Hozzád láncolva ( BakuDeku)

5.

Amint felkeltem az első dolgom az volt, hogy töltőre tegyem a telefonom ami az éjszaka alatt teljesen lemerült.
Ezután komótosan elvégeztem a reggeli rutinom, aminek végén kilépve a fürdőből egyből a reggelimet hozó Urarakába botlottam.
   - Jó reggelt Deku!- mosolygott.
   - Neked is! Ilyen későn keltem, vagy te vagy korai?- mosolyogtam vissza.
   - Kilenc óra múlt, szóval akkor jöttem mikor szoktam. Ezek szerint ma éjjel ki tudtad pihenni magad?
   - Azt hiszem.
 "Ha belegondolok ma éjjel könnyebben ment az elalvás mint előző este. Akkor attól tartottam, hogy Bakugou majd rám tőr az éjszaka közepén és félig öntudatlan állapotban a magáévá tesz, de igazából az új helyzet volt az, ami miatt nem tudtam nyugodtan pihenni. De ma éjjel már nem volt bennem szorongás, sem félelem egy esetleges váratlan látogatótól, ami valószínűleg annak tudható be, hogy egy kicsivel jobban megismertem őt. Bár azt hiszem a zene is sokat segített."
   - Örülök, hogy kipihented magad.- mosolygott Uraraka, mire bólintottam.
   - Egyébként... én egyáltalán nem várom el, hogy mindig hozd nekem az ételeket... Most már oda megyek ahova szeretnék, szóval magamnak is meg tudom csinálni a reggelimet például.- utaltam kedvesen szokására.
   - Ez igaz de... szeretem hozni neked az ételeket és ilyenkor beszélgetni veled.- mosolygott zavartan.
   - Nem arról van szó, én is szeretek veled, de én nem vagyok a főnököd... Engem nem kötelességed mostantól kiszolgálni. És már igazából bárhol összefuthatunk és beszélhetünk a házban.- mosolyogtam.
   - Tényleg?- csillant fel a szeme.- Te is szeretsz velem beszélgetni?
   - Persze!- nevettem a kitörő öröme láttán.- Barátok vagyunk.- mosolyogtam, mire úgy nézett rám mint aki mindjárt elsírja magát.
Ezt látva kissé ijedten, és aggódva kérdeztem meg:
   - Ő... vala... valami rosszat mondtam?
Néhány könnye kicsordult miközben megrázta a fejét.
   - Nem csak... nekem még sosem volt egy barátom sem és most... Illetlenség lenne azt mondani, hogy örülök, hogy itt vagy?- kérdezte zavartan kipirosodott arccal, mire félmosolyt eresztve megráztam a fejem.
   - Most már van.- reagáltam válaszára.

                                                                *****

Miután megettem a reggelimet és lehúztam a töltőről a telefont az első dolgom volt, hogy elhagyjam a szobámat.
Mikor elhaladtam a bezárt szoba mellett egy pillanatra megtorpantam és végül úgy döntöttem újra megpróbálom kinyitni, de ahogy az várható volt zárva találtam.
A kíváncsiságom nem szűnt, és ráeszméltem, hogy nem is fog amíg meg nem tudom mi van bent.
 "Vajon Uraraka elmondaná nekem most, hogy már tudja a barátomnak tekintem? Egy próbát megér. Legközelebb megkérdezem tőle."- vontam vállat, majd lesétáltam a lépcsőn és meg sem álltam a kertig.
Ahogy kiléptem azonnal megcsapott a növények illata, és a madarak csicsergése, amitől azonnal megszállt a nyugalom.
Elhatároztam, hogy felfedezem magamnak a kertet, ami eléggé nagy volt ahhoz, hogy időigényes legyen a tervem.
A sétám közben találkoztam egy mókussal, láttam pár madárfészket és ettem pár megérett gyümölcsöt is. Mindeközben végig mosolyogtam és igazán boldognak éreztem magam.
Épp mikor az egyik hatalmas tölgyfát figyeltem hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, mire ijedten fordultam meg.
