Hozzád láncolva ( BakuDeku)

8.

 "A hozzám való viszonyulása? Ez meg mit jelent?"
   - Nem igazán értem.- mondtam zavartan.
   - Hamarosan megérted.- húzta félmosolyra a száját, majd a nyakamhoz hajolt és csókolni kezdte.
Az egész testemen végigfutott a libabőr, és levegő után kaptam.
 "Ez... ez meg mi? Eddig még sosem csinált ilyet!"
Néhány csókot követően lassan végig is nyalt a nyakamon, mire úgy éreztem a szívem mindjárt kiugrik a helyéről.
   - K-kacchan... Ez...
   - Ne gondolkodj.- suttogta a fülembe, majd végignyalt rajta, mire összerezzentem.
Ezután lassan rám nehezedett, így mindketten az ágyra dőltünk. Szájával az egyik mellbimbómat kezdte izgatni, mire egy apró nyögés tört fel belőlem.
 "Nem! Ez nem lehet igaz! Nem élvezhettem, hiszen ez erőszak! Én... én nem akarom ezt..."
Egyik kezét lassan lábaim közé csúsztatta, majd ingerelni kezdte nemi szervem.
   - Neh... ott ne...- lihegtem összeszorított szemmel.
 "Mégis mi történik velem? Ez... V-várjunk csak ez... F-FELÁLLT! Nem... Ez lehetetlen. Ez abszurd!"
Az érzés hatására azonnal kipattant a szemem és felemelve a fejem igyekeztem megbizonyosodni a dologról.
Bakugou észrevette a fészkelődésem és abba hagyva a mellbimbóm ingerlését rám nézve elégedetten elmosolyodott.
   - Úgy látom élvezed.
   - N-nem. Ez csak a biológiai ösztön miatt van! A testem csak reagál az érintéseidre! Nem tudom irányítani!- ültem fel a levegőt kapkodva.
   - Vagyis beismered, hogy a tested akar engem?- mosolygott, majd végigsimított álló hímtagomon.
   - N-nem erről van szó... ahh...- lihegtem, miközben azt figyeltem hogyan játszadozik velem odalent.
   - Jó érzés igaz?- hajolt a fülemhez, mire megborzongtam.
 "Nem fogom beismerni. Sosem fogom beismerni, hogy... jó. Nagyon jó."
A kezét aztán hirtelen felcsúsztatta az alsóm szegényéhez, mire levegő után kaptam. Ezután benyúlt az alsómba és finoman rámarkolt tagomra, majd kezét fel-le kezdte járatni rajta.
   - Ne... ezt ne csináld...!- kértem "szenvedve" miközben előre nyúlva megragadtam a kezét, hogy kihúzzam az alsómból.
   - Ugorjunk inkább a lényegre?- kérdezte miközben megfogta a kezem megakadályozva ezzel a tervem.
 "Ha azt akarom, hogy gyorsan vége legyen, akkor az lenne a legjobb, ha megkérném, hogy azonnal hatoljon belém és hagyja ezt az előjátékot. Amúgy is, olyat csak a szerelmesek csinálnak nem?"
   - Én...- lihegtem, de nem bírtam befejezni.
 "Tényleg azt akarom, hogy hamar vége legyen?"
A keze gyorsabb ütemre váltott, mire hátra kaptam a fejem.
   - Ahh... K-kacchan... e-elég... nem bírom.
De nem hagyta abba én pedig perceken belül a kezébe élveztem. Lihegve figyeltem amint kihúzza az alsómból a kezét, majd felém tartotta.
   - Ez a jele annak, hogy élvezted.- mosolygott, majd végighúzta a kezét a mellkasomon ezzel letörölve magáról az anyagot.
   - Ezt meg miért kellett?- kérdeztem dühösnek szánt hangon, de egyáltalán nem úgy törtek ki belőlem a szavak ahogy terveztem.
Nem válaszolt csak lehúzta magáról az alsóját és fölém tornyosult, ledöntve ezzel engem az ágyra újra.
