Ahol újra találkoztunk!

2.rész

 Az első két órám hamar eltelt és már azon kaptam magam, hogy bizony ebédidő van. Ezért úgy döntöttem mivel reggel elfelejtettem magamnak ebédet csomagolni, mert annyira nem szerettem volna, ha minden nap a központi büfében eszek. Ami egyébként nagyon finom volt, de egyben elég drága is. Nem kértek érte vészesen sokat, de úgy számoltam jobban kijövök anyagilag ha inkább viszek magammal ételt a munkahelyemre. Az ilyen napok voltak a kivételek.

 A büfés pulthoz sétálva ( ami az recepciótól jobbra helyezkedett el a sarokban) kiválasztottam a napi menüből amit enni szeretnék. Végül a választásom a hideg gyümölcslevesre és a kínai zöldségestésztára esett.  Mindegyikből mertem magamnak (a büfé önkiszolgálóként működött a kasszánál már csak lemérték az ételt) aztán kifizettem és leültem a kollégáim közé az egyik asztalhoz ahol az egyik lakótársam Eda és egy férfi beszélgettek.

- Hello!- köszönök nekik.- Leülhetek?- kérdezem.

  Egyébként a munkahelyemen még szinte mindenhol angolul beszéltem. Azért jöttem ki, hogy megtanuljak spanyolul és bár valamennyire tudtam is, a munkámhoz elég volt az angol is. A gyerekektől viszont rengeteget tanultam és velük mindig próbáltam spanyolul megértetni magamat. A rendes felnőtt beszélgetésekhez viszont még szükségem volt az angolra. Az idősebb iskolás korosztályoknál ahol a gyerekek 14-17 év közöttiek voltak, ott ők  szokták külön kérni, angolul beszéljek,hogy gyakorolhassák a nyelvet.

- Zsófi ő itt Juan.- mutat be a kedvesnek tűnő férfinek Eda, a férfi rögtön kezet nyújt nekem.  Az öltözékéből rögtön megállapítottam, hogy teljesen más szerepkörben dolgozik mint mi. Inget és öltönyt viselt haja rendezetten be volt lakkozva.- Juan a központ online marketing menedzsere.

- Örülök a találkozásnak. - mondja Juan.

- Úgyszintén. -mosolygok rá kedvesen.

- Milyenek voltak az első óráid Zsófi? - érdeklődik Eda.

- Szerintem jól mentek a kicsiket egy picit nehéz volt lekötni így elsőre, de nem volt vészes. Az úszást kifejezettem élveztem.- felelem őszintén. - A kedvenc részem pedig még csak most jön. Csak remélem tetszeni fog nekik a zene és  a koreográfia is.

- Mi lesz a téma?- kérdezi Eda.

 - Egy pop koreót hoztam nekik így elsőre. Gondoltam talán azzal nem lőhetek annyira mellé. Két zenét vágtam össze hozzá. Majd megmutatom, ha szeretnéd.

- Még szép.- feleli a lány.

 Az ebéd további része is hasonlóan jó kedvben telt, bár úgy tűnt Juan-t  inkább Eda munkája érdekli mint az enyém. Attól függetlenül, hogy szinte ugyanazt csináltuk. Azzal különbséggel, hogy a plusz sportok tanításánál Eda kosarat oktatott én pedig táncot.(  A kötelező sportjaink amit mindenki tanított a következőek voltak: úszás, röplabda, torna és kreatív sportfoglalkozás)

 Egyáltalán nem zavart, sőt még élveztem is Eda és Juan vicces szóváltásait. Juan olykor olykor zavarba hozta Eda-t a lakótársam pedig mindig elpirult. Én pedig csak csendben ettem közöttük. Ebéd után elköszöntünk egymástól és mindenki ment a dolgára.

Már majdnem el is felejtettem, hogy a át kell vennem a foci sulis növendékeket, mikor megláttam őket az ajtóban az edzőjükkel a terem felé haladni.

- Jó napot!- kiáltok utánuk természetesen angolul mire az edzőjük, az idősödő férfi meg is fordul. - Zsófi Pataki vagyok és én leszek a gyerekekkel amíg megérkezik a focicsapat. - magyarázom a férfinek. Az arcáról lesütött, hogy nem igazán érti mit is mondok. Mielőtt viszont bármit is mondhattam volna az egyik gyerek lefordítja spanyolra az edzőjének amit mondtam. A férfi csak bólint egyet és elmegy.