   - Ka-Kacchan!- kiáltottam, majd azonnal meg is bántam.
Összehúzott szemöldökkel nézett rám, amitől egyre idegesebb lettem.
 "Mégis, hogy szólíthattam így? Ráadásul a keresztnevét akartam mondani a vezetékneve helyett... Most aztán imádkozhatok."
   - Kacchan?- kérdezett vissza, mire nyeltem egyet.
   - B-bocsánat csak a meglepettség miatt...- dadogtam zavaromban, mire elvigyorodott.
   - Hagyd, tetszik. Mostantól hívj így.- mondta, mire meglepetten pislogtam párat.
   - Rendben...
Ezután pár másodpercig egymás szemébe néztünk, miközben én azt próbáltam kitalálni mi járhat a fejében.
   - Hívtalak.- szólalt meg végül, mire a gyomrom bukfencet hányt.
   - N-nem hallottam...- motyogtam, és tényleg ez volt az igazság.
Egy röpke pillanatig az arcomat kezdte szugerálni, majd bólintott.
   - Elhiszem.
   - T-tényleg?- pislogtam kérdőn, mire elnevette magát, majd megragadva a kezem elkezdett maga után húzni, mire a szívem egyre gyorsabban kezdett verni.
Tudtam, hogy mi következik, de nem voltam rá felkészülve, ráadásul a fenekem még koránt sem jött teljesen rendbe a tegnapi után.
 "Ha ezt elmondanám neki vajon megértő lenne?"
Mikor áthaladtunk a nappalin a szemem megakadt az épp terítő Urarakan, aki aggódva nézett felénk. Segélykérő pillantásokat löveltem felé, bár tudtam, hogy nem tud mit tenni.
   - Gazdám! Az ebéd már kész van, nem akarnál előtte...?- kezdte a lány, de Bakugou a szavába vágott.
   - Nem akarnék.- vágta rá, mire azt hiszem az összes szín kifutott az arcomból.
Nagyon hálás voltam Urarakanak a próbálkozásáért és megfogadtam, hogy később meg fogom köszönni neki.
Bakugou szobájába érve azonnal a falnál találtam magam mire levegő után kaptam.
   - V-várj!- leheltem pánikolásom közepette, de ő nem is figyelt rám, csak elkezdte lehúzni rólam a nadrágot.
A sírás kerülgetett mikor elhatároztam, hogy bátrabb leszek és kiállok magamért amennyire csak tudok.
Gyorsan felé fordultam mire meglepődve nézett rám, és abbahagyta öve kicsatolását.
   - Kérlek... Ha már... ha már át kell ezt élnem akkor... szeretném ha finomabban bánnál velem.- néztem a szemébe remegve.
Vörös íriszei komoly tekintettel figyeltek, majd megfogta a csuklómat és az ágyhoz vezetett de nem dobott le rá.
   - Vedd le a nadrágod meg az alsód és feküdj az ágyra!- parancsolta, mire remegve engedelmeskedtem neki.
Ijedten figyeltem, ahogy megbámul, majd elővesz a fiókjából egy tubust és a tartalmából a kezére nyom.
Nagyot nyeltem miközben szétterpesztette a lábam.
   - Most nem akarsz elmenekülni?- kérdezte mosolyogva, mire remegve megráztam a fejem.
 "Nem akarom soha többé olyan védtelenek érezni magam mint a múltkor."
Egy ujját aztán lassan belém vezette, mire hangosan felkiáltottam.
   - Ez nagyon fáj! Még a tegnapi alkalom miatt is erős fájdalmaim vannak.- néztem rá kétségbeesetten.
   - Minél többet leszek benned annál inkább ki fogsz tágulni, és egy idő után már egyáltalán nem fog fájni.- magyarázta, miközben a második ujját is bedugta, majd mozgatni kezdte őket.
A fájdalom olyan erős volt, hogy nem bírtam visszatartani néhány elszabadult könnycseppemet, amik aztán lefolytak az arcomon.