   - Te is vedd le.- fúrta belém izzó tekintetét, mire nagyot nyelve lekaptam magamról az alsóm és ösztönösen széttártam a lábam.
Meglepődve pislogott rám, mire nekem is leesett mit csináltam.
 "Ez úgy nézett ki mintha azt akarnám, hogy minél előbb belém hatoljon! Mégis mi van velem?"
   - Először megszabadítalak ettől.- szolt, majd elkezdte kihúzni belőlem a gyöngysort, mire legnagyobb meglepetésemre nem éreztem fájdalmat. Helyette egy hangos nyögés tört fel belőlem.
   - Szépen kitágultál.- mosolygott rám.
   - Akkor nem fog fájni?- kérdeztem félve, mire megrázta a fejét.
   - Nem fog.- simította meg a hajam, majd lassan belém hatolt.
A csodálkozástól hirtelen még hangot adni is elfelejtettem.
 "A behatolás egyáltalán nem fájt, és így, hogy bennem van is csak kellemes kitöltöttség érzést érzek."
   - Na?- nézett le rám.- Milyen érzés?
   - Nem... nem fáj!- szóltam megkönnyebbülve, miközben arcomra akaratlanul is felkúszott egy boldog mosoly.
Bakugou arca ekkor hirtelen döbbent ábrázatot öltött fel.
   - M-mi az?- kérdeztem csodálkozva.
Döbbent kifejezése még egy kis ideig rajta maradt, majd lehajtotta a fejét, így nem láthattam az arcát.
   - Semmi.- szolt, majd mikor újra felnézett már nem látszott rajta döbbenet csak izzó vágy.
Két kezével leszorította az enyémeket, majd elkezdett mozogni bennem, mire kapkodni kezdtem a levegőt.
 "Ez hihetetlen. Egyáltalán nem fáj ahogy mozog bennem helyette jó érzés. Nem... ez a szó nem fejezi ki jól amit érzek. Amit csinál az nagyon jó érzés... Minél többet hatol belém és minél mélyebbre annál inkább úgy érzem, hogy elmerülök a kéj tengerében."
   - Ahh... ahh... Kacchan...- nyögtem, miközben igyekeztem elfordítani a fejem, hogy ne lássa az arcom. Nem akartam látni ahogyan gúnyosan elvigyorodik és az arcomba vágja, hogy győzött.
 "Beismerem... a testem megadta magát neki. De én sosem fogom."
   - Ne fordulj el Deku! Látni akarom az arcod!- lihegte felettem.
Mivel nem tettem meg amit mondott bosszúból még gyorsabb tempóra váltott, mire az egész testem megfeszült.
   - Aaaaaaahhhhh... Neh... Ne ilyen gyorsan...
   - Eddig még te akartad, hogy gyorsan lezavarjuk.- mosolygott rám kipirosodott arccal.
A gyönyör betöltötte az egész elmém és minden más érzést és gondolatot megszüntetett benne. Nyögéseim közepette már azt sem tudtam mit beszélek. Már csak a gyönyör hajszolására gondoltam, a világ megszűnt körülöttem.
   - Ahh... Csináld még... ne hagyd abbah...- nyögtem a kéjben úszva.
   - Nem terveztem.- jött a válasz.
Hirtelen azt éreztem, hogy kezeivel alám nyúl és míg az egyikkel a fenekemet fogja a másikkal a hátamat támasztotta ki. Mivel a kezeim felszabadultak végre szabadon mozoghattak és tehették azt amire az ösztöneim vezérelték őket. Mindkettővel előre nyúltam és átkarolva Bakugout közelebb húztam magamhoz mintha ezzel azt akartam volna elérni, hogy még inkább összefonódjunk.
   - Deku... Mindjárt elmegyek...- lihegte a fülembe.
 "Eddig sosem figyelmeztetett."
   - Én is...- szóltam és abban a pillanatban ki is tört belőlem az anyag, ami aztán mindkettőnk mellkasára jutott.
