𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 10. ~

Azt hittem majd' felrobbanok az idegességtől. Mit keres ő itt? Innen már egyértelmű, hogy kitől jöhettek ezek a képek. Egy kicsit persze örültem, de azt javarészt elnyomtam magamba. Még túl se tudtam magam tenni rajta, de már újra itt? Itt velem?

- Minho! - Mondta ki Hobi a nevet akire én is gondoltam. Ott volt a képen, megegyezett a többi fotóval. Csak ő lehetett.

Mindketten felpattantunk a helyünkről és az ajtó felé vettük az irányt. Meg se kellett szólalnunk, csak egymásra néztünk és tudtuk, hogy mit kell tennünk. Hobi ez idő alatt talán még jobb barátom lett mint Nayeon vagy Hyemin.

Leszaladtunk a lépcsőről, majd a portához siettünk. Ott állt a pult mögött egy középkorú nő, egyenruhában és éppen valamilyen papírokkal foglalkozott. Megköszörültem a torkom, mire felénk szegezte tekintetét.

- Ti miért nem vagytok órán? - Vont kérdőre minket, mire én bepánikolva néztem a mellettem állóra.

- Most nincs. - Meglepett, hogy ez ilyen könnyen ment neki. Biztos sokszor lóghatott így.

- Uhm, szóval.. mi csak - Próbáltam összetenni egy ép mondatot, de mint látszik nem éppen úgy jött ez össze, ahogy én azt elképzeltem.

- Mi csak szeretnénk megkérdezni, hogy Lee Minho melyik szobába helyezkedik el? - Nem is tudom mi lenne velem Hobi nélkül, de most tényleg jövök neki eggyel.

- És mondjátok csak, miért van nektek erre szükségetek? - A nő továbbra is csak fapofával bámult ránk, közbe olyan kíváncsi és fúrkálódó volt, hogy azt hittem megőrülök. De most én jövök!

- Csinálnunk kell vele egyik órára egy prezentációt. - Mosolyogtam kedves gyilkos módjára. - Szóval, ha nem bánja, akkor el tudná mondani? - Direkt sokat pislogtam és mosolyogtam, hogy a szerencse ránktaláljon.

- Legyen! - Forgatta meg szemeit egy nagy sóhaj kíséretében. - Mondjátok a nevet! - A kezét a billentyűzetre helyezte, hogy amint elkezdjük mondani, már be is írhassa a rendszerbe.

- Lee Minho! - Ezúttal nem Hobi hanem én mondtam a nevet, bár lehet ez túl hangos volt.

- Igen? - Valaki a hátam mögött megmozdult. Azt hiszem közelebb jött. De kit akarok átverni? Az a valaki hát persze, hogy Minho.

Ilyen is csak velem történhet meg. Pont akkor, ugyan ott, ugyan abban az időben vagyunk egy helyiségben? Hogy? Ez csak az én balszerencsémnek köszönhető. Nem is szerettem volna hátra fordulni, ám éreztem, hogy az illető nagyon közel jött. A válla szinte a tarkómat súrolta. Régen is magas volt, de most is úgy megnőtt mint a bolond gomba. Erőltettem magamra egy vigyort, és úgy döntöttem, hogy most kénytelen leszek jópofizni. Megfordultam, mire a kettőnk közötti ici pici hely is megszűnt.

Hűha! A szám tátva maradt. Minho nagyon jól nézett ki, de nem emlékeztem, hogy ennyire! Biztos vagyok benne, hogy mára már sokkal jobban van, bár ki tudja. Akkor sem lehetett kinézni belőle külső szemmel, hogy zűrös. Viszont meg kell magamat dícsérnem, hogy egy ilyen helyes fiúval voltam. Jó az ízlésem. Legalább az.

- Minho! - Kicsit odébb mentem, hogy legyen helyem meghajolni. Ő is viszonozta a gesztus, majd felegyenesedve nem fogtuk vissza magunkat. Szorosan megöleltük egymást. Tényleg hiányzott, csak ha nem lett volna ez, akkor annyival jobban tudnék neki örülni.

- Rahin, hát te mit keresel itt? - Végig néztem én is és Hobi is az arcán és mind ketten azt állapítottuk meg, hogy vagy fogalma sincs, hogy itt voltam eddig is, vagy nagyon jól hazudik és ez csak egy elterelés. Most, hogy tudatába vagyok azzal, hogy bármelyik lehetséges így válaszoltam.

- Ugyan ezt kérdezhetném én is! - Inkább kitértem a válasz adástól, hiszen bármennyire is azt gondolja most ő kérdez felőlem, én kíváncsibb vagyok. Szeretnék mihamarabb pontot tenni az i-re.

