Hozzád láncolva ( BakuDeku)

10.

A feszültség szinte tapintható volt. Nem hogy mozdulni, még levegőt venni se mertem.
   - Te!- fordult hirtelen Kacchan Uraraka felé.- Takarítsd azt el!
Uraraka némán bólintott majd elkezdte összeszedegetni az üvegdarabokat.
   - Te meg menj haza.- folytatta Kacchan Kirishima felé fordulva.
   - Oké, de ha adhatok egy tanácsot ne légy túl szigorú vele!- sétált az ajtó felé.
   - Nincs szükségem a tanácsaidra.- zárta be az ajtót Kacchan majd lerakva a kulcsot elindult felém le sem véve a szemét rólam.
Ahogy közeledett olyan volt mint egy ragadozó, aki épp készül felfalni a prédáját. Bennem pedig elindult valamiféle védelmi ösztön, aminek hatására menekülőre fogtam. Berohantam a szobámba, majd a fürdőmbe és becsaptam az ajtaját. Kulcs híján pánikolva néztem szét, hogy mivel tudnám eltorlaszolni az ajtóm, de semmi mozdítható nem volt odabent ami segített is volna. Kétségbeesésemben végül felkaptam egy parfümöt, a csap széléről és az ajtó felé szegeztem mint valami fegyvert.
Mikor az ajtó kinyílt elkezdtem fújni, amivel csak azt értem el, hogy Kacchan értetlenül nézett rám.
   - Ezzel mi volt a célod?- kérdezte és látszólag tényleg izgatta a kíváncsiságát.
 "Azt hiszem ebben a helyzetben az őszinteség nem lenne a legjobb..."
   - Ő... úgy gondoltam ideje kipróbálni milyen illata van...
Kacchan komoly tekintetéből egyből leesett, hogy nem igazán győztem meg.
   - Tedd azt le és gyere.- szolt komoran, mire idegesen nyeltem egyet és leraktam a parfümöt.
A lábaim viszont lecövekeltek és nem mozdultak.
   - Már megint itt tartunk? Jössz magadtól vagy magam után kell húzzalak?
Ahogy kimondta a második mondatát az agyam elképzelte a szituációt a lábaim pedig mozgásba lendültek.
Kacchan szorosan mellettem ment és figyelt nehogy út közben meggondoljam magam és visszaforduljak. Bár legszívesebben azt tettem volna.
A szobájába érve becsukta, az ajtót, majd elsétált mellettem és levéve az óráját a helyére tette. Feszülten figyeltem ahogy elkezdi levenni az ingét és gondolatban adtam magamnak egy hatalmas pofont.
 "Még hogy ez a nap más lesz! Idióta!"
   - Úgy emlékszem azt mondtam maradj a szobádban.- kezdte kigombolni az ingét a tükör felé fordulva.
   - Igen...- motyogtam, mint egy gyerek, akit épp az anyja dorgál meg.
   - Akkor miért nem maradtál ott?- fordult felém kigombolt ingében.
   - Mert...
 "Talán ebben a helyzetben jobb ha őszinte vagyok..."
   - ... Kirishima látogatása után rengeteg kérdésem megválaszolatlan maradt és abban reménykedtem, hogy a beszélgetésetekből talán rájövök ezekre...- motyogtam lehajtott fejjel.
   - Ha kérdésed van engem kérdezz.
   - Rendben... Bocsánat.
 "Az fel sem merült bennem, hogy vele beszéljek. Tudom, hogy úgy sem válaszolna."
A földet bámulva láttam, ahogy lekerül a földre a nadrágja, mire a szívem ismét őrült iramban kezdett verni. Nem is tudtam mit érzek hirtelen. Volt bennem félelem amiatt, hogy most csak azért fog megerőszakolni mert nem tartottam be a szabályát, és mellette volt egy kis harag is, amiért ez az én hibám.
 "Ha nyugton maradtam volna lehetett volna egy nyugodt estém."
   - Elmehetsz.
Döbbenten néztem fel, és alig akartam hinni a fülemnek. Kacchanon már csak az alsónadrágja volt és a fürdő ajtót nyitotta épp. De ami a leginkább ledöbbentett az a háta volt, amin nagy, vörös csíkok éktelenkedtek.
   - M-mi történt a hátaddal?- kérdeztem lesokkolódva teljesen elfelejtve mit mondott az előbb.