Rögtön azután pedig Bakugou is elérve a csúcsot egy hangos nyögés mellett belém élvezet.
Lihegve néztünk egymásra összekapaszkodva, miközben tekintettünk elmerült a másikéban. Alig pár centi választott el minket, leheletünk összekeveredett.
 "Kacchan szeme olyan mint egy rubin. Mindig így csillogott?"
Kacchan aztán váratlanul közelebb hajolt hozzám míg el nem érte az ajkaim. A szemem kikerekedett miközben csókolni kezdett. Az ajkai az enyémen egyáltalán nem keltettek idegen érzést, helyette olyan volt, mintha már rég vártam volna rájuk, és minden darab a helyére került volna.
Lecsukva a szemem azonnal visszacsókoltam, ami úgy tűnt egy pillanatra meglepte, de hamar újra bekapcsolódott a csókba. Majd aztán rövid időn belül eltávolodtunk egymástól. Miközben az arcát fürkésztem azon járt az eszem vajon mi járhat a fejében.
Ahogy figyeltük egymást úgy éreztem mintha megállt volna az idő, de aztán mintha elvágtak volna valamit egy pillanat alatt szűnt meg minden.
Kacchan hirtelen eltávolodott tőlem és egy szó nélkül a fürdő felé vette az irányt.
Nem értve semmit ültem fel az ágyon, majd álltam fel.
 "Ez meg mi volt?"
Tanácstalanul ültem még pár percig az ágyon, majd úgy döntöttem nem várom meg míg visszajön és a szobámba indultam. Amint beértem az első utam a fürdő felé vezetett.
Miután jó alaposan megtisztítottam magam öltözni kezdtem, ami alatt megkordult a gyomrom.
 "Tényleg. Ma még csak reggelit ettem."
Az órámra pillantottam, aminek mutatói szerint épp négy óra múlt. A hasam ismét korgott egyet mire sóhajtva állapítottam meg, hogy le kell mennem a konyhába valami ételt keresni magamnak.
A konyhába érve kutakodni kezdtem a hűtőben, ami elég hangos lehetett mert felvertem vele a konyha melletti szobában tartózkodó Urarakat.
   - Mit csinálsz Deku?- kérdezte megjelenve mögöttem.
   - Valami ehetőt keresek.- válaszoltam rá se nézve.
Féltem, hogy az arcomról le tudna olvasni valamit.
   - Hagyd, majd én csinálok neked valamit!- tolt odébb, mire meglepve pislogtam rá.
   - Nem kell én is tu...
   - Nem, te most kimész a kertbe és pihensz.
   - Ho...- kezdtem, de elharaptam a végét.
 "Tényleg. Elmondtam neki, hogy mi vár rám miután Kacchan hazaér. És jól feltételezi, hogy épp most végeztünk."
   - Köszönöm.- szóltam kedvesen, mire bólintott.
   - Menj csak. Majd kiviszem neked ha kész van. Van valami amit szívesen ennél?
   - Hát ha lehet kérni akkor gyümölcsöt. De ha nincs akkor mindegy nem kell ezért boltba menni vagy...
   - Van itthon minden ne aggódj!- mosolygott rám, majd kitessékelt a konyhából. Vagyis inkább kilökött.
Mosolyogva néztem vissza a csukott konyhaajtóra, majd kilépve a kertajtón mélyen belélegeztem a természet illatát.
Csak azután kezdtem el végiggondolni a dolgokat, hogy az elmém lecsendesedett.
 "Megadtam magam neki és még élveztem is. Hihetetlen de igaza volt abban, hogy a szexet lehet élvezni szerelem nélkül is. Én tényleg... élveztem. Most szégyelnem kellene ezt vagy örülni neki? Úgy kellene felfognom, hogy egy szép házban lakom a szeretőmmel és a cselédlányával, aki kiszolgál minket? De én nem akarom így felfogni. Mindig úgy képzeltem, hogy csak azzal fekszem majd le akit szeretek és aki viszont szeret. Nem akarom élvezni olyannal a szexet, aki megvett és a szexrabszolgájává tett, még akkor sem, ha egyelő félként akar kezelni. De akkor mégis miért adtam meg magam ilyen könnyen? Miért kértem, hogy ne hagyja abba? Miért karoltam át? Mindez csak ösztön lenne? Vagy csak ennyire vágyok valaki érintésére?
