𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 1. ~ Prológus

- Pov. Rahin -

Még csak most lett vége az iskolának, és kezdődött el a nyári szünet, de már most vissza kell mennem. Pontosabban nem az iskolámba vissza, ahol lenyomtam már 10 évet. Most valami új jön. Eddig nyaranként a Mamámék vigyáztak rám amíg a szüleim távol voltak. De most, hogy idén elhunytak, így nem tudnak rám vigyázni.

Ötleteltünk a szüleimmel, hogy esetleg egy barátnál biztos meghúzhatom magam nyárra, de az ősök hallani sem akartak afelől, hogy bárkinek is a terhére legyek amitől nekik majd égni fog a pofájuk. Nem értettem velük teljes mértékben egyet, de elfogadtam, hogy ez bizony szóba sem jöhet. Végül anya az internetet bújva talált rá erre a nyári iskolára. Ez egy szuper opció volt a számukra. Szinte meg sem kérdezték és már eldöntötték, hogy én bizony mostantól oda fogok járni minden egyes nyáron.

Ebbe van nem egy számomra elfogadhatatlan dolog. Kezdjük ott, hogy most leszek tizenegyedikes. Akkor miért nem vigyázhatok magamra? Ezt a kérdésemet mindig feltettem magamnak újra és újra, és sajnos rá kellett jöjjek, hogy megértettem őket. De csak ezen döntésben. Nem tudnám magam eltartani, valljuk be. Valamilyen szinten életképtelen vagyok. Nem tudok főzni, sem kimosni a mosógéppel a ruhákat, sem a számlákat befizetni. Tehát igen. Több sebből vérzik a dolog. Szóval maradjunk annyiban, hogy ezt megértettem. Viszont. Az, hogy az én megkérdezésem nélkül elküldenek egy nyári iskolába, amiről semmit sem tudok, egyszerűen pazar. De az övéké a végszó úgyhogy nincs mese. Megyek!

Viszonylag hamar terveztem felkelni, hogy össze tudjam csomagolni a cuccaimat, hogy holnap kora reggel mikor tiszta zombi vagyok, ne indulás előtt jusson eszembe ezt meg azt betenni. Viszont nagyon elaludtam. A szüleim által a weboldalról kimásolt lista szerint raktam össze a holmimat. Persze olyanok szerepeltek benne mint például a fürdőruha, ami teljesen érthető, hamár most kezdődött a nyár. De arra baromi kíváncsi lennék, hogy mikor lenne arra nekem időm, hogy pancsolgassak.

Úgy döntöttem, lemegyek a földszintre kicsit beszélni apáékkal. Gondolom jó lenne tudni, hogy esetleg mire számítsak, hogy néz ki majd kívülről vagy, hogy hol van. Amint leértem a lépcső aljára, a konyha felé vettem az irányt, ahol Apa ült az asztalnál kávét kortyolgatva a telefonját bújva, míg anya a konyhabútornak támaszkodva szürcsölte a Cappuccinoját. Beléptem, majd mindketten felém szegezték tekintetüket. Köszöntünk egymásnak és kérdezgettek, hogy hogy aludtam, várom e már ezt a "nyári mókát,,. Agyam eldobom miket hisznek ezek. Vajon tényleg ennyire el vannak tájolódva, vagy csak rám akarják tukmálni? Bár ha tippelnem kéne akkor mindkettő.

- És hol van ez? Legalább itt Daeguban?

- Dehogy. Mit gondolsz, miért kellett ennyi cuccot összeraknod? Ha bármi nem lenne meg, el tudnál érte jönni,  de te Busanba mész. - Amint kimondta ezt apa, a vér is megfagyott bennem. Életembe egyszer ha voltam Busanba és akkor is csak átutazóba. Tök egyedül leszek egy számomra teljesen idegen városba, három teljes hónapig. Szuper. Gondoltam azért rákérdezek, hátha csak szivatnak, bár erre csekély az esély.

