FINISHED STORY!
Jimint apja eladta egy gazdag családnak, mert megtudta, hogy a fia egy omega. Hozzá megy a család egyetlen fiához, akitől születik két fiú gyereke. Jimin nagyon boldog a családjával, de egy valami hiányzik az életéből: férje viszonzo...
-De ki? Ki halt meg Jungkook? Ugye nem a gyerekekkel történt valami?-gondoltam a legrosszabbra.
Jungkook nem válaszolt, csak bámult maga elé. Nagyon megijesztett. Istenem, csak mondd, hogy nem a gyerekekkel történt valami, mert abba belehalok!
-Szólalj már meg! Megijesztessz, nem érted?!-szóltam rá eréjesebben, mire tekintetét elkapta, és fejét oldalra fordította.
-Apa az éjjel szívinfarktust kapott. Anya már régen nem vele alszik, így nem vett észre. A reggel be kellett törniük a szoba ajtaját. Ott feküdt holtan.-sírta el magát.
Egy másodpercre felszusszantam. Sajnáltam Jungkookot és az édesapját is, de örültem, amiért a gyerekek jól vannak.
-Sajnálom, hogy kiabáltam.-öleltem magamhoz, miközben ő még mindig ült.
-Nem tudtam vele kibékülni, amíg élt! Úgy veszítettem el, hogy haragban voltunk.-sírta, miközben jobban magához szorított.
Annak ellenére, hogy Jungkook apja rossz volt velünk, megkönnyeztem a halálát. Sok rosszat akart nekünk, de be kell vallanunk, hogyha ő nincs, nem lennék immáron 17 éve Jungkook felesége. Neki köszönhetjük, hogy egymásra találtunk.
-Felhívom a gyerekeket, hogy jöjjenek haza.-engedtem el lassan Jungkookot, aki abbahagyta a sírást.
Elővettem a telefonomat, és írtam Seojunnak. Rögtön jött a válasz, hogy miért, de csak annyit mondtam, hogy itthon megtudják. Azt írta, hogy elindultak vissza.
Jungkook idő közben levette sötétkék posztónadrágját, kioldotta szintén sőtétkék nyakkendőjét, és levette fehér ingét. Egy alsóneműben ült az ágyon.
Elővettem neki egy fekete rend ruhát, majd segítettem megkötni neki a nyakkendőjét. Amint készen lett, jómagam is feketébe burkolóztam, majd leültem a tükör elé, és felkentem egy kis sminket. Jungkookra is tettem, hiszen annak ellenére, hogy szomorú, sok munkatársa fogja őt látni. Jól kell kinéznie.
A gyerekek betoppantak az ajtón. Furcsállva konstralálták, ahogyan az apjuk előtt állok és sminkelem őt, full fekete öltözékben.
-Anya, mi történt?-szólalt meg előszőr is Seoyun.
Végigsimítottam Jungkook szomorú arcán, majd mellkasán, és a gyerekekhez fordultam, miután letettem a kezemből a sminkpalettát.
-Drágáim, Jeon nagypapátok meghalt. Megkérlek titeket, hogy öltözzetek fel, mert indulnunk kell Buszánba.
-A nagypapa?-remegett meg Seulki ajka.
-Sajnos már nincs köztünk.-öleltem magamhoz Seulkit, akit megtört a hír.
Jungkook apja a gyerekekkel tartotta a kapcsolatot. Főleg Seulkival, hisz ő volt a kedvence. Azt hitte, hogy nem tudjuk Jungkookkal, hogy a gyerekekkel napi szinten beszél, de a mi családunkban nincsenek titkok.
Seojun és Seoyun egymásra néztek, majd Apukájuk karjaiba vetették magukat. Szorosan ölelték Jungkookot, ezzel kis megnyugvást próbáltak varázsolni apjukba, aki jelenleg nagyon rossz passzban van.
-Apa, mi örökre itt maradunk veled. A nagypapa is örökre itt lesz velünk, és fentről vigyáz ránk...rád.-fogalmazta meg szépen Seojun.
Jungkook csak szorosan ölelte a fiait. Én és Seulki is csatlakoztunk. A családunk egy ilyen pillanatban összetart. Öten öleltük egymást, és voltunk egymás vígaszai, de legfőképpen Jungkook vígasza.
Pár perc múlva a gyerekek elmentek öltözni. Én nem engedtem el Jungkookot. Tudom, hogy most van a legnagyobb szüksége rám. Mellkasába bújva simogattam a hátát.
-Mi itt vagyunk neked, és szeretünk.-fogtam meg a kezét, és a hasamra tettem, ahol leendő gyermekünk növekszik.
-Csak arra kérlek, hogy ne stresszeld túl magad. Nem akarom, hogy ez kihatással legyen a kisbabánkra.-nézett mélyen a szemembe.
-Miattunk ne aggódj. Vigyázom mindkettőnkre. Te most magaddal és az anyukáddal törődj. Mi a fiúkkal megvagyunk. Most anyukád és te is egymásnak maradtok. Éreztetnünk kell vele, hogy mi mindig mellette maradunk.
-El sem tudnám képzelni, mi lenne velem nélküled.-szorított magához.-Anyának nagyon nehéz lehet. Ha én veszítettelek volna el téged, beleőrűlnék! Azonnal mennék utánad. Nagyon szeretlek!
-Én is nagyon szeretlek. És ne is gondolj arra, hogy meghalok. Még sok időnk van. Ne gondoljunk a halálra.
-Ígérd meg, hogy velem maradsz amíg élek!
-Megígérem.-suttogtam a fülébe, majd egy csókot nyomtam az ajkaira.-Mi itt vagyunk neked. Szeretném ha tudnád, előttünk nem kell szégyellned a sírást. Természetes, hogy sírsz, hiszen az apukád volt.
Jungkook csak bólogatott. Nemsokára megérkeztek a fiúk, így lassan elindulhattunk. Pakoltam szendvicset a másfél órás útra. Én vezettem, mert Jungkooknak nem hagytuk, hogy ilyen állapotban vezessen.
Az út közben vagy 10x végighallgattam, hogy ne stresszeljem túl magam, és vegyek be nyugatót, nehogy baja legyen a babának és nekem. Nagyon aranyosak, és gondoskodók, de egy idő után már frusztrált, így muszáj volt rájuk szólnom.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Nyugi emberek, a fiúk jól vannak. Az a zsémbes vénember mondta fel a szolgálatot. 🫀