De akárhogy gondolkodtam nem jöttem rá.
 "Ahogy néztük egymást a végén... én tényleg úgy éreztem, hogy elveszek a tekintetében. Nem undorodtam, nem féltem tőle. Egyáltalán nem tudom megfogalmazni mit éreztem. Amikor pedig megcsókolt... Miért csókolt meg egyáltalán? Eddig még sosem voltunk még csak a csók közelében sem, aminek örültem is, hiszen azt tényleg csak azok teszik, akik szeretik egymást. Vagy tévedek? Az egész olyan gyengéd volt én pedig azonnal viszonoztam. De miért? Nem értem az egészet. Hiszen nem érzek iránta semmit! A szex ennyire felborította volna az elmém abban a pillanatban? De ez többé nem fordulhat elő. Nem fog megcsókolni és én sem őt. Ez csak véletlen volt. Lehet, hogy azért távolodott el tőlem hirtelen mert ráeszmélt mit csinált. Vajon most ő is ezen gondolkozik? Annyira szeretném tudni mi járhat a fejében. Bár inkább azon kellene gondolkoznom mit csinálok majd ezután. Hogy viselkedjek vele és vajon ő hogy fog? Fel fogja hozni a csókot? Én felhozzam neki vagy inkább felejtsem el az egészet mintha meg sem történt volna? És a szex? Ezután már mindig ilyen... jó lesz? Vajon tényleg képes lennék elé állni azzal, hogy szeretném, ha... Nem. Ez nem történhet meg. Nem veszíthetem el a tartásom. Bármennyire is jó volt most vele én... Már értem hogy értette, hogy megváltozott a hozzám való viszonyulása. A mostani együttlétünk hatására az enyém is megváltozott. Pontosabban minden felborult és összekuszálódott az elmémben vele és a kapcsolatunkra vonatkozóan."
Ekkor léptek zaját hallottam meg magam mögül, mire mosolyt csaltam az arcomra.
 "Urarakanak azt kell látnia, hogy jól vagyok és minden rendben különben csak még inkább aggódni fog."
   - Köszö...- fordultam meg mosolyogva, de ahogy megláttam az előttem állót rám is fagyott.
Kacchan kissé résnyire nyitott szájjal figyelt mintha csodálkozna. Ugyan úgy mint az ágyban miután megmondtam neki, hogy nem fáj.
 "Ezek szerint... a mosolyom döbbenti meg ennyire?"
   - Kacchan.- szóltam megilletődve.- Bocsánat. Azt hittem Uraraka az.
Egy darabig figyelt és úgy tűnt mintha most próbálná megfogalmazni mit akar mondani, de mielőtt bármit is mondhatott volna Uraraka jelent meg mellettünk egy tálca friss gyümölccsel.
   - Ó, sajnálom ha megzavartam valamit! Később visszajöv...- indult el.
   - Nem kell, maradj. Nem zavartál meg semmit.- szolt Kacchan komolyan nézve rám, majd megfordult és elhagyta a kertet. Uraraka ezután aggódva lépett mellém.
   - Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de aggódom érted Deku. Mi... mi történt az előbb? Valamit biztos megzavartam...
   - Nem tudom. Talán mondani akart valamit.- néztem az erkélyajtót.
   - Sajnálom.- hajtotta le a fejét bűnbánón.
   - Kérdezhetek valamit?- fordultam a lány felé komolyan.
Azonnal bólintott és látszott az arcán, hogy hallotta a hangomból, hogy most valami fontos kérdést fogok feltenni.
   - Ő... szokott csókolózni a rabszolgáival?
