🌺💕🌺 22. Fejezet 🌺💕🌺

1.4K 81 10
                                    

Jimin

A másnap egy átlagos napnak indult. Reggel hatkor keltem, Jungkookot hagytam még aludni, hiszen neki csak kilencre kell mennie dolgozni. Egy puszit nyomtam arcára, amire fel sem ébredt, így egy mosollyal az arcomon keltem ki az ágyból.

Felhúztam a papucsomat, és felvettem a hosszú, meleg felsőmet. Megmostam az arcom, majd a telefonomat a zsebembe téve mentem ki halkan a szobából, nehogy most ébresszem fel Jungkookot.

A gyerekek még alszanak, hiszen nekik csak hétkor hagyom, hogy felkeljenek. Simán elérnek a suliba, nem kell terhelniük magukat azzal, hogy hatkor már csiripelnek. Úgyis csak veszekednek. Minden reggel ez megy. Főleg a két kicsi, akik most vannak benne a kamaszkor közepében.

Én inkább felkelek korán, hogy reggelit készítsek nekik, és pakoljak szendvicset a suliba. Ez a feladat rám hárult, mert Aecha, az utolsó bejárónk, 8 éve felmondott. Családot alapított, és nem volt ideje velünk is foglalkozni. Persze teljesen megértem. Ha valaki, akkor én tudom, milyen nagy belefektetés kell egy család fenntartásához.

Miközben a reggelit készítettem, elindítottam egy kis halk zenét. Dúdolászva pakoltam el mosogatógépből a tiszta edényeket, majd nekiláttam a tükörtojások elkészítéséhez.

Mivel mind a három gyerek mondhatni sportol, így szükségük van a laktató kajára. Nem is beszélve Jungkookról, aki felnőtt létére többet eszik mint a nővésben levő gyerekei. Bélpoklos!

Lassan meg is lettem mindennel. Negyed nyolckor a gyerekek sorban jöttek le a lépcsőről. Mindenkitől kaptam egy puszit, majd nekiláttak enni. Leültem közéjük, és néztem ahogyan jóízűen falatoznak. Beszélgettünk mindenféléről is, amikor Seojun feltett egy eddig fel nem merülő témát.

-Anya, mikor tudjuk meg a másodlagos nemünket?

-Öööhh...fogalmam sincs fiam.

-Te mikor tudtad meg?-kérdezte Seulki.

Annyit el szeretnék mondani, hogy a gyerekek nem tudnak a múltamról. Annyit tudnak, hogy korán szültem meg Seojunt, és ennyi. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogjuk elmodani, nekik csak majd később.

-14 évesen.-böktem ki.

-Akkor mostmár mi is tudhatjuk.-derült fel Seulki.

-Szeretnél egy alfa lenni, hogy Jia a tied lehessen ugye?-húzogatta a szemöldökét Seojun.

-Még jóhogy!-horkantott fel Ki.

-Kiki és Jiji szerelme.-nevette ki öccsét Seoyun, mire Seulki besértődött.

-Legalább van valakim, nem úgy mint neked! 15 évesen még szerelmes sem voltál soha!-köpte a szavakat Seulki.

Láttam Seoyun arcán, hogy ez talán nem teljesen az igazság. Nem szólt semmit, csak enyhén lehajtotta a fejét és összehúzta magát alig láthatóan. Magamra emlékeztet.

-Jó, elég lesz ma reggelre! Megvolt a veszekedés, mostmár induljatok!-vettem el előlük az üres tányérokat.

-Ezt a két hetet bírjam ki még! Egész nyári szünet alatt aludni fogok.-rinyált Seojun, miközben a cipőjét húzta fel.

-Én is!-helyeselt Seulki.

-És én is.-tettem csípőre a kezem.

-Végülis.-nevetett Seojun.

-Na, jó napot nektek! Puszit és mehettek.

Mindenkitől kaptam egy puszit, majd elbúcsúztak és elindultak a suliba. Az esetek többségében nem szoktam elvinni őket a suliba se hazahozni, de ha valamielyikük egyedül tovább marad, akkor őt megkímélem a sok sétától. Például mint tegnap Seulkit.

Elpakoltam az asztalt, a mosatlant betettem a mosogató gépbe, majd elindultam az emeletre, hogy felkeltsem Jungkookot. Még neki is reggelit kell készítenem.

Meglepve tapasztaltam, hogy férjem már a nyakkandőjét köti. Elég korai a mai napon. Gyanús!

-Jó reggelt szívem.-hívtam fel magamra a figyelmet.

-Oh, szia kedves.-jött oda hozzám, majd a derakamra fogva részesített egy reggeli csókban.

-Hogy aludtál?-igazítottam meg a nyakkendőjét.

-Melletted mindig jól kedves.-puszilta meg az arcom.

-Akkor jó.-csípkedtem meg az ajakát.-Máris mész?

-Sietnem kell. Ma fél órával hamarabb be kell érnem.-simogatta a hajam.

-Akkor remélem fél órával hamarabb haza is érsz majd.-viccelődtem.

-Sajna az nem így működik, de szeretem ha ilyen ötletes vagy.-villantotta ki hófehér fogait.

-Én téged szeretlek.-kacérkodtam.

-Én téged is, a sok aranyos tulajdonságod mellett.-hintett egy apró csókot a nyakamra.

-Akkor boldog lehetek.

-100%-ig az lehetsz édes.-mosolygott.

Meghitt pillanatunkat Jungkook telefonja zavarta meg. Elengedett, majd felvette az ágyról a készüléket.

-Ismeretlen.-vágott értetlen fejet, majd fogadta a hívást.

Beleszólni sem volt ideje, a nő a vonal másik végén csak mondott és mondott. Nem értettem, hogy mit beszél, túl messze álltam Jungkooktól.

Csak azt láttam, hogy Jungkook arcáról a boldogság eltűnik, és átveszi valami idegen kifejezés. Édes mosolya felszívódik, ajkai megremegnek, szemeit lesüti.

-Rendben, köszönöm a hívását. Megyünk.-szólalt meg pár perc után megtörten.

A telefont lassan elvette a fülétől. Ledobta az ágyra a készüléket, majd szinte reménytelenül ereszkedett le az ágyra. Maga elé bámult, a könnyein keresztül. Nagyon megijesztett.

Odasiettem hozzá, és arcát felemeltem, hogy a szemembe nézzen. Könnyei egymás után hagyták el a szemét. Mi történt veled Jungkook?

-Megrémisztessz! Mi történt?-néztem mélyen a szemébe.

-Meghalt...-mondta ki nehezen, majd csak bámulta az aggódó szemeimet.-Meghalt...

Meghalt, de ki? Ki halt meg Jungkook mondd el nekem!




REVENGE OF AN OMEGA | JIKOOKWhere stories live. Discover now