REVENGE OF AN OMEGA | JIKOOK

💕🌺💕 1. Fejezet 💕🌺💕

Jimin

Szokásosan keltem. Reggel nyolc óra van. Seojun ilyenkor már a kiságy rácsaiba kapaszkodva gügyög egyenlőre még érthetetlen szavakat, míg Seoyun még legtöbbször alszik.

Mint minden reggel, az ágyból kikelés előtt megnézem, hogy mellettem van-e Jungkook. Komolyan, már az lenne meglepő, ha itt lenne mellettem. Korán reggel megy dolgozni. S amúgy sem velem alszik, tehát fogalmam nincs, hogy miért is reménykedem...

Végül egy hatalmas sóhajjal, majd egy ásítással kelek ki az ágyból. A papucsomba belelépve sétálok el a tükör előtt, de amint egy pillanatra rá téved a szemem, sitősen visszalépek a tárgy elé.

A pizsamám teljesen eláll. A hatalmas pólóm nyaka lelóg a vállamról, s így veszettűl vágja a nyakam bal oldalát. A fekete rövidnadrágom egyik szára fennébb van a másiknál, valamint a pólóm fele be van tűrve a nadrágba. Nagyon rosszúl festek így.

Gyorsan megigazítottam, majd a hajamba túrtam egyet, és úgy csoszogtam át a szomszéd szobába, nevezetesen a gyerekszobába. Annak ellenére, hogy egy család vagyunk, majdnem mindenki külön szobában alszik, kivéve a gyerekeket, mert ők egy szobában pihenhetnek.

Óvatosan belépve a tágas helyiségbe nem kell csalódnom. Seojun a kiságyban álldogál, a farácsokat rángatva. Amint meglát, hangosan felkiált.

-Annnya!-kezd el tapsikolni. Kis szívem.

Boldogan sétálok hozzá, közben a mutatóujjamat a számhoz emelve, jelzem, hogy ne keltse fel a kisöccsét. Amint oda értem hozzá, el is mondom neki.

-Babám, én is örülök neked, de így felkelted Seoyunt. Tudod, hogy milyen nyűgös, amikor nem alszik eleget.-hajoltam bele a kiságyba és egy csókot nyomtam kisfiam homlokára.

-Ejment...-próbált helyesen beszélni, de szerencsére értettem. Kezdek hozzászokni ehhez a se füle se farka beszédhez, így egyre könnyebben megy a megértése.

-Hova ment?-nyúltam be a kiságyba, hogy felvegyem. Felnyújtott karokkal várta, hogy végre a testemhez bújhasson.

-Nyem tudom...-motyogta, miközben a mellkasomra tapasztotta a fejét, és megpróbálta az egész öklét betuszkolni a szájába.

-Nem szabad! Fájni fog a szád!-vettem el óvatosan az öklét onnan. Jó fiú módjára szót fogadott, és többet nem is próbálkozott.-Menjünk le a fölszintre. Adok neked egy kis csokikrémes palacsintát, mit szólsz?-nyomtam egy hangosan cuppanós puszit a fiam pufók arcára

Bólogatással jelezte, hogy mennyire is tetszik neki az ötlet. Olyan aranyos, hogy mindjárt megzabálom!

-Irány a konyha!-kiáltottam fel, akárcsak egy rajzfilm hős.

Elkezdtem szaladni, mire a karjaimban lévő fiúcska hangos és élvezettel teli nevetésbe kezdett. Azt hiszem nagyon élvezhette.

A lépcsőn leérve vettem észre, hogy Jungkook itthon van. Hogy-hogy nem ment ma be dolgozni? Mindig be szokott menni, ma miért tett kivételt? Mindegy is, nem az én bajom.

Két hatalmas tenyerében ott pihent a másik kisfiunk, Seoyun. Az apukája vicces grimaszokat vágott, mire a kezében elhelyezkedő kissrác boldogan tapsikolt és örömtelien nevetett. A jelenetet látva a szívem megtelt boldogsággal.

Ha engem nem is fogad el, és nem szeret, legalább a tőlem született gyerekeit elfogadja, és szereti is őket. Ha nem elégíti ki a férj kötelességeit, az apuka kötelességeit háromszor olyan jól csinálja.

-Jó reggelt!-lassítottam le, és odasétáltam a férjem mellé.

-Neked is!-pillantott fel rám boldogan mosolyogva Jungkook, majd vissza a kis csöppségre. Újbol grimaszolt, Seoyun pedig ismét elkezdett tapsikolni.