Kérdésemet halva Uraraka szeme kikerekedett, szája a döbbenettől elnyílt.
   - Megcsókolt???- fakadt ki elejtve ezzel a tálat.
Ahogy a tál hangos puffanással földet ért a gyümölcsök szanaszét kezdtek gurulni a fűvőn, de egyikünk sem foglalkozott vele. Válaszként komoran bólintottam egyet, mire Uraraka levegő után kapott.
   - Ez... ez hihetetlen... Te...- rogyott le a földre, mire ijedten guggoltam le hozzá.
   - Uraraka! Mi történt? Rosszul vagy?- kérdezgettem, de ő csak rázni kezdte a fejét könnyei pedig eleredtek, mire meglepve hőköltem hátra.- Miért sírsz?
   - Ne aggódj Deku, ezek örömkönnyek.- szipogott, mire már végképp nem értettem az egészből semmit.
   - Örömkönnyek? De mi...?
   - Tudod, rajtad kívül csak két rabszolgáját csókolta meg.- kezdett a mesélésbe.
 "Már megint ez... Két rabszolgájának mondta el a nevét, két rabszolgáját elégítette ki, két rabszolgáját hívta reggelizni és most két rabszolgáját csókolta meg... Ez a két személy biztos, hogy minden esetben ugyan az de nem értem mi közöm van hozzájuk."
   - Biztos vagy benne?- kérdeztem, mire Uraraka felnézve rám határozottan bólintott.
   - Igen. A gazdám sokszor azért cserélte le a rabszolgáit, mert csókolózni akartak vele, és volt egy, aki megkérdezte miért nem csókolja meg soha, mire azt válaszolta, hogy ő nem csókolózik olyannal, aki iránt nincsenek érzései.
Döbbenten néztem a lányra és alig akartam felfogni amit mond.
   - Ezek szerint az a két rabszolga...
   - A szerelmei voltak.- bólintott a lány.- Ugyan úgy megvette őket a rabszolgapiacon mint téged de aztán... érzései ébredtek irányukba.
   - Azt... azt akarod mondani, hogy szeret engem?- akadtam ki.
   - Nem... nem tudom. Én... nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni, de az, hogy megcsókolt... Én olyan boldog lennék ha újra...- sírta el magát ismét, mire kétségbeesetten néztem rá.
 "Mégis mi van vele? Semmit sem értek. Ezek tényleg örömkönnyek lennének?"
   - Újra mi?- kérdeztem aggódva a lány vállára téve a kezem.
   - Ha újra kinyitná valaki előtt a szívét.- nézett rám.
A tekintette tiszta volt, és a kisírt szemekben igazi őszinte reményt láttam csillogni.
Szerettem volna mondani neki valamit, amivel megnyugtathatom, de nem jöttek ki szavak a torkomon.
 "Mégis... mi ez az egész? Mi történt a múltban?"
*Te képes lehetsz kihozni belőle azt az énjét, amit eltemetett magában.*
Az emlék hatására gondolkodni kezdtem, hogy végre összerakva a kirakós darabjait megértsem a dolgokat.
 "Eltemette magában a szerető énjét? Az amit az elejétől fogva láttam, az tényleg csak egy burok lenne, és az igazi énje mindig akkor mutatkozott meg mikor kedves és figyelmes volt velem? Mégis... mi történhetett vele? Talán..."
   - Uraraka... Ő azért ilyen mert elutasították a közeledését?- kérdeztem félve, mire a lány először ijedten nézett rám, majd magába roskadva lehajtotta a fejét.
   - Megkérhetlek rá, hogy amit most megtudtál, azt titokban tartod?- kérdezte, ezzel egyértelművé téve, hogy nem fog többet elmondani.- Erről a dologról igazán nem beszélhettem volna. Ha megtudná én...
   - Ne félj! Nem fogja megtudni. Semmit sem fogok neki mondani megígérem.- mosolyogtam a lányra biztatón, mire a szeméből újra könnyek buggyantak ki, miközben elmosolyodott.
