Hozzád láncolva ( BakuDeku)

17.

Amint Kacchan kitette a lábát az ajtón én a fürdőbe rohantam. Alaposan megfürödtem, hajat mostam, levágtam a körmöm... Egyszóval úgy viselkedtem mint egy lány, aki épp randira készül álmai férfijával.
Miután végeztem a fürdéssel feltúrtam a bőröndömet és meg is találtam benne amit kerestem. Azt a szmokingot, amit Uraraka rakott be nekem és ami ugyan az volt amire azt hittem Kacchan szerep játékozni akar...
 "Lehetséges lenne, hogy már a kezdetektől úgy tervezte, hogy elhoz magával? Vagy már az elejétől is remélte, hogy szeretői viszonyban is lehetünk?"
Döbbenten bámultam a ruhára, majd megráztam a fejem.
 "Most nincs időm ezen mélázni."
Miután felöltöztem befújtam magam parfümmel is arra számítva, hogy mindenki illatozni fog odalent, ezért én sem maradhatok ki.
Mikor kész lettem mindennel idegesen fújtam ki a levegőt, miközben a tükörképemet bámultam.
Az ajtónyitódás hangja felébresztett a transzból, a szívverésem pedig felgyorsult.
   - Deku?- jött Kacchan hangja.
   - Itt vagyok.- léptem ki a fürdőből szégyenlősen.
Mikor felnéztem rá, arckifejezésemet felváltotta a döbbenet Kacchan arcát látva. Még sosem mutatta ki ennyire nyíltan, hogy meglepődött. Szája enyhén szétnyílt, szemét le sem tudta venni rólam.
   - Jól nézel ki.- nyögte ki, mire elpirultam.
 "Akkor megérte a sok készülődés."
   - Köszönöm... Megyünk?- kérdeztem bizonytalanul, mire bólintott.
Mire leértünk ugyan az a komoly arckifejezés volt rajta mint mindig.
   - Készen állsz?- kérdezte felém sandítva.
   - Azt hiszem...- motyogtam, mire bólintott és kinyitotta az ajtót.
A hatalmas teremben rengeteg körasztal volt elhelyezve gyönyörű díszekkel. Ezen kívül volt egy nagy üres placc, és egy bárpult is.
   - Gyere.- szolt Kacchan, mire követtem.
Az emberek akik a közelünkben voltak mind megbámultak mikor elmentünk mellettük, ami miatt feszengve éreztem magam. Nem telt bele sok idő, és az egyik meg is állította Kacchant, egyúttal engem is.
   - Mr. Bakugou! Gratulálok a sikeres eredményhez!- fogott kezet a férfi Kacchannal.
   - Köszönöm Mr. Wong.
   - Csak így tovább fiam!- nevetett a férfi, majd elment figyelmen kívül hagyva engem.
 "Talán még sem lesz olyan vészes ez. Láthatatlan leszek."
   - Bakugou, rég láttalak! Hogy vagy?- kiáltott egy másik férfi vidáman, mire visszatérve a gondolataimból végignéztem rajta.
 "Nem lehet sokkal idősebb mint mi."
   - Jól.- válaszolta Kacchan egykedvűen.
   - Látom kisimult vagy.- vigyorgott, majd tekintete rám siklott.- Ő az oka?- kérdezte.
Meglepettségemben elpirultam, Kacchan pedig félig rám sandított, majd visszafordult a férfi felé.
   - Mi is lett az előzővel?- folytatta amaz, mire Kacchan ökölbe szorította a kezét.
   - Sajnálom, de ezt a beszélgetést máskor kell folytatnunk.
Válasza hallatán a férfi elnevette magát, majd továbbállt.
Úgy gondoltam jobb ha nem mondok semmit hátha azzal csak még inkább felhúznám Kacchant.
 "Miért frusztrálja a téma az előző rabszolgájáról? Bár ha a korábbi gondolatmenetemet követem ő lehetett az, aki elutasította őt és emiatt nem mer Kacchan újra szeretni. Igen, biztos, hogy ez az oka. Az ok, amit olyan régóta keresek. De hogyan tudnék segíteni neki?"
Gondolkozásom közepette észre sem vettem, hogy Kacchan megállt, csak akkor mikor rá nézve nem láttam sehol.
 "Ho-hol lehet?"
