| WILD CAT |

6. Küzdj érte(m)!

"I'm a bitch
I'm a lover
I'm a child
I'm a mother
I'm a sinner
I'm a saint
And I do not feel ashamed
I'm your hell
I'm your dream
I'm nothing in between
You know you wouldn't want it any other way"

- Második hely Raquel, nagyon szép munka, gratulálok!

***

- Első hely Raquel, első hely! Elképesztő voltál ma!

***

- Raquel, itt Toto, hihetetlen voltál ma a pályán!

***

- Raquel, itt James, engedd el Lewist, gyorsabb nálad.

***

"Raquel Sainz a pole pozícióban! Mit művel ez a lány?"

***

"Sainz a falban! Sainz a falban, felelőtlen hiba a spanyoltól!"
- Argh, mierda!
- Jól vagy Raquel?
- Igen, sajnálom srácok. Ez most az én saram - csalódott vagyok, érzelemből vezettem és nem fejből ahogyan kéne. Poleból buktam a nagydíjam. Szép munka Sainz, az apád és a testvéred aki a garázsban ül biztosan büszke rád. Francba. Kiszállok az autóból, és egy pályabíró robogóján térek vissza. Nem vagyok képes bárkivel is kommunikálni, egyenesen a szobámba megyek és egy dühös, gyors zuhany után átöltözve visszamegyek és Toto mellől felkapva egy fülest követem tovább az eseményeket.
"Lewis Hamiltont inti le elsőnek a kockás zászló, Max Verstappen ér célba másodikként és Charles Leclerc a harmadik! Micsoda drámai futam!" Nem bírok tovább itt maradni, az autó megtörése, a szégyenteljes interjú a kiesésem után, a riválisom győzelme egy azon órán belül sok. A pihenőmbe megyek dühöngeni. Az utóbbi időben úgy teljesítettem ahogy senki nem számított rá. Felváltva nyertünk futamokat Lewissal, és ez a közeli versengés a korábbi feszültségből egyenesen haragot gerjesztett. Beláthatatlan mértékben mérgesedett el a viszonyunk, két szót nem tudunk úgy váltani, hogy személyes sértegetés legyen belőle. Mindkettőnknek van oka frusztráltnak lenni. Neki a nyolcadik, nekem az első. És még semminek sincs vége, közel sem.

Kopogást hallok a pihenőm ajtaján. Ennyi idő eltelt volna? Ki a franc az?
- Val, most nagyon nem vagyok hangulatomban! - kiabálok ki, gondolván az én drága asszisztensem az és felvidítani érkezett.
- Ne vegyél lottót Sainz - nyit be kérdés nélkül. Egyetlen ember szólít a vezetéknevemen az egész rohadt paddockban, és az ő.
- Jöttél az orrom alá dörgölni? Nem unod még? - nézek rá fáradtan. Már veszekedni sincs kedvem vele.
- Azért ne dőlj kardodba édes, megesik az ilyen - ül le mellém szintén kérdezés nélkül. - Az első nagyobb kiesés mindig ilyen. Padlóra tesz. A harmadiknál pedig már megtanulod, hogy arra kell figyelni miként állsz fel.
- Tibetben töltötted a szabad napjaid, vagy csak alapból ilyen kurvára bölcs vagy? - forgatom a szemem.
- Nagy baj még nincs, a szád mérete a régi - konstatálja, hogy rendben vagyok.
- Nagy baj még valóban nincs, az egód mérete is a régi - feleselek egyből.
- Erősen roncsoltad mikor a második futamodon legyőztél - feszül meg az álla. Piszkálja a csőrét a dolog. Remélem is.
- Tudod, igyekszem...
- Sosem láttam még így mozogni senkit. A pályán és azon kívül sem - néz mélyen a szemembe. Megint kezdi te jó ég.
- Azt hittem már vége ennek... - jegyzem is meg óvatosan.
- A háborúnak sosincs vége - suttogja a fülembe, majd feláll és kimegy. Laza három mondattal megint adott egy heti gondolkodni valót. Az utóbbi időben csak veszekedtünk, hatalmas jégtábla keletkezett ami elválasztott egymástól bennünket. Most pedig egyetlen beszélgetés és a jég nem csak hogy megrepedt de vízzé vált? És még a nőket mondják bonyolult léleknek. Erről a pasiról tanulmányt lehetne írni.
- Baby, tudom hogy most rossz meg minden de indulni kéne oké? - dugja be a fejét az ajtón Austin, mögötte pedig Val várakozik.
- Jövök drága, semmi baj! - mosolygok halványan és a táskámat felkapva hármasban indulunk a parkoló felé. Utamon többen megveregetik a vállam, csapattagok, a fiúk közül páran. A paddock kijáratánál Chloe vár rám a családommal és Charlessal együtt. Mikor meglát, egyből hozzám rohan megölelni.
- Úgy sajnálom hermanita, olyan ügyes voltál - simogatja a hátam.
- Ez most így sikerült - vonom meg a vállam keserűen, aztán a többiektől is támogató szavakat kapok. A hotelbe érve csak arra van erőm, hogy pizsamában a kezembe vegyek egy pohár bort és átgondoljam kicsit a napot. Illetve tenném, de megint kopognak az ajtómon. Felkászálódóm, kelletlenül kinyitom.