   - Köszönöm Deku! Te egy nagyon jószívű fiú vagy.- mondta, majd nagyot sóhajtva a körülöttünk lévő gyümölcsdarabkákra nézett.- Sajnálom, mindjárt hozok újat...- kezdte összeszedegetni a tálba a gyümölcsöket.
   - Hagyd csak, majd én csinálok magamnak. Nem olyan nagy ügy gyümölcsöket pucolni.- kezdtem én is beledobálni a tálba a gyümölcsdarabkákat.
Miután végeztünk mindketten felálltunk és leporoltuk a ruhánkról a földet, majd a konyhába indultunk. Uraraka kidobta a kárba ment gyümölcsöket és a kamrából újakat hozott ki mire megköszönve elkezdtem megmosni őket.
Igyekeztem nem elmerülni a gondolataimban, mert tudtam arra a sok kérdésre úgy sem fogom megtalálni a választ magamtól.
Mikor elkészültem a tálal mosolyogva néztem Uraraka felé, aki úgy tűnt a folyamat közben végig engem nézett meghatódott mosollyal az arcán.
 "Vajon mi...? Ah... ne gondolkozz ezen."
   - Kész vagyok. Szeretnéd, hogy csináljak neked is?- varázsoltam az arcomra egy félmosolyt.
   - Nem kell, de köszönöm.- mosolygott, mire bólintottam és elindultam a nappali felé.
Már az ajtónál jártam mikor meghallottam egy kósza suttogást.
   - Köszönöm, hogy itt vagy.
A hang lágy volt, és hálával teli. Már majdnem megtorpantam, de végül meggondoltam magam és úgy téve mintha nem hallottam volna mentem tovább a lépcső felé. Úgy éreztem Uraraka is így szerette volna.

                                                                  *****

A szobámba érve sóhajtva csuktam be magam után az ajtót és ültem le az ágyamra a gyümölcstálamat nézve. A gyümölcsök tényleg frissnek tűntek és az illatuk is jó volt, de valahogy még sem nyúltam értük, csak figyeltem őket.
 "Le kell hűtenem magam."
A hideg zuhany tényleg jót tett, csak álltam alatta miközben úgy éreztem a hideg víz minden gondolatomat kimossa belőlem.
Miután végeztem egy tiszta alsót húztam és kiléptem a fürdőből, majd egyből szemezni kezdtem az érintetlen tállal.
A gyomrom megkordult amin nem is csodálkoztam, hiszem ma még csak reggelizni reggeliztem egy keveset, bár ez eddig egyáltalán nem zavart. Nem éreztem éhséget az egész napos történések miatt.
 "Ha így folytatom a testem nagyon csúnyán vissza fogja adni."
Sóhajtva vettem magamhoz a tálat és kezdtem el egyesével elnyammogni egy-egy gyümölcsszemet.
Az egész szoba olyan csendes volt, hogy az óra mozgásának hangját is meghallottam.
Üres tekintettel fordultam felé és kezdtem figyelni a mutatok mozgását.
 "Kacchan... Milyen vagy valójában?"
Percekig bámultam az órát, amit tőle kaptam, de közben csak ő járt a fejemben és azok amiket Uraraka mondott. Bárhogy próbáltam másra fókuszálni a gondolataim mindig visszatértek hozzá.
 "Mi történt veled Kacchan?"
Mielőtt bebújtam volna az ágyba még gyorsan megmostam a fogam, majd jó szorosan magamra húztam a takarót és az óra felé fordultam.
A sötétben ugyan nem láttam, de a hangját tisztán hallottam, talán még jobban, mint azelőtt.
Lecsukva a szemem hallgattam a mutatók egyhangú dallamát miközben lelki szemeim előtt megjelent az arca és vörös szemei, amelyekkel mindig úgy éreztem a lelkemig hatol.
 "Szeretsz engem Kacchan? Vajon... tényleg lehetséges lenne?"