A fejemet ide oda kapkodva sétáltam, hogy megtaláljam, de ennek az lett a következménye, hogy nem figyeltem magam elé és beleütköztem valakibe.
   - E-elnézést!- fordítottam előre a fejem, majd a meglepettségtől eltátottam a számat.- Kirishima?
 "Tényleg! Hisz Kirishima együtt dolgozik Kacchannal, így ő is hivatalos volt a rendezvényre!"
   - Midoriya! Örülök, hogy összefutottunk. Hol hagytad Bakugout?- kérdezte vidáman.
   - Nem tudom, elgondolkoztam és észre sem vettem, hogy elsodródtam tőle...- válaszoltam zavartan, mire Kirishima elnevette magát.
   - Nem semmi srác vagy. Na és, tetszik ez a felhajtás?
   - Minden nagyon... új.- mondtam őszintén.- De örülök, hogy Kacchan magával hozott és elhagyhattam a házat.
   - Csak ezért?- kérdezte Kirishima.
   - Mi?
   - Csak azért örülsz, hogy elhozott, mert elhagyhattad a házat, vagy más oka is van?
Meglepve pislogtam a kérdésen, majd megráztam a fejem.
   - Hát... Azon kívül mindig is szerettem volna külföldre utazni és az miatt is boldog vagyok mert részt vehetek ezen a rendezvényen, pedig csak kívülálló vagyok...
   - Látom nem igazán érted.- sóhajtotta, majd már nyitotta a száját a folytatáshoz mikor Kacchan jelent meg mellettünk.
   - Te meg hol a francban voltál?- fordított maga felé idegesen.- Az egyik kollégám leszólít, elkezdek beszélni vele és mikor megfordulok te sehol sem vagy.
 "Aggódott volna? Vagy csak attól félt, hogy elszököm?"
   - Sajnálom én csak elgondolkoztam és...- kezdtem mentegetőzni.
   - Ne aggódj Bakugou, semmi baja nincs. Látod?- szolt közbe Kirishima, mire Kacchan szeme rá villant.
   - Látom.- szűrte a fogai között, majd vissza fordult felém.- Az egyik vezérigazgató beszélni akar velem. Menj az asztalunkhoz és várj meg ott érted?- mutatott az egyik hat személyes asztal felé.
Bólintottam, hogy megértettem mire Kacchan Kirishima felé fordult.
   - Téged is látni akar.
   - Engem? Miért?- hökkent meg a vörös.
   - Nem tudom és nem is érdekel. Csak gyere.- indult meg.
Kirishima nyafogva, de követni kezdte.
   - Örülök, hogy összefutottunk. Még látjuk egymást Midoriya!- szólt hátra, majd Kacchan nyomában eltűntek a tömegben.
Sóhajtva indultam az asztal felé amit Kacchan mutatott miközben azon gondolkoztam vajon mit akart még mondani Kirishima.
 "Mit nem értek?"
Ahogy kerülgettem az asztalokat és az embereket hirtelen megéreztem egy kezet a vállamon, mire ijedten kaptam oda a fejem.
A döbbenet mikor megláttam az előttem álló férfit hatalmas volt. Egyből felismertem felemás hajáról.
 "Ő volt az aki meg akart venni Kacchantól!"
Magam sem tudom miért, de már a puszta közelsége is feszültté tett és a szívem is gyorsabban kezdett verni.
   - Te vagy Bakugou új kedvence igaz?- kérdezte mosolyogva, engem viszont kirázott a hideg.
   - Midoriya vagyok...- motyogtam, mert az jobban hangzott mint a "Bakugou új kedvence" elnevezés.
   - Midoriya...- mondta ki a szót a férfi úgy mint aki ízlelgeti- A nevem Todoroki Shoto. Annál a cégnél dolgozom mint Bakugou, csak egy másik városban. Régen együtt dolgoztunk. Mond, milyen vele élni?
 "Ez az egész olyan kellemetlen... Vajon milyen választ vár?"
   - Ő... Az elején nagyon nehéz volt, de mára megszoktam a helyzetet. És... azt hiszem már az otthonomnak tekintem a házat.- mondtam őszintén.
Todoroki arca nem mutatott semmilyen érzelmet, olyan volt, mintha a mosoly ráragadt volna az arcára. Az egész műnek és megjátszottnak tűnt.