Kacchan erre először értetlenül húzta össze a szemöldökét, majd elmosolyodott. Azóta nem láttam mosolyogni, hogy... együtt voltunk.
   - Nem emlékszel?- kérdezte, mire lassan megráztam a fejem.- Te csináltad mikor tegnap magadhoz húztál.
Lefagyva álltam és csak pislogni tudtam rá.
 "Én... csináltam? Tegnap... Mikor magamhoz húztam... Úgy érti..."
   - Azt hittem tudsz róla, de úgy látszik az élvezet elvette az eszed.- vigyorgott az arckifejezésemet látva.- Akkor ezek szerint még is csak jó volt az elméletem igaz?
Nem akartam válaszolni. Helyette inkább elsüllyedtem volna a föld mélyére.
   - Sajnálom én... nem akartam...- találtam meg a hangom, de így is úgy éreztem mintha egy idegentől származna.
   - Ne foglalkozz vele. Egyáltalán nem fáj.
Bármennyire is szerettem volna a válasza nem nyugtatott meg.
 "Mégis hogy voltam képes erre..."
Magam elé bámulva próbáltam felfogni a dolgot, mikor újra meghallottam Kacchan mély hangját, ami azonnal kizökkentet.
   - Olyan arcot vágsz mint akivel most közölték, hogy meghalt az anyja. Ennyire sokkolt a tudat, hogy ezt te csináltad?- kérdezte komolyan a szemembe nézve.
   - Én... Én csak... Sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyesmit tenni.- néztem rá kétségbeesetten.
Nem tudom ő mit láthatott a szememben, de egy pillanat alatt áthidalta a köztünk lévő távolságot. Ahogy elém ért ijedten szívtam be a levegőt, a szívem pedig gyorsított megszokott ütemén.
   - Figyelj Deku! Ezt nem pont te csináltad. Ezt az öntudatlan éned tette, amit az élvezet váltott ki. Teljesen normális emberi reakció volt rendben? Ha én nem csináltam belőle ügyet, akkor neked sem kell.- nézett mélyen a szemembe én pedig éreztem, hogy elpirulok.
Vörös íriszei mint egy mágnes vonzottak, nem eresztettek.
Kacchan tekintete aztán hirtelen a számra vándorolt mire a szívem szinte majd kiugrott a helyéről.
 "Most meg fog csókolni? De ami még fontosabb... Miért vagyok izgatott emiatt? Most az ajtó felé kellene hátrálnom, de a lábaim nem mozdulnak. Olyan érzés mintha a testem várná... akarná a csókot. Az ő csókját."
Kacchan levéve a pillantását a számról újra belenézett a szemembe. Úgy éreztem még sosem volt ennyire idegőrlő a várakozás.
Egy örökkévalóságnak tűnő szemezés után aztán Kacchan hátrébb lépett tőlem, amit nem tudtam hová tenni.
   - Elmehetsz.- ismételte meg korábbi egyszavas mondatát, ami most is ugyanúgy ledöbbentet mikor először hallottam.
Meg sem várva a távozásom csukta magára a fürdőajtót, így egyedül maradtam a szobába kétségbeejtő gondolataimmal.
 "Elküldött... Kétszer. Valamiért nem akar hozzám érni de nem is ez a probléma. Nem ez, sokkal inkább, hogy én... én... nem vagyok boldog emiatt. Én... csalódott vagyok amiért nem csókolt meg! Én... még mindig vágyom arra a csókra... Ha arra gondolok, hogy pár pillanattal ezelőtt előttem állt a szívem máris sebesen dobogni kezd. Mégis... mégis mi történt velem? Nem érzek iránta semmit még is mint egy mágnes vonz magához. Mintha a testem akarná... De ez képtelenség, hiszen miért akarná? Azért mert élveztem a múltkori együttlétünk? Nem... Biztos, hogy más oka van. Talán valamit beletetetett az ételembe Urarakaval. Valamilyen szert, amivel eléri hogy vágyakozzak utána. Vágyfokozót! Igen, egész biztos. Csak meg kell várnom, hogy elmúljon a hatása. Addig pedig el kell kerülnöm Kacchant amennyire csak lehet. Vajon meddig hatnak az ilyen szerek? És hányszor kaphattam már? Bár abban biztos vagyok, hogy Uraraka nem önszántából adta be, valószínűleg nem tud róla. De az is lehet, hogy megfenyegette. Hiszen Kacchan bármit megtenne azért amit akar ebben biztos vagyok. Mindenképpen meg kell majd kérdeznem erről holnap."