   - Engedd el magad!- szólt rám, de már kevésbé durva hangnemben.
 "Mégis hogy tudnám egy ilyen helyzetben elengedni magam?"
Miután kihúzta az ujjait elkezdte kicsatolni az övét újra, míg hatalmas tagja levegőt nem kapott. Mikor a bejáratomhoz helyezte remegve nyitottam ki a számat.
   - Kérlek... csináld gyorsan. Minél előbb túl akarok lenni rajta.- leheltem.
   - Addig csináljuk és akkor fejezzük be, mikor én mondom.- hatolt belém, mire levegő után kaptam.- Neked nincs beleszólásod. Ha akarom többször is megbaszlak egymás után érted?
Összeszorított szájjal bólintottam, majd csukott szemmel tűrtem, hogy újra és újra belém hatoljon.
A takarót markoltam, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy egy hang se törjön ki belőlem. Egy idő után, mikor már megszoktam az érzést a kellemetlen feszítő érzés kezdett átalakulni kellemessé, bár ezt foggal körömmel próbáltam leplezni. Nem akartam élvezni és nem is akartam hangot adni neki, mert tudtam azzal őt tenném elégedetté.
 "Mindjárt vége, csak bírd ki."
Bakugou aztán egy idő után egyre gyorsabb tempóra váltott, mire a szám elé kaptam a kezem úgy próbálva visszatartani kitörő nyögéseimet.
   - Vedd el a kezed Deku!- lihegte felettem, mire megráztam a fejem. - Nyugodtan engedd ki a hangod.- vette el a kezem a szám elől, majd leszorította az ágyra.
De nem adtam meg magam.
 "Vajon mennyi erő lehet még benne? Ha így folytatja szét fog menni a fenekem."
Még belém hatolt párszor, aztán elélvezett egyenesen belém, mire riadtan néztem rá.
   - Mosd ki magad.- lépett hátrébb tőlem, majd öltözni kezdett.
   - M-miért nem használtál óvszert?- pislogtam dadogva miközben összekuporodtam az ágyon.
   - Miért használtam volna?- vonta fel a szemöldökét.
   - Mert...- motyogtam, de a szavamba vágott.
   - Hányszor mondjam még el, hogy a tulajdonom vagy? Csak az én farkam fog odabent járni. Óvszert használjanak az egy alkalmas kurvákhoz.- osztotta meg velem nézetét, mire csak pislogni tudtam.
Mikor látta hogy csak bámulom de nem fogok megszólalni füstölögve mordult egyet.
   - Na, indulj és mosd ki magad. Használhatod a fürdőm.- dobott hozzám egy törölközőt.
Ezután még egyszer végig nézett rajtam, majd elhagyta a szobát.
Remegve álltam fel az ágyról és indultam a fürdő felé a törölközővel, majd lassú mozdulatokkal igyekeztem minél alaposabban kimosni magam.
Egész testemben remegtem, és a sírás kerülgetett, pedig megfogadtam, hogy erős leszek.
 "Túl fogom élni. Képes vagyok rá."
Miután végeztem felöltöztem és visszabotorkáltam a szobámba. El akartam terelni a figyelmem egy kis zenehallgatással, de a fejem folyton visszarántott az előbb történtekhez.
 "Most mielőtt belém hatolt volna kitágított. Lehetséges, hogy azért mert azt kértem bánjon finomabban velem? Bár ez közel sem érte el, amire gondoltam kezdetnek nem rossz. Legalább... legalább a saját stílusában igyekezett eleget tenni a kérésemnek. És annak ellenére, hogy azt mondta többször is csinálni fogjuk egymás után, ő még is aránylag gyorsan lezavarta. Az is a kérésem miatt lett volna?"
Nagyot sóhajtva dőltem le az ágyra és a plafont bámulva elmélkedtem tovább.
 "Talán csak ismét a jó oldalát akarom megtalálni és mindegyik feltételezésem téves. De miért akarom még mindig bebeszélni magamnak, hogy ő legbelül igazából jó ember?"