   - Értem. Ezek szerint élvezed Bakugouval a szexet?- kérdezte, mire ha lett volna valami a számban biztos félre nyeltem volna.
 "Mégis hogy tud ilyesmit kérdezni ilyen arccal? És amúgy sincs semmi köze hozzá!"
   - Megértem, ha nem akarsz rá válaszolni. Az intimitás mindenkinek magán ügye. Csak érdeklődtem, mert az eddigi tapasztalataim alapján Bakugou rabszolgái nem bírták túl sokáig mellette.
 "Most az a terve, hogy Kacchan ellen fordítson?"
   - Nálam szerencsére másképp alakult. Jól kijövünk egymással a kezdeti körülmények ellenére.- szóltam határozottan, hogy tudja, engem nem olyan könnyű befolyásolni.
   - Értem.- szolt, majd egy gyors mozdulattal közelebb húzott magához mire levegő után kaptam.- Ha mégis úgy döntenél, hogy kipróbálnál valaki mást keress meg.- suttogta a fülembe, mire a szívem a torkomba ugrott.
Mozdulni sem bírtam, mégis minél messzebb akartam kerülni tőle.
Todoroki aztán hirtelen távolodni kezdett tőlem, de nem magától cselekedett. Kacchan ragadta meg nyakkendőjénél fogva és közel húzva magához a képébe vicsorgott.
   - Mi a faszt kerestél Deku közelében?- sziszegte idegesen.
Pislogva figyeltem őket, miközben azon imádkoztam, hogy ne rendezzenek jelenetet.
   - Deku? Azt hittem Midoriya a neve.- válaszolt nyugodtan Todoroki.
   - Leszarom, hogy mit hittél. Ne merj még egyszer a közelébe menni, vagy eltöröm a kezedet.- fenyegette meg izzó tekintettel, de a másiknak a szeme se rebbent.
   - Ne csinálj ekkora ügyet ebből, csak beszélgetünk. Vagy attól félsz, hogy ő is engem fog választani mint Naoko?- kérdezte, mire láttam, hogy Kacchanban elpattan valami.
Láttam a szemében a gyilkos haragot, és, hogy legszívesebben ott helyben széttépné Todorokit, de nem tehette.
   - Kurva nagy szerencséd, hogy nem ölhetlek meg ennyi ember előtt. Különben már nem élnél.- szorította meg még jobban Todoroki nyakkendőjét, majd egy hirtelen mozdulattal elengedte.
Lefagyva figyeltem őket várva mi lesz a következő lépésük.
   - Sajnálom, ha fáj az igazság. Gyűlölhetsz miatta, ha akarsz, de ne engem okolj, amiért nem vetted észre, hogy kevés voltál neki.
Todoroki mondata után úgy éreztem mintha megállt volna az idő. A szívdobogásom volt az egyetlen amit hallottam miközben figyeltem, ahogy Kacchan az utolsó csepp önuralmát is elveszti. Egész testében remegett, hogy vissza fogja magát, én pedig úgy éreztem ha nem segítek rajta akár a munkáját is elveszítheti. Sőt, nem kizárt a börtönbe kerülés sem.
   - Kacchan!- érintettem meg a kezét.- Menjünk.- néztem rá aggódon, mire rám emelte tekintetét.
Szemében végtelen keserűség látszott, olyan volt mint akinek kitépték a szívét, majd agyontaposták.
 "Szüksége van rám!"
   - Gyere, menjünk a szobánkba. Nem kell maradnunk ha nem akarod. Biztos megértik majd. Majd azt mondjuk rosszul lettél, ezért lepihentél...
   - Deku.- mondta ki a nevem, mire becsuktam a szám.- Nem kell aggódnod értem.- szolt, majd megfordulva leült az asztalunkhoz, ahol még két szabad hely volt.
 "Az egyik az enyém a másik pedig..."
   - Mehetünk?- tette a vállamra a kezét Todoroki, mire ijedten néztem rá.
Ugyan az a műmosoly volt az arcán.
Nagyot nyeltem, majd leültem a Kacchan melletti székre, Todoroki pedig velem szemben foglalt helyett a megmaradt üres széken.
A hangulat nyomott és sivár volt annak ellenére is, hogy az asztal másik három résztvevője boldogan iszogatott és nevetgélt egymással felszabadultan.
