𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 11. ~

- De ide figyelj, Hobi én biztos, hogy nem fogok macskának öltözni. - Össze vissza járkáltam az üzletbe, míg barátom öltözött. - Csak nézz rá! Inkább nem mondom, hogy szerintem ezt minek tervezték. - Forgattam szemeim.

- Jólvan, de akkor nézelődj! Valaminek akkor is kell lenned. - Elhúzta a függönyt, majd kijött egy neki röhejesen álló csontváz jelmezben. - Most mit nevetsz? Nem jó? - Nézegette tovább magát a tükörben.

- Következő! - Behúztam előtte a függönyt én pedig tovább keresgéltem.

- És mit szólsz ahhoz a rendőröhöz? Ha azt választanád akkor egyen ruhánk lenne. - Kijött a fülkéből, kezében azzal a sok ruhával.

- Várj, mi? Akkor már el is döntötted? - Egyre jobban kezdek panikolni, mert ha csak ilyen miniatűr ruhák lesznek akkor én nem is megyek.

- Bizony! Börtöntöltelék leszek! - Büszkélkedett a fogoly jelmezével.

- Akkor segítenél?

Nekiláttunk felkutatni az egész boltot, hogy legalább egy olyan holmit össze tudjunk kaparni amire azt mondanám, hogy elmegy. Egy jelmezes buliba készülünk, ami idén azért kerül megrendezésre, mert nem csak, hogy a nyár, de ennek a sulinak a közepéhez értünk. Már csak másfél hónap és vége. De valamiért most jobban foglalkoztatott, hogy tényleg megtaláljam A ruhát. A nagyberűs ruhát.

- És ez? - Mutatott felém egy tündér jelmezt. Tudom, válogatós vagyok, de beöltözős partiba készülök és nem sztriptíz fellépőnek.

- Kizárt! Én ezt találtam. - Ezt sem éreztem a magaménak, de ha nincs más akkor ez jó lehet.

- Vámpír? Hű de kreatív. - Tette keresztbe a kezét. - Biztos lehetsz benne, hogy minden második ember vámpír, csontváz vagy bohóc lesz.

Van benne némi igazság. Ráadásul ott van az az icike picike bökkenő, hogy ha olyan ruhát választok amiből legalább öt lesz akkor van rá esély, hogy Minho is ugyan olyat húz. Ami csak még jobban rontaná a helyzetet. Egyfolytában az a beszélgetés jár a frjembe. Azóta egyikükkel sem tudtam ezt megbeszélni. De nem is most fogom, ugyanis azt hiszem megtaláltam.

- Hm? - Kérdőn pillantottam Hobi felé akinek azonnal felcsillant a szeme.

- Csak nem Maddy az Euphoriából?

Az a csaj túl ikonikus, hogy ne ismerének fel benne. Találtam egy hasonló fekete ruhát amit a szilveszteri bulin viselt, amikor a mosdó ajtaján dübögött. Kicsit át kell szabnom, de jó lesz. Van egy majdnem ugyan olyan cipőm, illetve kesztyűt is tudok keszíteni. A sminket pedig majd megcsinálom magamnak. Najó ezzel tuti tarolok.

Mindketten kifizettük a szajrét, és vissza mentünk a suliba, ahol nagyba már tették fel a díszeket, készítették elő az udvart. Ki sem lehet menni egészen addig, ameddig el nem kezdődik az este. Én a szobámba kötöttem ki, ott ültem és rájöttem, hogy Hobin kívül nincs itt senkim. Akkor minek megyek én állandóan ezekre a partikra? Mindig én húzom a rövidebbiket és én jövök ki folyamatosan rosszul ebből. De hát annyi baj legyen.

Bekuckóztam a kanapéhoz, a laptopon elindítottam ennek örömére az Euphoria 2. évadát. Imádom újra nézni a kedvenc sorozataimat, de azt hiszem az Euphoriánál túlzásba estem. Már meg nem tudom számolni hányadjára kezdem el megint nézni. Elővettem a telefonomat és a közönségi médiát kezdtem el lapozgatni. Szembe jött velem Jungkook egyik képe, ahol önfeledt szórakozik a barátaival. Annyira boldog és felhőtlennek tűnik. Mégis, amit kaptam tőle az a nap óta az kiábrándított már abból a gondolatból is, hogy szimplán barátok legyünk.

A hideg kiráz ha visszagondolok, de ez már csak ilyen. Hát persze, hogy nem megy ki a fejemből. Ezért is fáj ennyire.

"- Ti.. együtt vagytok? - Ahogy Tae-re néztem a szívem tört össze. Pedig ez nem volt igaz, mégis olyas valamivel bántottam meg, ami hazugság. Ráadásul nem is én mondtam.

- Fogjuk rá! - Minho nevetésben tört ki, majd a vállával az enyémet kezdte el bökdösni.

- Beszélhetnénk?

Félre hívtam Minhot, hogy elmagyarázhassam mi a meglátásom ezzel kapcsolatban. Csak értse meg, és lépjen túl. Ennyit szeretnék. Semmi többet.

- Nem... - Lehunytam szemem, hogy elszámolhassak magamban legalább tízig, de ahogy ismerem magam túl vehemens vagyok. Nem fog menni.

- Nem? - Minho megdöbbent, ahogy eddig Jungkookék úgy most ő is. A számolásban négyig jutottam el.

- Nem! Már hogy lennénk együtt? Kérlek, ne hessegesd már el a rossz emlékekre tornyosuló ködöt! Azt hittem ezt már rég magunk mögött tudhatjuk. - Nagyon bánom, hogy ennyire hirtelen haragú vagyok. És nincs de. Közölhettem volna vele egyrészt; kíméletesebben, másrészt pedig nyugodtabban.

- Mit hagytunk volna magunk mögött? Sosem lett vége! Akkor hogy? - Valamilyen szinten igaza van. De ha ennyi ideig nem beszélsz valakivel akkor a szakítás gyakorlatilag automatikus.

- Sajnálom, oké? De részemről rég vége! - Mertem remélni, hogy az én első szerelmem más lesz. Hogy majd mi tényleg szépen válhatunk el egymástól, és hogy nekem nem lesz olyan volt párom akitől folyton csak a rosszat kapom.

- Értem. De később ezt átbeszélhetnénk. Úgy értem tudom, hogy vége. Viszont nem kell minden áron utálni egymást. - Minho csalódott volt, nekem meg részben bűntudatom volt, részben pedig meg is voltam könnyebbülve. Ez a fiú tényleg egy kincs, csak nekem már késő.

Míg mi ezt kettőnk között majdnem, hogy letudtuk és megbeszéltük, addig Tae, Jungkook és Hyunjin nem igazán értették a dolgot. Ők még mindig abban a tudatban vannak, hogy én és Minho. Pedig van én és Minho. Csak nem úgy.

Visszamentünk a többiekhez akiken, ha végignéztem nem éppen a legjobb érzés kapott el. Hyunjin-en azt láttam, hogy aggódik, míg Tae-n, hogy borzasztóan csalódott. Jungkook.. Jungkook pedig inkább haragos volt. Tae-vel nagyon jó barátok vagyunk, és tudom, hogy bántja, még akkor is, ha nem igaz, hogy nem mondtam el neki egy ilyen dolgot."

Ez a része még talán rendben volt, de csak ez után jött a dráma.