- Nemrég kikerültem, viszont, hogy ne essek kísértésbe a nagy unalom közepette otthon, ide lettem küldve. - Ez tiszta Minho. Teljesen rá és a családjára vall. Minhot illetve sajnos megeshet hogy visszaesik, ezért is értem meg a szüleit. A helyükben én is félteném. - Sokszor gondolkodtam kettőnkről, de még nem szántam el magam, hogy felkeresselek. - Idegességébe a tarkóját vakargatta, miközben egy aranyos féloldalas mosolyt küldött felém. Ennek még mindig nem tudok ellenállni.

- Ami azt illeti én is gondoltam rád. De legfőképpen most. Mivel kéne a segítséged. - Tudom, elcsábultam Minho szívdöglesztő tulajdonságai és külsője miatt, de a lényeget akkor sem felejtettem el.

- Valóban? - Kikerekedtek azok a tökéletes sötét szemei. Uram atyám, Rahin! Térj már észhez! Persze meglepődött. A helyébe én is azt a választ vártam volna, hogy; igen én is gondoltam rád, nem is keveset, és nem csak mostanában. Mindig.

- Valóban! - Erősítettem meg kérdését. - Tegnap a baráti körödből valakiről nem tudod esetleg, hogy csinált volna képet rólam és egy srácról? - Csaptam bele a lecsóba minden féle kertelés nélkül.

- Ezt hogy érted? - Összeráncolta cukin a szemöldökét, mire Hobi felé nyújtotta a telefont és elmagyarázta neki.

Egy pár másodpercig elgondolkodott, aztán végül csak szóra nyitotta száját.

- Az a helyzet, hogy nem erre figyeltem, de ha azzal segítek, hogy mindenkinek elmondom a nevét és szoba számát, már akiét tudom azt megtehetem. - Hobival újra egymásra néztünk és mintha megint egymás gondolataiból olvasnánk megállapítottuk, hogy biztos nem Minho volt az.

- Azt nagyon megköszönnénk! - Megegyeztünk, hogy megírja nekem és elküldi üzenetbe. Ez könnyen ment, bár lehet jobban örültem volna ha Minho az. Akkor nem kéne ennyi embert megkérdezni.

Még mindig a folyosón álltunk, egy kicsit félre menve a portától beszélgettünk tovább. Szinte meg is feledkeztem arról, hogy miért szerettem bele Minhoba annó. Ahogy mesélt, mi történt vele eddig, ahogy figyelte, hogy mi mesélünk. El fogok olvadni. Ritka az ilyen, aki ennyire közvetlen és kedves a volt barátnőjével. Azt hittem régebben, hogy majd amikor szakítunk, akkor nagyon el fog hordani mindennek, ám nem így lett. Teljesen normálisan kezelte a helyzetet. Én magam is meglepődtem, hogy ennyire felnőttesen tudja kezelni.

Hoseok és Minho ismerkedése közben én néztem az embereket, hátha valamelyik előkerül aki a képekről felismerhetők, ám valaki olyanokat vettem észre, akiket a legkevésbé szerettem volna most látni. És naná, hogy felénk jönnek.

- Csá, Hoseok! - Pacsizott le először Hyunjin a legjobb barátommal. Ezt követve Tae és Jungkook is.

- Egy picit várjatok már! - Kérte meg őket Hobi. Miért csinálja ezt velem?

Tudom, hogy szeret kellemetlen helyzetekbe hozni, és kínozni, na de ez már túlzás. Rá is tapostam alig észrevehetően ám mégis erőteljesen a lábára. Megédemled!

- Miért kerültök minket? - Még el is hittem volna, hogy nem tudja a választ, csak annyi a bökkenő, hogy baromira tudom, hogy most csak miattam játsza az eszét.

- Téged senki sem kerül, barátom! - Fogott rá vállára, majd kezdte el rángatni Hyunjin.

- Akkor? - Hyunjin válasz képpen a szemgolyójával felém biccentet. - Aham..

A két fiú Hunjin mögött csak lapultak, telefonoztak. Tiszta gázak. Mondjuk Legalabb megint Huyunie és Hobi elvannak. Idők közben Minho és én újra beszélgetésbe egyeledtünk amit követett egy ölelés is. Tényleg hiányzott ez. Hogy valaki foglalkozzon velem, hogy valakit érdekeljek. Újból elvarázsolt. Lee Minho, még mindig oda-vissza vagyon érted.

- Az ott ki? - Mutatott felénk Jungkook aki kérdőn tekintett rám.

- Oh, mi még nem is találkoztunk. Rahin párja vagyok! Lee Minho

Minho Jungkook felé emelte a kezét, hogy később megrázhassák, ám ez nem következett be.

Nem is értem miért. Kész röhej?

A párom, mi?