Todoroki végig engem bámult elégedett vigyorával, Kacchan pedig csak maga elé meredt üres tekintettel.
 "Még sosem láttam ennyire elveszettnek és sebezhetőnek. Segítenem kell neki. Ki kell rángatnom a depresszióból."
Egy hirtelen ötlettől vezérelve kezemet a combjára csúsztattam, mire értetlenül fordult felém. Lassan én is felé fordultam és miközben a kezemet egyre feljebb csúsztattam elmosolyodtam. Azt akartam, hogy a mosolyom azt üzenje "veled vagyok."
Kacchan hitetlenkedve nézett rám, majd arca kissé eltorzult amint benyúltam a nadrágjába.
 "Ha lebukunk végünk, de Kacchan legalább kissé megnyugszik."
Láttam rajta, hogy küzd hangja elnyomásával, mire úgy éreztem ideje abba hagynom az ingerlését. Lassan kihúztam a kezem nadrágjából, de mielőtt saját oldalamra tehettem volna Kacchan az asztal alatt megragadta és összekulcsolta a kezeinket.
Elpirulva néztem rá, majd összefont kezeinkre és újra rá. A tekintete hálás volt, és eleresztett egy félmosolyt.
Mosolyát látva a szívem megtelt melegséggel és legszívesebben magamhoz húztam volna, hogy megcsókoljam, de itt nem tehettük. Úgy éreztem ő is ugyan így érez.
A vacsora további részében némán ettünk én pedig nem figyeltem semmi másra, csak összekulcsolt kezeinkre. Az egész olyan megható volt és romantikus, hogy el sem hittem, hogy valaha ilyesmi megtörténhet velem. Főleg nem Kacchannal.
Miután mindent elfogyasztottunk a terem táncparkettjének szolgáló részén egyre több táncoló partner jelent meg. Ahogy néztem őket akaratlanul is elmosolyodtam.
 "Milyen boldognak tűnnek..."
   - Midoriya, felkérhetlek egy táncra?- jött a kérdés mellőlem, mire csodálkozva felnéztem az előttem álló Todorokira.
"Most komolyan fel kért táncolni? Hogyan utasítsam vissza? Vissza utasíthatom egyáltalán?"
Hirtelen megéreztem, hogy Kacchan megszakítja kézfogásunkat, mire felé fordultam. Ő is felállt és a másik oldalamra lépve a kezét nyújtotta.
Kikerekedett szemmel bámultam a kezét, miközben a szívem egyre hevesebben vert.
   - Szóval Midoriya? Jössz egy táncra?- kérdezte Todoroki, aki még mindig a válaszra várt.
Felé kaptam a fejem és már válaszoltam volna, mikor Kacchan megszólított.
   - Deku.- szolt, mire újra felé néztem.- Táncolj velem.- jött a lágy kérés, amitől a szívem majd kiugrott a helyéről.
Bizonytalanul, de elfogadtam Kacchan kezét, aki a táncolok közé kezdett vezetni.
   - Kacchan én nem... nem tudok táncolni...- motyogtam idegesen, mire megállt és szembe fordult velem.
   - Csak kövess, majd én vezetek.- csúsztatta kezét derekamra, mire elvörösödtem.- Karolj át.- súgta a fülembe, mire az arcomat a vállába fúrtam, hogy ne láthassa égő arcomat.
Majd táncolni kezdtünk egy lassú számra. Az sem érdekelt, hogy mennyien vannak körülöttünk, az sem, hogy hogy nézhetnek ránk és az sem, hogy nem tudok táncolni. Csak Kacchan érdekelt, aki most úgy pörgetett és húzott magához a táncparketten, hogy a szívem félő volt nem fogja bírni. Ahogy vörös íriszeibe néztem úgy éreztem mintha lelassult volna körülöttünk a világ és csak őt láttam. Szemei megbabonáztak, ajkai hívogattak.
Ahogy figyeltem őt a felismerés, mint kellemes zápor egy forró nyári napon ért el. A felismerés, ami felülírta az összes korábbi gondolatom és kételyem. És amitől már nem féltem van ózdkodtam, sokkal inkább örültem neki. Ráeszméltem, hogy amit Kacchan iránt érzek az szerelem.
A felismerés boldoggá tett, mert úgy éreztem az érzés kölcsönös.
