REVENGE OF AN OMEGA | JIKOOK

💕🌺💕 13. Fejezet 💕🌺💕

Jungkook

Felöltöztem, és fülesemet bedugva ismét elkezdtem kocogni, annyi különbséggel, hogy most hazafele. Pár embernek neki is mentem, akik morogva fordultak utánam, de le se szartam őket.

Sietve nyitottam be a házba. Lekaptam magamról a cipőt, majd szaladtam egyenesen a nappaliba. Mindenki szeme rám szegeződött.

-Apaaa!-kiáltotta el magát Seojun és elkezdett felém szaladni boldogan, nem észlelve a nappaliban uralkodó feszültséget.

Én, csak álltam és farkasszemet néztem apámmal, aki Jimintől a legmesszebbi helyre ült le a kanapén, ölében Seoyunnal. Anya pedig kettejük közt, apához közelebb foglalt helyet.

Az összképet látva irtózatosan felment bennem a pumpa. Úgy viselkezdnek Jiminnel, mintha egy büdös koldus lenne. De nem az, és sosem volt ahhoz hasonló sem.

-Tán féltek Jimintől?-szólaltam meg Seojunt a karjaimba véve.

-Neked is szép napot fiam!-nézett rám szigorú tekintetével apa, amivel eddigi életemben mindig kordában tartott.

De most nem fog ez bejönni. Már felnőtt, családos férfi vagyok, egy gyönyörű fiú oldalán. Nem fogok a saját családom ellen fordulni apám miatt. Az az idő elmúlt, amikor minden tettét haptákba állva teljesítettem.

-Miért vagytok itt?-kérdeztem számonkérően.-Ha jól emlékszem, a polgári esküvő után azt mondtad, hogy nem akarsz látni egyikünket sem.

-A gyerekem vagy Jungkook! Kötelességed lett volna felkeresni, és bocsánatot kérni amiért kellemetlenséget okoztál nekem! Nem azt kellett volna várnod, hogy mikor elégelem meg a tökölődésed és kereslek fel én magam!-förmedt rám apám.

-Nincs szükségem rátok apa.-mondtam ki rövid gondolkodás után, mire apa szemei tányér nagyságúra nőttek, anya szája elé kapta a kezét, Jimin pedig furán nézett rám.

-Felneveltelek és...~

-Feneveltél, és félrevezettél!-emeltem fel kissé a hangom.-Miattad rossz ember lettem! Elbasztad az egész életemet!

-Vigyázz a szádra!-tette le az öléből Seoyunt, és elém állt.

-Miért? Talán felpofozol, úgy, mint régen? Úgy, hogy az unokád van a karjaimban van? Megteszed?!-kiabáltam vele.

-Ne tegyél próbára Jeon Ju...~

-Csináld!-ordítottam, mire lekevert nekem egyet.

Fejem oldalra bicsaklott, Seojun pedig sírni kezdett a karjaimban. Mintha semmi sem történt volna, fordítottam ismét felé a fejem.

-Szép volt! Nem hazuttoltad meg magad! Mostmár viszont menjetek el! Nem vagytok szívesen látott vendégek.-szólaltam meg normális hangnemben, közben Seojun hátát simogattam, hogy lenyugtassam.

-Meg fogod bánni egy napon, hogy egy ilyen fiú miatt szembeszálltál az apáddal.-viharzott ki apám, anyám pedig utána szaladt. Pár perc múlva hallottuk amint az autójuk kihajt a kapun.

Becsuktam a szemem és egy nagy sóhajt hallattam, jobban magmahoz ölelve a karjaimban lévő kisfiamat.

-Aecha!-szólítottam meg a konyhában lévő lányt.

-Igen?-sietett elém.

-Kérlek vidd fel a gyerekeket a szobájukba.-adtam oda neki Seojunt.

-Rendben.-vette fel másik karjába Seoyunt is és már el is tűnt.

-Jól vagy?-kérdeztem meg Jimintől, aki látszólag rossz passzban volt.-Mit mondott neked?-léptem közelebb hozzá aggódva.

-Leribancizott, mert ismét terhes vagyok...-kezdte szipogva.-Utána azt mondta, hogy koldus vagyok, és nincs helyem melletted ebben a házban, végül pedig azt mondta, hogy nem érdemellek ki, és a gyerekek sem méltóak hozzád, mert rám hasonlítanak.-harapta be a száját, s könnyei lefolytak az arcán.-Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Apámék kidobnak, aztán meg egy idegen akar velem kikezdeni. Miért nem tudnak beletörődni abba, hogy összeházasodtunk, és született két gyerekünk? Miért nem fogadnak el legalább úgy, mint embert, nem kell úgy elfogadniuk, mint a fiuk házastársa, csak vegyenek már emberszámba! Két unokájuknak adtam életet, a harmadikat hordom a szívem alatt. Ezeknek egyáltalán nem fontos a leendő unokájuk egészsége?! Miért?!-öntött ki mindent ami benne tombolt, a végén pedig hangosan elsírta magát.