Ekkor nyílt az ajtó és Uraraka lépett be rajta az ebédemmel miközben aggódva nézett rám.
   - Hogy vagy?- kérdezte miközben lerakta a tálcát.
   - Voltam már jobban is. De köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.- válaszoltam, majd enni kezdtem.
   - Szerintem idővel biztos változni fog a helyzet...
   - Miért változna?- kérdeztem keserűen, mire lesütötte a szemét.
   - Mert amióta itt vagy sok váratlan dolog történt, amit sosem hittem volna, hogy meg fog.
   - Mire gondolsz?
   - Fog... fogalmad sincs milyen nagy dolog, hogy oda mehetsz a házban ahová szeretnél. És... és, hogy tudsz hatni rá. Amikor a segítségemre siettél komolyan azt hittem mindkettőnket meg fog ölni de nem így lett. Hidd el Deku, elég régóta vagyok mellette, hogy tudjam te képes lehetsz kihozni belőle azt az énjét, amit eltemetett magában.
Urarakát hallgatva újra remény költözött a szívembe, és úgy éreztem tényleg képes lehetek változtatni az itteni sorsomon, ám az utolsó mondata kérdéseket vetett fel bennem.
   - Milyen énjét? Korábban más volt? Miért temette el?
Uraraka zavartan elpirult a kérdések hallatán és lehajtotta a fejét.
   - Sajnálom, azt hiszem túl sokat mondtam.
   - Nem! Pont, hogy ez még koránt sem elég ahhoz, hogy megértsem őt!- szóltam határozottan.
   - Tudom, hogy azt mondtam válaszolok a kérdéseidre, de ezt az egyet nem lehet... túl személyes.- válaszolt szomorúan, de határozottan a lány, mire beletörődötten bólintottam.
 "Talán még én sem állok készen, hogy megtudjam a dolgot."
   - Rendben, elfogadom. De akkor azt áruld el miért van zárva a szobám melletti ajtó!- kértem, mire azonnal feszült arckifejezésre váltott és elkapta a fejét.
   - A két dolog kapcsolatban áll egymással igaz?- kérdeztem letörten, mire csak egy aprót bólintott.
 "Mégis mi van abban a szobában? Vagy... mi történt a szobában.? Ha megpróbálnék betörni oda vajon megölne érte?"
   - Kérlek ne próbálj bejutni oda! A gazdám nem véletlenül zárta be...- szólt Uraraka, mintha csak olvasna a gondolataimban.
   - Rendben...- bólintottam.
 "Egyelőre azt hiszem tényleg nem fogok próbálkozni vele. Talán anélkül is ki tudom deríteni a dolgokat, hogy megtenném."
   - Gazdám!- hallottam Uraraka ijedt hangját, aki most felpattanva mellőlem lehajtotta a fejét az ajtó felé fordulva.
Anélkül, hogy odafordultam volna már tudtam, hogy ki áll ott. Mikor az ajtó felé kaptam a fejem a tekintettem azonnal találkozott a két ismerős vörös írisszel, mire a szívem hevesebben kezdett verni.
   - Neked nincs dolgod?- fordult Uraraka felé, mire a lány megrezzent.
   - De igen, megyek is!- vette el immár üres tálcámat és megkerülve Bakugout elhagyta a szobát.
Miután ketten maradtunk feszülten figyeltem őt a legrosszabbra felkészülve.
 "Ugye nem azért jött, hogy ledolgozza az ebédjét?"
Egyenesen a falhoz sétált majd felakasztotta rá az órát ami a kezében volt.
 "Annyira lekötött, hogy itt van, hogy észre sem vettem mi van a kezében!"
Miután az óra a helyére került felém fordult.
   - Ha van még valami kérésed most mond.- szólt komoran.
   - N-nincs s-semmi.- dadogtam megilletődve.