 "Annak ellenére, hogy hogy kezdődött a kapcsolatunk én mégis képes voltam beleszeretni, úgy, hogy észre sem vettem. Nem tudom mikor szerettem bele, csak azt, hogy boldog vagyok mikor mellettem van. Ha velem van minden sokkal jobb."
A szám végén Kacchan még utoljára megpörgetett majd szorosan magához húzott miközben tekintetét az enyémbe fúrta. A pillanatban ragadva észre sem vettük, hogy a többi pár szétszéledt.
Kacchan végül elengedett, de nem szakította meg a szemkontaktust.
   - Menjünk a szobánkba.- szolt.
Visszafojtott lélegzettel bólintottam, majd követni kezdtem a lifthez ami felvitt a szobákig. Amikor becsuktuk magunk után az ajtót Kacchan hirtelen felém fordult és kezeibe fogva az arcom lágy csókba hívott. Elmerülve a boldogságban hunytam le a szemem és adtam át magam az érzésnek. Mikor elvált ajkaimtól újra a szemembe nézett.
   - Köszönöm amit értem tettél.- szolt lágyan.
   - Szükséged volt rá.- pirultam el az emléktől.
Kacchan ezután finoman a falhoz lökött és újra megcsókolt, ezúttal gyorsan és szenvedélyesen.
   - Rád van szükségem.- lihegte ajkaimra, majd újra megcsókolt.
Szavait halva boldogság járta át a testem. Kezeimmel átkaroltam őt, úgy húztam közelebb magamhoz. Mikor elváltunk szenvedélyesen néztem rá.
 "Szeretlek! Ki akarom mondani de fogalmam sincs hogy reagálnál."
   - Csináljuk.- lihegtem a vallomás helyett.
   - Akarod?- kérdezte Kacchan mosolyogva.
   - Akarom.- suttogtam ajkaira.- Akarlak.
Kacchan ezt halva hátrébb húzódott, majd vetkőzni kezdett, amit én ámulattal néztem, majd mikor az inge kigombolásánál tartott megállítottam a kezét.
   - Majd én.- néztem rá, majd folytattam a ruhájától való megszabadítását.
Mikor felsőteste szabaddá vált elkezdtem inni a látványt, majd végig is simítottam izmos mellkasán.
Lenézve láttam, hogy farka már dudorodik a nadrágjában amitől még jobban beindultam.
Ajkaim közé kaptam az egyik mellbimbóját, majd ingerelni kezdtem mire felnyögött.
   - Deku... Miért csinálod... ezt...
   - Eddig mindig csak te kényeztettél Kacchan. Most szeretném ha te éreznéd jól magad. Lazíts, és hagyd, hogy tegyem a dolgom.- nyaltam végig mellkasától a nyakáig.
   - Miért vagy ennyire odaadó?- nyögte, mikor megérintettem odalent.
   - Nem tetszik?- kérdeztem miközben húzogatni kezdtem a bőrét.
   - Nem arról van szó, hogy nem... ahh... Nagyon jó érzés...
   - Akkor ne kérdezősködj, csak élvezd.- súgtam a fülébe, majd leguggoltam elé.
   - Menjünk az ágyra.- lihegte Kacchan, mire bólintottam.
Az ágyhoz vezető úton lekaptam magamról az összes ruhámat Kacchannal együtt, aki leülve az ágyra várta, hogy folytassam.
Lábai közé hajolva meg is kezdtem a kényeztetését, amit hangos nyögésekkel díjazott.
   - Ennyire még sosem volt joh...- nyögte.
 "Talán azért mert eddig nem vettem be egyből tövig."
   - Várj... várj egy kicsith...- szolt Kacchan, mire meglepve elváltam tőle.
   - Rosszul csinálom?- kérdeztem, de valójában nem gondoltam, hogy ez lenne a baj.
   - Nem csak... Tudom, hogy amióta nálam laksz foglalkoztat a dolog, hogy mi történt velem a múltban. Hogy miért vagyok olyan amilyen.
 "Ez most hogy jön ide? És..."
   - Honnan tudod?- döbbentem le.
   - Uraraka próbált beszélni velem ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy te okosabb vagy mint az összes eddigi rabszolgám és, hogy a fejedben kezded összerakni a dolgokat. Próbált rábeszélni, hogy legyek őszinte veled. Úgy gondoltam semmi közöd hozzá, de most, hogy Todoroki téged is megkörnyékezett úgy érzem itt az ideje, hogy megtudj mindent.- sóhajtotta.- És... igazából már én is azt szeretném, ha megtudnád.
