𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 17. ~

Éjszaka közepe van, korom sötét, én pedig csak megyek. Senki sincs már ébren, a világítások is le vannak kapcsolva. Így csak a telefonom vakujára hagyatkozhatok. Még nem tudom, hogy mi vezényelt arra, hogy útnak induljak és hanyagoljam a kedvenc tevékenységemet, az alvást, de most megtettem. Ötletem se volt, hogy miért pont én. De már nem is szeretnék ezen agyalni. Eszembe jutott, hogy nem törődhetek ennyire valamire. Hogy nem fixálhatok rá valamire úgy ahogyan most teszem. A koncentrációm sajnos egyes dolgokhoz igen erős, bezzeg amikor tanulni kell, ez sehol sincs.

A telefonom javarészt merülőben volt, én pedig alig láttam el a lábam elé, még úgy is, hogy volt némi világítás a kezembe. De ezt már ki fogja bírni. Remélem.

Odaaértem a megbeszélt helyhez, ahol Jungkook már várt. Nem tudom, most mit tegyek. Hogy hogyan viszonyuljak hozzá. Megpróbálom nem azonnal elítélni, bár még azt sem tudom, mit akar.

- Rahin! Ezt látod kell! - Megragadta a karomat Jungkook és rángatni kezdett. Alig értem oda, de már megint sietnem kellett.

- Tudok magamtól is jönni, nem kell úgy cibálnod. - Utáltam a szorítására a karomon.

- Igaz, de így gyorsabb vagy. - Rántotta meg vállát nem törődöm stílusban. - Megérkeztünk.

Kivitt az iskolának a téli kertjébe, aminek létezéséről eddig nem is tudtam. Gyönyörű volt. Egy egyszerű pavilon volt, üvegből készült, ezen tehát át lehetett látni. Láttam a csillagokat, a holdat és a kinti élőlényeket. Csodaszép látvány. Annyira le lehet venni engem ezekkel a lábamról, hogy lányos zavaromba meg se tudnám mondani, hogy hol vagyunk. De nem gyengülhetek el ezúttal. Nem! Nem hagyom magam. Emlékszem mit tettél velem Jeon JeongGuk, és ezt nem fogom egy hamar megbocsátani. Pláne nem ezzel.

- Miért hívtál? - Csaptam bele egyenesen a lecsóba, köntörfalazás nélkül. Hogy hatásosabb legyen a komolyságom, keresztbe fontam karjaimat.

- Látom nem tudsz leakadni a témáról. - Forgatta szemeit. Nem értem. Jó, hogy nem ő akad ki.

- Hogy mondod? Jungkook, te megverettél engem is és Minhot is másokkal. És ezek után elvárod, hogy eljöjjek veled minden féle kétség nélkül találkozni?! És azt is elvárod, hogy ne kérdezzek semmit? Mert ha komolyan így gondolod, akkor én már megyek is. - Egyszerűen nem hiszem el. Megint  játsza az ártatlan szerepet, holott.. közel sem ártatlan.

- Ám legyen. - Rántott vállát, mire én elég meglepődött voltam. Nem erre a válaszra számítottam. Kellett pár másodperc mire feldolgozom, és eljut a tudatomig, hogy mit válaszolt. Majd kattigni kezdett az egyam.

- Tényleg? Ezért hívtál ide, hogy csak úgy engedj elmenni?! - Szívem szerint most ordibálnék vele, hogy mit képzel magáról és, hogy szálljon le rólam végre, de mind tudjuk, hogy ennek nem itt és nem most avn a helye.

- Ha menni akarsz akkor elmész. Szerinted meg tudnálak állítani? - Rezzenéstelen arc, kifejezéstelen pillantás. Mi ütött már megint ebbe? Most hozza a fagyos hangulatot?!

- Mit akarsz? - Ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Mi jár a fejedben, Jungkook?

- Csak eltölteni az időt valamivel. Semmi több. - Odahajolt az üveg fal peremébe, majd csak nézett kifelé a fejéből.

- Miért velem? Te nem vagy normális. - Ráztam meg a fejem. Hihetetlen, mit nem képzel.

- Lehet. De ki az? - Tört ki belőle egy halk kuncogás. Ha fel akar idegesíteni, akkor boldogan vallom be, hogy sikerült.