Egy kibontott hajú, egy szál melegítőgatyában álló Lewissal szembesülök.
- Nem volt még elég? - nyögök fel fáradtan.
- Belőled? Sosem - néz végig rajtam. Ekkor esik le hogy csupán egy bő fazonú pólót viselek és a combjaim közszemlére vannak téve. Látott már olyat végül is, miért idegeskedem ezen? Unottan félreállok, ő pedig leül a kanapéra ahol eddig én tartózkodtam. Mellé helyezkedem el a pohárral a kezemben, és kérdőn nézek rá.
- Mit akarsz? - sürgetem kicsit, mikor nem szólal meg.
- Most mondjam azt, hogy téged?
- Úristen Hamilton ennél azért lehetnél kreatívabb - forgatom a szemeim, és töltök még a borból.
- Egyébként csak szerettem volna ha együtt jövünk rá valamire.
- Mégis mire? A rák ellenszerére? Baromi fáradt vagyok most az egyszer mondd ki egyenesen mit szeretnél. Kérlek! - nézek rá szinte könyörögve.
- Arra, hogy mi a franc van velünk. Mi ez az egész?
- Remek kérdés.
- Komolyan kérdeztem.
- Egyszerű a képlet édes. Nem tiszteljük egymást. És ezért bármit képesek vagyunk megtenni a másikkal.
- Bármit? Erős szó kiscica.
- Bármit - biccentek megerősítés képpen.
- Nem az első alkalom lenne, hogy bejön ez a duma? - hajol közelebb. Sértő amit mond, de nem állok bele.
- Miért, talán bejön? Mert akkor húzok egy újabb strigulát... - próbálom elviccelni.
- El fog repedni az ágy lába ha még egy rovás kerül rá - jön még beljebb a privát szférámba. De ezt már nem veszi be a gyomrom. Felpattanok és dühösen villogó szemekkel nézek rá.
- Ribancnak neveztél?
- Nem mondtam ilyesmit.
- Oh, dehogyisnem - párolog el minden álmosság a fejemből. Gyilkos üzemmódba kapcsolok. - Mi bánt, hogy te még nem vagy a listámon?
- Idejössz a csapatomba, megkedvelteted magad mindenkivel, hetek múltán már úgy viselkedsz és kezel mindenki mint egy királynő... Ez az ami bánt Sainz - tornyosul fölém.
- Mert ez is csak rólad szól, ugye? Árva fiú, szar háttérrel, szar élettel, padlóról a csúcsra. Egy klisé vagy Hamilton.
- Te pedig egy ribanc - mondja az arcomba. Az ajkaim elnyílnak egymástól, ő pedig büszkén néz rám, majd lelép. Tátott szájjal állok a szoba közepén teljesen letaglózva. Hogy képzeli? De legalább tudom hányadán állunk. Meg akar fektetni, és ennyire tart. Egy két lábon járó lyuk vagyok számára, semmi több. Pont jókor rendeztük a viszonyunk, holnap közös fotózás ami egyenlő a bájolgással. Kedvem is van hozzá.

Másnap a stúdióban valami hihetetlenül hatalmas mértékű gyűlölettel nézek rá. Ő viszonozza. A fotós először egyesével igazgat minket az új csapatruhákban, aztán megkér, álljunk be közösen is. Instruál minket, egymásnak vetjük a hátunkat, a vállára támaszkodom, gumiabroncsokra mászunk fel és ülünk rajtuk, vagy egy óráig tart a hercehurca. Aztán elküldenek minket. Az öltözőkhöz sietünk visszavenni a saját ruháinkat. Ma tömve a stúdió, egy szobán osztozunk ketten. Kicsit sem kellemetlen. Egymásnak háttal szabadulunk meg egyenként a ruhadarabjainktól. Feszélyezve érzem magam, holott nem kéne. De a tegnap esti szavak még visszhangoznak a fejemben.
- Vond vissza! - fordulok meg hirtelen a tengelyem körül. Félig öltöztem át, a pulóverem már rajtam, de a lábam még meztelen.
- Tessék? - fordul felém ő is, aztán alaposan végigméri a lábaim. Huszonnégy órán belül másodjára bámulja meg a combjaim, ez kezd furcsa lenni.
- Amit tegnap mondtál - magyarázom, miközben igyekszem nem a meztelen felsőtestét bámulni hanem egyenesen a szemébe nézni.
- Tegnap sokmindent mondtam neked - lép közelebb hozzám. Megint kezdi, állandóan a személyes terem kell neki.
- Pontosan tudod mire gondolok Hamilton - sziszegem idegesen.
- Nem, nem tudom. Világosíts fel kérlek - hajol a számhoz, annyira közel, hogy érzem a leheletét.
- Ribancnak neveztél. Vondd vissza! - utasítom ismét.
- Miért tenném? - húzza az agyam.
- Mert olyat állítottál ami valótlan.
- Hiszek neked. Visszavonom - suttogja. A keze a csípőmhöz ér. Megborzongok. - De tudd, hogy ettől a kis kitérőtől nem változott semmi. Az ajánlat él, kiscica - markol bele a combomba, aztán visszamegy a szoba másik felébe ahol a ruhái vannak. Még mindig képes játszadozni velem, te jó ég. Ki kell találnom hogyan tartsam kordában. Őt is, de mindenek előtt a saját érzéseimet. Mókuskerék. Ugyanaz megy hónapok óta, és már unom. Hiába izgat a pillanat de rá kell jönnöm, ez már a sokadik alkalom. Csak szórakozik velem és én hagyom. Mi vagyok én neki, egy a sok közül? Hát az biztosan nem leszek.