| WILD CAT |

26. Tenni vagy nem tenni?

"I know that one day
I'll be that one thing that makes you happy
I know I keep you laughin'
Your sun on a cloudy day
The feel of a perfect wave
Is crashin' upon your face
Yeah, I know that one day, one day"

Iszonyúan elfeküdtem a nyakam. Carlos vállán ébredek, mindketten a kanapén aludtunk be a tegnap esti filmen, még Piñón is horkol a lábamnál. Óvatosan leveszem a vállamról a karját, nehogy felébresszem és a kutyusra is ügyelve kászálódom fel. Egyből a telefonomért nyúlok, éjszaka le volt halkítva. Egy üzenet fogad, mikor feloldom a képernyőt.

Lew: Ha felébredtél, hívj! Szeretlek!

Mosolyogva keresem ki a kontaktot és már ki is cseng. Alig pár másodperc alatt fel is veszi.
- Jó reggelt szépségem! Tudtál pihenni?
- Igen, Carlocitoval bealudtunk valami rossz filmen éjfél körül és most keltem. Ő még alszik.
- Minden rendben? - kérdezi, miközben én óvatosan a fürdőbe megyek és magamra csukom az ajtót.
- Hát már amennyire rendben lehet, mondhatjuk. Aztakurva!
- Mi a baj?
- Belenéztem a tükörbe... - nevetek halványan.
- Ezt meg se hallottam baba. Gyönyörű vagy, oké?
- Csak azért mondod mert nem látsz most - piszkálódom, mire fogja magát és videóhívásra kapcsol. A kis ablakban látom saját magam és hát, nem éppen szívderítő a látvány.
- Jó látni az arcod! - mosolyodik el.
- Képzelem... Hát azt hiszem a terveiket a nagy családegyesítésről kukázhatjuk is...
- Csak... Toljuk kicsit, nem sietünk, emlékezz!
- Pedig én most sietnék kicsit... Hetek óta nem volt időnk egymásra...
- Ez ilyen, közeleg a vége. De mit szólnál ha a téli szünetben elmennénk valahova? Csak mi ketten.
- Jól hangzik! - mosolygok őszintén.
- Ezt szeretem látni! A mosolyod...
- Fiam, merre vagy? - hallok egy hangot a háttérből.
- Figyelj, ez apa és most mennem kell de...
- Semmi baj Lew! Legyél a családoddal, nekem itt van Carlos. Minden rendben lesz!
- Hívj ha bármi baj van! Szeretlek!
- Én is téged! - integetek a kamerába aztán letesszük.