   - Deku. Miért vagy még itt?- jött a hang a fürdőszoba felől mire visszarázódva a valóságba felnéztem, és egy vizes hajú Kacchannal találtam szembe magam.
"Meddig gondolkozhattam?"
Figyeltem, ahogy a hajáról csöpögő vízcseppek elérik a kulcscsontját, majd végigfolynak izmos mellkasán. A látvány annyira megbabonázott, hogy fel sem tűnt, hogy leplezetlenül bámulom.
   - Ha így nézel rám azt kell feltételeznem, hogy szeretnél egy menetet még lefekvés előtt.- szolt Kacchan kijózanító hangja mire sápadtan hátrálni kezdtem.
   - Nem... Nem! Én csak... már megyek is!- téptem fel az ajtót, majd gondolkodás nélkül kezdtem gyors léptekben a szobám felé haladni.
 "Mégis hogy tudtam volna megmagyarázni neki? Ha vágyfokozót ad, akkor úgy is tudja mi van velem, és most jót nevet rajtam."
A szobámba érve gyorsan ledobtam magamról a ruháim és beállva a zuhany alá megnyitottam a hideg vizet.
Ahogy a víz hozzám ért egyből Kacchan testének látványa tört utat a fejembe mire éreztem, hogy a szívverésem ismét gyorsulni kezd. Majd ezután már nem volt megállás. Az emlékképek folyamatosan árasztották el a fejem. Kacchan tekintette a számon, az illata, a teste. Minden emlék hatására egyre inkább éreztem odalent azt a bizsergető érzést, majd kétségbeesett tekintettel néztem le.
 "Ezt nem hiszem el... F-felállt!"
Idegesen túrtam a hajamba a teljes pánik szélén.
 "Ez nem lehet... Ez nem történhet meg! Feláll csak annyitól, hogy rá gondolok? Ez... Istenem... Ha most így meglátna ezer százalék, hogy végem lenne. Nem élném túl azt a szégyent."
Ismét le néztem és szemezni kezdtem álló hímtagommal, mintha még sosem láttam volna.
 "Muszáj lesz kezdenem vele valamit..."
Becsukva a szemem kezdtem erős koncentrációba. "Gondolj undorító dolgokra. Visszataszító dolgokra. Bármire, csak ne Kacchanra!"
Ekkor a gondolataimba hirtelen betört egy ajtócsapódás hangja, mire a szemem kipattant, az arcom pedig égni kezdett.
Velem szemben Kacchan épp a csapnak dőlt, tekintetét pedig végigjáratta rajtam különösen "azon" a részen.
   - K-k-kacchan!- tértem magamhoz kezemet azonnal álló hímtagom elé kapva.- Mi... mit csinálsz itt?- néztem rá riadtan.
   - Nem győzött meg a válaszod, miszerint nem akarod, hogy hozzád érjek, ezért megnéztem a kamerákat és olyat láttam, amire tényleg nem számítottam.- magyarázta miközben igyekezett visszatartani a vigyorgást.
 "A kamerák! Úristen! Teljesen elfeledkeztem róluk! De ezek szerint itt is vannak... a fürdőmben! Ez már szinte szexuális zaklatás! Bár... miért is lepődöm meg ezen?"
   - Fé-félreérted! Ez... Ez nem az aminek látszik! Ez csak...
   - Pontosan az aminek látszik Deku.- indult meg felém, mire ijedten hátrálni kezdtem.
   - Mi... mit csinálsz?- értem el a hideg csempét.
   - Nyugalom, élvezni fogod.- lépett be ő is a zuhanyrózsa alá nem törődve azzal, hogy elázik, majd leguggolt elém.
Kikerekedett szemmel bámultam rá, majd ismét menekülőre fogtam. Megkerülve őt kiléptem a zuhany alól és felkapva a törölközőm kirohantam a fürdőből.
 "Nem... nem fogom hagyni..."
Lihegve ültem le az ágyra a magamra tekert törölközővel és igyekeztem lenyugtatni a szívemet.
   - Miért menekülsz? Hisz akarod.- szólt Kacchan a fürdőajtóból mire ijedten oda kaptam a fejem.
Csak a hajáról csöpögött némi víz, amúgy megtörölközött.