- Valaszolj. Miért én?

- Miért ne? - Ügyesen tér ki a válasz adások elől. - Csak te jársz az eszembe. - Fordult felém. Az éj leple alatt az arca teljes sötétségbe borult, egyedül anhold világított. De még így, is éreztem azt a szűrő tekintetét.

- Ho-hogy mondod? - Dadogtam idegességembe. Korábban nem kerültem ilyen félreérthető helyzetben, így kicsit érthető a részemről a szeppentség. Egyet léptem is hátrébb, biztos ami biztos.

Jungkook egyre közelebb kezdett felém sétálni, mire én ennek az ellenkezőjét tettem. Továbbra is hátráltam addig ameddig meg nem botlottam. Ilyen béna is csak én lehetek. Az egyik pillanatban még őt néztem, a másikban pedig bevertem a fejem és a földön feküdtem.

Egy pillanatra elsötétült a kép, de egy másodperc leforgása alatt újra magamnál voltam. Kezemet a fájdalmas pontra helyeztem, majd megnéztem vérzik e. Szerencsémre minden rendben volt, csak egy kicsit beütöttem.

Jungkook a kezét nyújtva próbált felsegíteni, amit elfogadtam. Lábamon állva kicsit megszédültem, habár nem voltam rosszul.

- Jobban kéne vigyáznod magadra. - Forgatta szemeit Jungkook.

- Mit érdekel az téged? Egyszer te játszottál a jóllétemmel. - Vágtam vissza miközben próbáltam ténylegesen rendbehozni magamat és koncentrálni.

- Hát.. én nem így emlékszem. Szerintem egy ujjal nem nyúltam hozzád. - Tette keresztbe karjait.

- O, igen? Véletlenül nem te mondtad azoknak a terminátoroknak, hogy intézzék el Minhot? No meg engem. - Emléleztettem, mi is történt valójában. Fel se tudom fogni, hogy ő ezt komolyan gondolja.

- Való igaz. Tehát, hozzátok értem? Nem hinném. - Továbbra is csak a saját igazát hajtogatta amiből kezdett elegem lenni.

- Rendben. Ha így akarod. - Elfogadtam a tényt, hogy nem tudom megváltoztatni. Hiába van nekem igaz, ő ragaszkodik a sajátjához.

- Annyival jobb amikor nem vitatkozol. - Az arcán egy apró oldalas mosoly jelent meg. Ha nem utálnám akkor azt mondanám nagyon aranyos, de így.. - Nem szeretem amikor belekötsz mindenbe és mindenhol a magyarázatot keresed. El kéne fogadnod, hogy nem mindennek van.

- Lehet van benne igazság. - De nem várhatja, hogy elismerjem. Mindenkinek van büszkesége, ahogy nekem is.

Jungkook közelebb hajolt hozzám, de az előzőből okulva nem léptem hátrébb. Szimplán csak az arcomat döntöttem picivel hátrébb, hogy legalább ne érjenek össze.

- Akkor elismerés, ha ennek nincs magyarázata? - Utalt valamire, amit akarva, vagy akaratlanul is, de nem tudok kitalálni.

- Minek?

- Mutassam? - Elkezdett egyre közelebb hajolni, mire már nem tudtam mit reagálni.

A szűvem hevesebben dobogott a kelleténél, de nem tiltakoztam. Mélyen legbelül lehet, hogy még drukkoltam, hogy megtörténjen. Habár nem éreztem helyesnek. Míg én agyaltam a létező összes eshetőségről, addig ő még közelebb férkőzött. Addig hajolt míg nem összeért a szánk. Nem volt semmi extra, de mégis jó volt. Olyan érzéseket váltott ki belőlem ez a szájra puszi, amit korábban nem tapasztaltam. Úgy éreztem, hogy most én vagyok számára a világ közepe. Hogy van aki kedvel.

Mindössze tényleg csak egy puszi volt. A hasamban viszont ez a pici puszi hatalmas pillangókat generált a hasamba. A boldogságom az egekben volt. Majd megölelt. Tényleg azt hittem, hogy bír engem. De aztán..

Hirtelen kigáncsolt. Ekkor pedig kinyitottam a szememet.