***

- ... és annyira úgy érzem, hogy minden széthullik. Mintha a kettőnk szerelme nem lenne szabad és rossz dolgokat okozna... - magyarázom az érzéseim Carlosnak. Abban a kis erdőben vagyunk amit még gyerekkorunkban fedeztünk fel. Senki nem tud róla, mindig néptelen, de a növények ritkásan nőnek és vannak ösvények. Egyszer mikor kicsik voltunk rajzoltunk térképet is hozzá. Most annak a fának a tövében ülünk, amibe belekarcoltuk a nevünket.
- Baromság hermanita... Annyi rossz történt már veled. Ez a szerelem a jutalmad a sok szenvedésért. A többi ettől teljesen függetlenül történik.
- Anya is? - nyelek hatalmasat. - A legnagyobb félelmem valóra vált, nem lesz képes elfogadni Lewist. Egyszerűen nem tudnék választani közülük, érted?
- Nem is kell. Csak anyának is le kell küzdenie az előítéleteit és a túlféltést. Van oka aggódni érted.
- Van oka, de közben mégsincs mert annyira boldog vagyok és... Biztonságban érzem magam mellette. Feltétel nélkül - tépkedem a fűszálakat.
- Csak még meg kell ismerniük egymást. Találkoznak a versenyhétvégén, hidd el az majd sokat segít - dobja el újra Piñónnak a labdát.
- Remélem. És köszönöm - hajtom a vállára a fejem.
- Ez a dolgom... Egyébként nem akarlak fárasztani most de...
- Mondd bátran! - nézek rá biztatóan.
- Én... Meg akarom kérni Isa kezét. Már megvan a gyűrű csak még nem mertem feltenni a kérdést - nyúl a zsebébe, és egy sötétkék bársonyborítású dobozkát vesz elő. A kezembe adja, én pedig kinyitom.
- Carlocito ez csodaszép! - nézek a benne fekvő gyűrűre. Aranyból van, a finom foglalat akár egy inda fonja körbe a halványsárga ékkövet.
- Szerinted tetszene neki?
- Biztosan! Ez annyira ő...
- Mikor megláttam rá emlékeztetett... Annyi ideje boldogok vagyunk együtt és mégis, nem tudom igent mond e nekem...
- Te bolond! - nyomok egy puszit az arcára. - Persze, hogy igent fog neked mondani! Szeretitek egymást, ez ilyen egyszerű.
- Köszönöm Raquel!
- Ez a dolgom! - kacsintok. Órákig sétálgatunk még és beszélgetünk közben. Jólesik a társasága, ezer meg egy éve volt időnk közös programra. Mielőtt visszamennénk az autóhoz még csinálunk pár képet amiket ki is teszek az instagramomra. Az első egy sima szelfi, felülről készült, így látszik a lábunknál fekvő Piñón. A második képen az avarban ülök a kutyával és nevetek. A kép háttértörténete, le akartam guggolni, a kis barátunk pedig izgatottságában a földre küldött. Szeretem a hasonló, nem beállított, őszinte pillanatokat. Az elkövetkezendő napokat a testvérem nálam tölti, megállapítjuk, remek lakótársak lennénk ha úgy hozná az élet. Egyik reggel egyedül ébredek. A racionális magyarázat amit a reggeli fáradt agyam képes kidolgozni, hogy Carlos boltba mehetett. Semmi másra nem vágyom csak a szokásos reggeli teámra. A konyhába csoszogva veszem észre, hogy Piñón sincs sehol. Akkor ezek szerint inkább sétálni mehettek. A pulton egy cetlire leszek figyelmes.

Legyetek kettesben kicsit, rám már nincs szükség!
Besos: C.

Felismerem Carlos kézírását de miért hagyna ilyen üzenetet nekem? Teljes kómában fordulok be a nappaliba, és felsikoltok.
- Ennyire ijesztő vagyok? - kérdezi nevetve. Azonnal odaszaladok hozzá és az ölébe ugrok. Istenem mennyire hiányzott az egész lénye, hogy itt legyen velem. Boldogan csókolom meg.
- Nem mondtad...
- Carlos hívott, hogy jöjjek korábban mert szükséged van rám. Tudta, hogy te túl büszke vagy bevallani - teszi a kezeit az arcomra.
- Örülök, hogy itt vagy! - fúrom a mellkasába a fejem.
- Én is örülök, hogy itt vagyok neked - simogatja a hátam. - Szép vagy! És kipihentnek tűnsz.
- A tesóm csodákra képes. De te még nagyobbakra. Mindkettőtöket receptre kéne felírni nyugtatónak.
- És ha másnak nem használunk csak neked?
- Az se baj! - emelem meg a fejem, hogy az ajkaink újra találkozhassanak.
- Mit szeretnél csinálni? Amit csak akarsz.
- Trónok?
- Trónok - bólogat hevesen, és már meg is célozzuk a kanapét. Fogalmam sincs hány epizódot darálunk le egymás után, de remekül eltereli a gondolataimat a cselekmény, akárcsak Lewis apró érintései. Mögöttem fekve átölel, a hasamat és a combomat simogatja, néha csókot nyom a hajamba. És nekem ez mind bőven elég, a puszta jelenléte komfortot ad.

