tartottunk, én annál inkább lassultam. Nem akartam meghalni. Most lett meg Eddie, a többiekkel is most kezdett egy szorosabb kapcsolat kialakulni, kár lett volna ezt a szemétbe dobni.
De persze az, amit én gondoltam senkit sem érdekelt. Még a saját húgom is Hawkins megmentésére készült, míg én... Én csak egy gyáva lánynak tudhattam be magam. Nagyszerű, nem?
Nem tudtam mitévő legyek. Ki akartam szállni, de már így is éppen eléggé benne álltam az egészben ehhez. Derékig gyalogoltam a rossz dolgok tengerében és úgy éreztem egyre inkább süllyedek, ahogy távolodok a parttól. Itt mindenki olyan vakmerőnek tűnt, még mintha Eddie is felfejlődött volna. Én pedig maradtam ugyanazon a szinten, a félénk kislány szintjén.
Persze valahol megértettem saját magamat is. Túlsok szörnyűségnek voltam tanúja ahhoz, hogy ne szorongjak mindenféle hülyeségen. Billy halála után bezárkóztam a szobámba és ki sem jöttem onnan mert azt hittem akkor minden helyre jön. Nem így lett. Kicsit azt érzem, hogy ez az egész, amelybe belecsöppentem nem igazán jó felé megy. Vecna túlerős hozzánk képest. Főleg hozzám képest.
Ezeket a gondolatokat inkább magamban tartottam, ahogy sétáltunk a hűvös levegőn, át az erdőn. A lágy szél folyamatosan hátra fújta a hajam, biztosan kócosabb mint a reggeli állapota volt. Steve előttem sétált, rám sem nézett, csak ment Dustin után. A többiek valahol körülöttem gyalogoltak. Max, Lucasszal beszélgetett. Szerettem volna pár szót váltani vele, de annyira jól elvoltak, hogy inkább csak sétáltam tovább Eddie mellett, aki időnként sandán méregetett engem a szeme sarkából.
Nem is bírta sokáig ezt. Tudtam, hogy akar kérdezni valamit, csak nem merte. Nos, egy idő után átlépte a gátlásait és mikor legközelebb rám pillantott, már hang is kijött a torkán.
- Szóval Steve Harrington? - törte meg a csendet Eddie, mire ösztönösen fejbe tudtam volna vágni, mivel igencsak hangosan tette fel a kérdést és az említett éppen előttünk sétált.
Reakcióm csak annyi volt végül, hogy lepisszegtem, mint engem a könyvtáros és végül karon ragadva kicsit lassítottam a tempónkon, hogy lemaradjunk Steve-től. Most Max és Lucas előtt haladtunk, de Ők mélyen elcsevegtek egymással, nem hallgatózott senki. Dustin az iránytűjét bűvölte, Nancy és Robin pedig csak némán haladt.