- Vicceltek? - Néztem a lehető legkomolyabban a szüleimre, mire anya megrázta a fejét. - Remek, kösz hogy szóltatok. - A szememet megforgattam és inkább nem foglalkoztam vele.

- Ajánlom, hogy most találkozz a barátaiddal, mert módosult a terv. Ma délután indulunk négy körül. - Ahogy anya közölte ezt a tényt, a szemem teljesen kikerekedett. El se akartam hinni amit mond. Mi az, hogy ma indulunk? Azt hittem lesz időm elköszönni bőven e többiektől, de ezek szerint téves úton voltam.

Gyorsan küldtem mindenkinek egy kör levelet, hogy hamarabb kéne bemenni a parkba. Vannak akik el se tudnak jönni. Szóval csak a két legjobb barátom tud eljönni, közülük is az egyik egy órát maradhat velünk, aztán mennie kell.

A lehető leggyorsabban kaptam magamra a ruhámat és futottam el a parkba. Busz éppen nem jött, de annyira nincs messze hogy gyalog vagy akár futva ne érjek oda fél óra alatt.

14:36 volt mire megérkeztem, ami azt jelentette, hogy alig maradt egy óránk elbúcsúzni. Nem vertük nagy dobra, mert csak 3 hónapról van szó, de mi nyaranta is sok időt szoktunk eltölteni egymás társaságába, ezért is lesz ez fura.

A park elején sétáltam még amikor kiszúrtam Hyemint. Nagy mosollyal az arcunkon közelítettük meg egymást és öleltük meg a másikat.

- Nayeont hol hagytad? Nem úgy volt hogy ugyan akkor ér ide a buszotok? - Kérdeztem kíváncsian Hyemint miután elengedtük egymást.

- Azt írta, hogy körülbelül 3 percet késett a busz. Valószínűleg itt van már valahol. - Megvonta a vállát, aztán körbe néztük hátha valahol mepillantjuk a barátnőnket. Egyenlőre viszont sehol senki.

Leültünk egy padra majd elkezdtünk beszélgetni. Röviden megpróbáltam elmesélni neki, hogy miért megyek most el Busanba a nyáron. Ő is kicsit szomorú volt, hogy nem tudunk átmenni egymáshoz és pizsi partyt tartani ahogy megszoktuk, de ez most ilyen. Majd videó hívásozunk. Aztán pedig a semmiből előkerült nem sokra rá Nayeon is.

- Szia! - Köszöntem neki, mire ő is csak úgy mint Hyemin megölelt.

Neki is elmondtam mindent amit tudnia kell, aztán kiveséztük, hogy majd minden este írok nekik arról, hogy milyen napom volt. De hát nem maradt sok időnk, vissza is kellett érnem négy körülre szóval búcsút intettünk egymásnak a dumcsi után.

- Lányok, nekem mostmár tényleg muszáj mennem. A fejemet veszítem ha tovább maradok. - Nevettem el magamat.

- De akkor ahogy megbeszéltük! - Hyemin figyelmeztetett, hogy ha elfelejtek írni akkor ha haza jövök fellök. Micsoda ijesztegetés.

- Igenis, hadnagy! - Elpoénkodtam a dolgot, és még a kezemet a homlokom elé támasztottam mintha tényleg egy katona lennék és tisztelegnék.

- És ne felejtsd el, hogy ez nem csak a tanulásról szól. Kapcsolódj ki, és ha látsz egy helyes fiút akkor ne halaszd el. - Nayeon mindig arról papol nekem, hogy össze szedhetnék végre egy fiút magamnak. Sokszor viccelődünk ezzel, nem veszem rossz néven, igazából jókat nevetek ezeket. Csak nem tervezek kapcsolatot és kész. Valószínűleg ezért is tudom ilyen komolytalanul kezelni a helyzetet.

- Álmodozz csak! - forgattam meg szemeim.

Haza érve már a kocsinál vártak a szüleim. A bőröndöm is bent volt a csomagtartóba, már csak a kistáskámért kellett visszamennem, aztán irány Busan. A lehető legrosszabb és legnegatívabb gondolatokkal indulok meg a nyári iskolába.