 "Ezek szerint komolyan vette a kérésem... Ráadásul az óra újnak tűnik szóval... Nem rég vehette... Komolyan elment nekem venni egy új órát? Igaz, hogy én kértem de... Most pedig azt kérdezi mit szeretnék még? Az egyik pillanatban egy agresszív erőszaktevő a másikban pedig egy maga módján figyelmes ember? Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta."
Válaszomat halva elindult az ajtó felé.
   - V-várj!- szóltam utána mire felvont szemöldökkel visszafordult.
   - Még is kéne valami?
   - Mi... mi történt az előző órával?- kérdeztem kérdését figyelmen kívül hagyva.- Csak mert a helye meg volt azért feltételezem, hogy...
   - Az előző rabszolgám eltörte.- kaptam meg a választ.- Valószínűleg elborult az agya és az öklével szétütötte az üveget, majd azzal végzett magával. Uraraka úgy talált rá.- mesélte el a történteket mintha csak unalmas tényeket közölne.
Ellenben nekem a storyt halva megfagyott a vér az ereiben.
 "Az egyik rabszolgája ebben a szobában lett öngyilkos? Talán a szelleme máig itt kísért... Nem! Felejtsd el ezeket a negatív gondolatokat. Viszont..."
   - M-mit tettél vele, hogy ezt tette...?
   - Ugyan azt mint veled.- szólt, majd elindult felém, mire hátrálni kezdtem az ágy széléig.
Mikor megállt előttem egy ragadozó mosolyával nézett le rám.
   - De tudod mi a különbség közted és közte?- hajolt a fülemhez.- A lélekjelenlét. Neki nem volt, neked viszont annál több van.- suttogta a fülembe, majd ellépett tőlem.
Én még akkor is lefagyva a fal felé bámultam mikor hallottam az ajtó csapódását. Ezután kifújtam a bent tartott levegőt.
 "Lélekjelenlét? Mégis mire gondol?"
Sóhajtva felnéztem az órára, amin tényleg látszott, hogy új darab, és hogy nem volt olcsó.
 "Két óra van. Mit csináljak délután? A testemnek jót tenne ha pihennék de ebben a szobában biztos halálra unnám magam. És igazán semmihez sincs kedvem."
Végül a ruhásszekrényhez sétáltam, hogy jobban szemügyre vegyem az új ruháimat, amire eddig még nem bírtam rávenni magam.
Mind egytől egyig drága márkájú volt, amin nem kellett volna meglepődnöm, hiszen tudtam mennyi pénze is van, de még sem értettem.
 "Miért költ a rabszolgájára ennyit? Komolyan csak azért tenné mert megteheti? Egyáltalán mikor fogok felvenni egy elegáns szmokingot? Talán szerepjátékozni akar?"
Már a gondolattól is kirázott a hideg.
 "Akárhogy is... ezeket a ruhákat nem kellene megköszönnöm neki?"
Ekkor eszméltem rá, hogy eddig még semmit sem köszöntem meg neki.
 "Megengedte, hogy szabadon élhessek a házában, vett nekem egy órát miután kértem, és némi szórakozási lehetőséget is biztosított, igaz, hogy csak zenehallgatást, de ha akarok lemehetek a nappaliba filmezni is... Én pedig egyszer sem köszöntem meg neki ezeket de... Tényleg hálával tartozom neki? Vagy elvártnak tekintsem amiért a rabszolgájává tett?"
Némi vívódás után arra jutottam, hogy meg fogom köszönni neki.
 "Lehet, hogy ostobaság, de azt hiszem csak akkor fogok nyugton aludni ha megköszönöm neki ezeket."

                                                               *****

A délután további részében csak tébláboltam a szobámban és igazán semmit sem csináltam.
Uraraka hat óra körül bejött, hogy felporszívózzon, mire felajánlottam neki, hogy majd én megcsinálom, de nem engedett. Sóhajtva adtam meg magam és míg ő a dolgát végezte úgy döntöttem hogy lemegyek a konyhába és keresek valami édességet. Úgy éreztem, hogy meg fogok őrülni, ha nem jutok hamar szénhidráthoz.
