Ahol újra találkoztunk!

15.rész

Vasárnap este Benjamin felhívott. Megkérdezte, hogy vagyok és mikorra tegyük a randit amit már a bulin megbeszéltünk. Végül csütörtökben egyeztünk meg, azt mondta elvisz vacsorázni egy Pad Tai étterembe. Jófej volt és kedves. Sajnáltam, de tudtam  három nap múlva muszáj leszek elmondani neki mit érzek. Daniba voltam szerelmes.

A hétfői napom a munkában ugyanúgy indult, ahogyan szokott. Ebéd után általános iskolás gyerekekkel volt órám, ahol különböző fajta képességfejlesztő játékokat játszottunk. Sok fiú volt a csoportban ezért valahol sejtettem, hogy  meg fogom kapni egyszer azt a kérést, focilabdázzunk valamelyik órán.  Viszont abban reménykedtem ez inkább utóbb következik be mintsem előbb, mert egyáltalán nem értettem ehhez a sporthoz. A szabályokat a gimis TV meccsek után Daniéknál valamennyire kapisgáltam, de játszani egyáltalán nem tudtam. Kicsit bántam is, és nem is. Azonban a mai napon három kisfiú a csapatból megerősített abban, itt az ideje felfrissítenem a focilabdatudásomat.

- Zsófi! - szalad oda hozzám óra elején három kis srác Victor, Hugo és Simon.

- Sziasztok, fiúk! Mi a helyzet? - fordulok feléjük kedvesen.

- Azt szeretnénk kérdezni, hogy lehetne e a következő órán foci? - kérdezi meg tőlem aranyosan Simon.

Egy pillanatra teljesen lesokkolódok, hiszen, nem tudtam focizni, de annyira szerettem volna nekik örömet szeretni...
Így hát azt feleltem.

- Tudjátok mit? Miért is ne? Már úgy is régen fel akartam frissíteni a foci tudásomat. A következő órán csütörtökön játszunk. Rendben? - kérdezem tőlük, amire boldogságtól sugárzó arccal, hevesen bólogattak.- Na adjatok egy pacsit!

Munka után nem is volt kérdés számomra, hova fog vezetni az első utam. Hívtam egy taxit a Sportközpont elé és Daniék házához mentem. Nem hívtam fel őket, szóval csak reménykedni tudtam benne, itthon lesznek. Viszont mikor odaértem örömmel nyugtáztam, hogy Dani autója a ház előtt parkol.

Kifizetve a taxit, szinte szaladtam a bejárati ajtóig, majd bekopogtam rajta. Pár perccel később pedig Szalai Dániel ki is nyitotta az ajtót és megállt velem szemben.

- Meg akarok tanulni focizni! - mondom ki kertelés nélkül, mi is a váratlan látogatásom célja. - Egyébként szia.

- Neked is szia! - köszön felnevetve. - Ez most hogyan jutott az eszedbe hirtelen? - kérdezi kíváncsian oldalra billentve a fejét.

- Az egyik gyerek csoportom kérte a Sportközpontban, hogy következő órán focizzunk. Megígértem nekik. - mesélem miközben kérdőn nézek Danira hatalmas boci szemekkel.

- Értem, de most miért nézel így rám? - néz vissza rám kérdőn. - Ugye nem azt várod hogy én tanítsalak meg erre a sportra?

- Hát akkor lehet, ez most nagyon meglepő lesz számodra, de igen ezt szeretném baromarc. - felelem szarkasztikusan rámosolyogva. - Nyilván nem akarok profi focista lenni csütörtökig viszont egy két dolgot elsajátíthatok. Szóval kérlek taníts nekem pár trükköt meg ilyenek.

- Védés, rúgás, csel. - sorolja egymás után a  szakszavakat a férfi. - Azt hiszem ezekre gondoltál.

- Ezek szerint segítesz? - nézek rá, felcsillanó tenkintettel.

- Állok szolgálatára Pataki hercegnő! - mondja tisztelegve, mire én csak nevetve bele boxolok a vállába.

- Nagyon köszi. Örök hála. - köszönöm meg neki egy ölelés kíséretében. - Akkor kezdhetjük?

- Mármint most? - kérdezi tágra nyílt szemekkel.

- Igen, csütörtökre már tudnom kéne az alapokat. - felelem, azonban Dani viselkedésétől egy pillanatra elbizonytalanodom. - De ha nem jó most, vissza jöhetek később is. - teszem hozzá gyorsan, mert egyáltalán nem akartam zavarni.