 "Ezidáig csak arra vágytam, hogy megtudjam az igazat mégis most, hogy itt ülök Kacchan mellett úgy érzem nincs is rá szükségem. Elég a tudat, hogy bízik bennem annyira, hogy elmondja. Hogy meg akarja osztani velem élete traumáját."
   - Tudom, hogy mekkora sebet szereztél Kacchan. Nem szeretném, ha még jobban felszakítanád, mint ahogy Todoroki tette. Nem kell elmondanod ha nem akarod. Anélkül is tudom, hogy jó ember vagy.- mosolyogtam rá biztatón.
Kacchan egy ideig nézett, majd a kezét kezdte bámulni. Végül egy sóhaj kíséretében beszélni kezdett.
   - Naoko volt az előző rabszolgám. Kirishima utódja. Kirishima után rájöttem, hogy sokkal jobb ha szeretsz valakit és viszont szeretnek mintha csak dugtok egymással. Elhatároztam, hogy a következő személyt úgy fogom kiválasztani, hogy az érzéseimet fogom követni. Naoko az egyik rabszolgakereskedő kis kedvenceként szolgált. Amikor először találkozott a tekintetünk azonnal éreztem azt a meleg érzést a mellkasomban. Megvettem a férfitól és haza vittem. Mindentől és mindenkitől félt, de ahogy tudtam segítettem neki. Fél évbe telt mire boldogan tudott járni a házban félelem és bizalmatlanság nélkül. Összebarátkozott Urarakaval és teljesen elnyerte a szívem. Nála aranyosabb és ártatlanabb emberrel addig még nem találkoztam. Már akkor igyekeztem a kedvére tenni mikor hazavittem és jeleket küldtem felé, hogy tudja mit szeretnék tőle. Sosem válaszolt rájuk, olyan volt mintha nem is venné őket. Aztán egy nap hirtelen megcsókolt és azt mondta szeret. Azt mondta félt kimutatni, mert félt az elutasítástól a jelek ellenére is. Ezután egy pár lettünk és bemutattam minden közeli barátomnak és kollégámnak köztük Todorokinak is. Évekig voltunk együtt, majd egy nap mikor Todoroki nálunk volt nekem viszont el kellett mennem egy üzleti dolog miatt kettesben hagytam őket. Amikor hazaértem először csak a hangokat hallottam, majd mikor rájuk nyitottam meg is láttam őket. Sosem fogom elfelejteni Todoroki vigyorát és Naoko kipirult arcát. Azt kérte, hogy folytassa... Hogy ne foglalkozzon mással csak vele, mert még nem élvezett el. A szemem láttára kezdték folytatni, én pedig úgy éreztem elárultak. A szerelmem és a barátom is. Fogalmam sem volt hogy tehették, hiszen egyikőjükből sem néztem volna ki. A pofon után a düh fokozatosan terjengeni kezdett a szívemben és feldúltam a szobát. Feltett szándékom volt megölni Todorokit. Verekedtünk, miközben azt hallgattam, hogy Naoko Todoroki miatt aggódik. Elkezdett fenyegetőzni, hogyha nem engedem el a szerelmét megöli magát, de nem hittem neki. Az utolsó amit hallottam, hogy levegő után kap. Megfojtotta magát. A szívem abban a percben tört miszlikre és csak az járt a fejemben, hogy minden a volt barátom miatt történt. Valahogy, valahol elcsábította őt, és én annyira vak voltam, hogy észre sem vettem. Lerogytam a földre Todoroki pedig szó nélkül távozott. Uraraka talált ránk, aki azonnal hívta a mentőket, de már rég felesleges volt. Miután elvitték Naoko testét még sokáig a szobában maradtam és gondolkoztam, hogy mit ronthattam el. Majd úgy hagyva a szobát ahogy volt bezártam, és megmondtam Urarakanak, hogy soha többé nem nyitjuk ki. Emellett elhatároztam, hogy soha többé nem leszek szerelmes.- végzett a monológgal Kacchan, én pedig minden korábbi tettét és viselkedésének okát megértettem.
Minden kirakós darab a helyére került.