Most nem láttam rajta semmilyen gúnyos vigyort, vagy fellengzős elégedettséget. Inkább olyan volt mint aki tényleg nem érti a dolgot.
   - Nem akarom! Mindazok után amiket eddig tettél velem szerinted azt akarom, hogy hozzám érj? Ez csak...- találtam meg a hangom, bár néhol megremegett.
   - Akármennyire is próbálod bizonygatni az ellenkezőjét a tested akar engem.
   - Ez nem...- kezdtem tiltakozni, de be kellett látnom, hogy felesleges.- A testem... a testem csak azért reagál ilyen furán mert vágyfokozót adtál be nekem!- törtek ki belőlem a szavak gondolkozás nélkül.
Kacchan értetlenül nézett rám, amitől én is elbizonytalanodtam.
   - Miről beszélsz?- kérdezte miközben karba tette a kezét.
   - Há-hát a vágyfokozóról amit belerakattál Urarakaval az ételembe...- motyogtam, bár egyre kellemetlenebbül éreztem magam.
   - Soha nem adtam neked vágyfokozót.- szólt komolyan, mire lefagyva néztem bele vörös íriszeibe.
 "Igazat mond... De akkor..."
   - De... De ez az egyetlen logikus magyarázat...- suttogtam elveszetten.
Kacchan kifújva a levegőt rázta meg a fejét, majd újból felnézett és elindult felém, mire ösztönösen felálltam és hátrálni kezdtem.
   - Mi lenne ha hagynád a logikát és át adnád magad az érzelmeidnek?- kérdezte miközben elém ért és elzárta a menekülési utam.
   - É-én... nem érzek semmit...- motyogtam idegesen miközben próbáltam minél kisebbre összehúzni magam.
   - Már mondtam... A tested érez. A tested akar engem, még akkor is, ha az eszed ezt nem akarja elfogadni.- suttogta a fülembe, mire a gyomrom összeszorult.- Például itt...- nyúlt ahhoz a részhez ahol a törölközőm kidudorodott és végigsimított nemességemen mire egy halk nyögés tört ki belőlem.
Azonnal kapcsolva kaptam a szám elé a kezem, mire Kacchan csak elmosolyodott olyan édes mosollyal amilyet még sosem láttam az arcán.
   - Látod? Az ösztöneidnek nem tudsz parancsolni.- suttogta a fülembe érzékien, mire idegesen nyeltem egyet.
Ezután Kacchan kissé hátrébb hajolt, hogy a szemembe tudjon nézni.
   - Engedd el a törölközőt!
Nagy önuralomra volt szükségem, hogy elnyomva magamban minden helytelen érzést kinyögjem a következő szavakat:
   - Nem akarom... Kérlek... kérlek ne kényszeríts rá!- dadogtam idegesen.
 "Ha most engedek neki, azzal beismerem, hogy igaza van. De én nem tudom elfogadni, hogy... igaza van."
Kacchan fáradtan sóhajtott egyet, majd hátrébb lépett tőlem mire meglepve pislogtam rá.
   - Rendben. Ez egyszer hagyom, hogy egyedül intézd.- lépett el tőlem, majd kisétált a szobából.
Miután becsukódott utána az ajtó a szívverésem végre kezdte visszanyerni eredeti ritmusát. Gyorsan felvettem egy alsóneműt és bebújtam az ágyba.
Sokáig gondolkoztam rajta vajon Kacchan miért volt ma velem ennyire engedékeny és miért került el anélkül, hogy bármit is tett volna.
 "Mármint azon az egy érintésen kívül..."
Abban biztos voltam, hogy a hirtelen váltás mögött van valami ok, de sehogy sem tudtam rájönni, hogy micsoda.
Álló nemességemmel is szerettem volna kezdeni valamit, de a tudat, hogy Kacchan a kamerákon keresztül figyel és vár elvette a kedvem.
 "Vajon hol lehetnek a kamerák?"
Ezen gondolkozva egyszer csak észrevettem, hogy hímtagom végre újra nyugalmi állapotban van, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Ezután megpróbáltam végre elaludni, de a gondolataim egyre csak visszatértek a kamerákra. Végül elhatároztam, hogy megkeresem őket és eltávolítom, bár tudtam, ha akarja Kacchan úgy is visszaszereli őket. De elhatározásom még is pillanatnyi nyugalommal töltött el.