- Képes voltál eljönni értem? - fordulok felé, mikor vége egy résznek.
- Érted bármire képes vagyok Raquel. Mikor hallottam a hangod a telefonban ahogy sírtál én... Arra emlékeztetett mikor Kaliforniában ott hagytál. Ugyanazt a fájdalmat éreztem benned és minél hamarabb itt akartam lenni, hogy enyhítsem.
- Apukád nem haragudott, hogy hamar eljöttél?
- Nem dehogy. Majd jönnek utánam a tesómmal és nagyon várják, hogy találkozzatok.
- Mindenki meg akarja ismerni a sárkányt aki felforgatja az összes életet maga körül? Cukik... - nevetek.
- Először is nem vagy sárkány, másodszor pedig igen. Amennyit láttak belőled abból szerethetőnek tartanak és szeretnének jobban megismerni - csókol meg.
- De hát ismernek... - cukkolom.
- De nem úgy mint a nőt akivel le akarom élni az életem - suttogja, aztán összeszorítja a száját. Mintha csak kicsúszott volna a vallomás.
- Komolyan? - kérdezem hevesen dobogó szívvel.
- Teljesen komolyan Raquel - hangzik a válasz. Nincsenek szavaim arra amit érzek, ezért csak az övéhez nyomom az ajkaim. Istenem, mivel érdemeltem ki ezt a pasit? Elvagyunk egymással egy darabig, aztán finoman eltol magától. - Miért vesztél össze édesanyáddal miattam, hm?
- Olyan jelzővel illetett ami elképesztően sértő és nem vette be a gyomrom...
- Mit mondott?
- Nem akarom kimondani. A származásodra vonatkozott, ebből azt hiszem ki tudod találni - sütöm le a szemem. Anya helyében szégyenkezem.
- Semmi baj baba! - húz közelebb. - Van ilyen.
- Én azt akarom, hogy úgy lásson ahogyan én. Azt akarom, hogy úgy ismerjen és ítéljen meg ahogyan én. Nem akarom, hogy bántson téged... - teszem a kezem az arcára.
- A sok száz kés között egy tű már fel sem tűnik Raquel. Remélem a hétvégén találkozhatok édesanyáddal és magam beszélgethetek vele. És remélem elhiszi majd nekem ha azt mondom szeretem a lányát - csókol meg újra. Hosszan, finoman maradunk közel sokáig. Annyira mély, és annyira természetes érzés.
- Remélem apukád és a testvéred kedvelni fog... Szeretném ha jóban lennénk - mondom.
- Biztosan úgy lesz. Nicolas kifejezetten bírni fog, majd együtt szívjátok a vérem.
- Az biztos! - nevetek fel.
- Szeretem amikor nevetsz. Jó boldognak látni - hajol közelebb.
- Te teszel azzá! - férkőzöm hozzá közelebb, hogy a szánk összeérjen. Újabb hosszadalmas és érzelmes csók. Bármennyire is furcsán hangzik, hiányzott a testiség az utóbbi időben. Lopott pillanatok jutottak csak nekünk, most pedig van időnk. Mindenre van időnk. A romantikának a telefonom vet véget. Valentine hív, ami csak valami sürgős csajos téma lehet.
- Mondjad szívem! - kapom fel.
- Hülyeséget csináltam?!
- Kérdezed vagy mondod?
- Nem tudom.
- De mit csináltál?
- Lefeküdtem Pierrel...
- Santa Maria, Val! És?
- Mi és?
- Jó volt, rossz volt, terhes vagy, mit tudom én...
- Jézusom ezt élőben kell elmondanom mert félek, hogy lehallgat minket az FBI!
- Csütörtökön reggel gyere át és megdumáljuk!
- Oké oké!
- De ugye nem vagy terhes?
- Úristen dehogy! Na majd beszélünk, puszi!
- Szia! - teszem le nevetve.
- Mondanám, hogy ez váratlan de közel sem... - mosolyog Lewis is.
- Kitekerem Gasly nyakát ha csak játszik vele! - teszem félre a mobilt.
- Az se baj ha játszanak, csak mindketten legyenek tisztában vele.
- Mint mi az elején? - vonom fel a szemöldököm.
- Pontosan - duruzsol a fülembe, és az ölébe húz. - Néha hiányzik ám...
- Tényleg?
- Igen. A csípős visszaszólásaid, ahogyan percről percre egyre jobban felizgatsz a szavaiddal...
- Miért, már nem is izgatlak?
- Minden pillanatban te vadmacska. Minden pillanatban - csókol meg újra. Nem sietünk. Kiélvezzük, hogy csak a miénk az egész nap. Hiszen korán van, hol van még az éjszaka?