Ahol újra találkoztunk!

10. rész

Eltelt egy hét azóta, hogy Danival találkoztunk. Csütörtök van és ismét a büfében ülök kávét iszogatva és próbálok a pár nap alatt gyorsan felhalmozódott adminisztrációval foglalkozni. A Sportközpontba szinte minden délután jönnek újak beiratkozni egy egy csoportba és hemzseg a hely a fiataloktól. Ami nyilván szuper dolog és nagyon örültünk neki, de én már a gimiben sem tudtam több mint negyvenöt percet egyhelyben ülni. Ha mégis akkor is egy óránál azt kívántam bárcsak kicsengetnének már.

Hitelen ismét rezdül a telefonom, mire én gyorsan a kezembe kapom megnézve ki üzent és bár Danira számítottam, Benjamin német üzenetével találtam szembe magam.

Benjamin: Szia, Zsófi! Hogy vagy?

Ráértem szóval úgy öntöttem válaszolok neki.

Zsófi: Szia, Benjamin! Kicsit fáradtan, de jól. Ugyan már mennék haza, de az adminisztrációt el kell végezni. Te hogy vagy?

Benjamin: Minden a legnagyobb rendben, örülök, hogy vissza írtál, de ha még dolgoznod kell igazán nem tartanálak fel. Csak meg akartam kérdezni, van e kedved eljönni hétvégén egy buliba? A csapatunk szervezi.

Írja, amin nem tudok, nem felnevetni. Ugyanis Dani részéről már meg voltam hívva.

Zsófi: Most mondjam azt, hogy már meg vagyok hívva?

Írom le az igazat.

Benjamin: Micsoda? Valaki már lecsapott a kezemről?

Kérdezi, de mielőtt leírhatnám neki a választ, jön az újabb üzenet.

Benjamin: Várjunk...én csak egy embert ismerek a csapatból, aki tud magyarul és jóban vagytok. Dániel már meghívott?

Írja, ami meglep. Nem számítottam rá, hogy Benjamin egyből levágja ismerem a csapattársát.

Zsófi: Így van, de honnan tudtad? Jóban vagytok?

Benjamin: Hát mondhatni, egy csapatban játszunk ugyebár és egy házban is lakunk.

Tehát Benjamin is ott lakik Danival és a két barátjával a házban. Ez igazán szuper húzom el a számat. Miért pont egy olyan srácnak kellett megtalálnia, aki nemcsak, hogy Dani csapattársa, de még együtt is laknak. Nem mintha bármit is éreztem volna iránta. Jó volt, hogy tudtam valakivel németül beszélgetni és gyakorolni a nyelvet. Jól éreztem magam mikor beszéltünk. De Benjamin-t inkább barátnak tudtam elképzelni, többnek nem.

Zsófi: Te is ott laksz velük? Erről nem is tudtam.

Benjamin: Összesen, hatan lakunk itt. Én és a két legjobb haverom a csapatból, plusz Dani és az ő két barátja a csapatból.

Írja a német srác, én pedig próbálom elképzelni mégis mekkora házban lakhatnak ezek hatan, hogy kényelmesen el is férjen mindenki.

Benjamin: Gondolom most picit sokkot kaptál...

Zsófi: Csak egy kicsit.

Benjamin: Volt egy szezonunk amit szinte végig hoztunk és akkor úgy döntöttünk a srácokkal veszünk közösen egy házat mi így hatan. Kicsit ki kellett pofozni, de szerintem az évek alatt mindannyiunk otthonává vált.

Zsófi: Azt elhiszem. Hány éve is laktok együtt?

Benjamin: Már három éve. És négy éves a csapat. Úgy éreztük az első közös szezon után így hatan, hogy szükségünk van egy állandó helyre ahova haza tudnunk menni a folyamatos hotelszobák és focista szállók mellett. Szóval eldöntöttük veszünk egy házat. Nyilván emellett szeretünk utazni, városról városra versenyezni és imádjuk ezt a sportot.