A konyhába érve viszont azonnal rájöttem, hogy nem lesz olyan egyszerű dolgom.
A helyiség hatalmas volt, rengeteg szekrénnyel felszerelve, így mivel felcímkézést sehol sem láttam nekiálltam egyesével kinyitogatni, kutakodni bennük, majd visszazárni őket. Egy idő után egyre elkeseredettebben végeztem a műveletet, ami azzal járt, hogy nem is figyeltem oda milyen hangosan vágok be egy-egy fiókot.
   - Mi a fenét művelsz?- jött a mély hang az ajtóból, mire a szívem egy pillanatra megállt, majd ütemesebben újraindult.
   - Csak valami édességet kerestem...- motyogtam zavartan felé fordulva miközben becsuktam a következő fiókot is.
   - Olyan hangosan csináltad, hogy még a szobámba is felhallatszott.- mordult.
   - Bocsánat...- fordítottam el a fejem miközben már nyitottam a következő fiókot.
Azt reméltem el fog menni miután tisztáztuk, hogy nem rongálom épp a házat, de pont az ellenkezője történt.
   - Egy bocsánat kérés ide nem lesz elég.- szólt, mire a gyomrom megugrott.
Feszülten fordultam felé, és figyeltem ahogy a szája mosolyra húzódik.
   - Mivel nem hagytál dolgozni azt hiszem mással kell elütnöm az időt.- indult el felém, mire hátrálni kezdtem.
   - Ugye nem gondolod komolyan?- csúszott ki a számon.- Hisz nem rég csináltuk... A fenekem már így is...- értem el a hűtőt és neki is feszültem miközben a szívem őrült módjára vert.
   - Higgadj le. Nem foglak megdugni.- mondta, mire a meglepetésemben csak néztem rá.- Gyere velem.- szólt majd elindult a nappali felé.
 "Mégis mit akar velem, ha nem azt? És most nem rángatott magával. Ez azt akarja jelenteni, hogy bízik bennem? Vagy fel akar mérni mennyi teret adhat nekem?"
A gondolat, hogy nem akar megerőszakolni még egyszer a nap folyamán megnyugtatott, így arra gondoltam nem lesz baj, ha vele megyek, ráadásul így a továbbiakban sem fog rángatni talán.
Viszont mikor elhagytuk a szobámat és az övé felé haladtunk tovább egyre inkább fogott el egy baljós érzés.
 "Azért hazudta volna, hogy nem fog megerőszakolni, hogy becsaljon ide anélkül, hogy meg kellene erőltetnie magát? De eddig sosem hazudott semmiről. Sosem leplezte a szándékait, és igazából nem is volt rá oka."
A szobájába érve becsukta magunk mögött az ajtót, majd izzó tekintettel felém fordult.
   - Ha nem akarod csinálni akkor miért...?
   - Más hangokat akarok hallani tőled, mint a fiókcsapkodás.- jelentette ki, mire meghűlt bennem a vér.
   - Ezt... hogy érted?- kérdeztem félve a választól.
   - Azt akarom, hogy előttem elégítsd ki magad.- szólt, mire kikerekedett a szemem.- Ha sikerül elérned, hogy felizguljak jutalmat kapsz.
Tátott szájjal bámultam rá, és próbáltam felfogni előbbi szavait.
 "Mégis miért kéne felizgatnom, ha alapból mindig fel van izgulva rám? Ennek semmi értelme."
   - De... miért?- kérdeztem meg, mert komolyan érdekelt.
   - Egyrészt megöl az unalom, másrészt miattad nem tudtam a munkámra figyelni, harmadrészt pedig látni és hallani akarom milyen arcot vágsz és hangokat adsz ki mikor épp kezelésbe veszed magad.- mosolygott.
Alig akartam hinni a fülemnek és csak tátogni tudtam. Ellenkezésre nem igazán láttam lehetőséget, mégis az egész koncepciótól irtóztam.
 "Az, hogy előtte kell kielégítenem magam miközben néz... Azt hiszem a rémálmaim listájára írhatom."