𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 5. ~

Hobival a folyosón sétálva beszélgettünk, bár még mindig nem arról amiről jogosan nem tud. Azóta sem mondtam el neki, pedig már vagy egy hete történt. Ez alatt az egy és fél hét alatt nem beszéltem velük egyik alkalommal sem. Velük? Miről beszélek? Eddig is csak Taehyunggal tudtam pár mondatot váltani, és hogy még jobban kiemeljem; pár mondatot! Láttam őket, és abban is biztos vagyok, hogy Tae is figyelt. Ennyi. Semmi más nem történt. Azok után, hogy ilyen lekezelő volt, nos nem szívesen álltam elé. A seb az arcomon már sokkal szebb, főleg, hogy kenem minden nap azzal a krémmel. Most már csak lilás, zöldes színekben tündököl az arccsontom felett nem sokkal. Valójában, még mindig fáj. Fáj, de sokkal jobban, hogy valaki ennyire félreismerjen. Ez nem hagy nyugodni. Tudom, hogy el kéne engednem a fülem mellett, ráadásul rátesz egy lapáttal, hogy egy számomra ilyen jelentéktelen ember mondta, de mégis szörnyű érzés, hogy valaki azt hiszi te rossz vagy.

- Minden rendben? - Torpant meg a folyosón Hobi, miközben rám nézett.

- Ja, igen! Csak eszembe jutott ez-az. - Olykor annyira elmerülök a saját gondolataimban, hogy megfeledkezek mindenről.

- Na mesélj! Min agyalsz te ennyire? - Kérdezte mit sem sejtve barátom. Vettem egy mély levegőt majd kifújtam. Itt az idő!

- Ja, nem fontos. - Legyintettem kezemmel a levegőbe. Beijedtem. Biztos, hogy Hobi megharagudna, de azt is tudom, hogy egyszer előbb vagy utóbb el kell neki mondanom. Csak ne most. Nem jó az időzítés.

- Hát jó. - Szerencsére nem vette komolyan szóval hamar témát tudtunk váltani. - Egyébként, ma nem akarunk elmenni az esti buliba? - Tette fel a kérdést.

- Milyen buli? - Én ezeket már nem tudom követni. Jobb kérdés, hogy ilyenkor mit csinálnak a tanárok?

- Tudod, az a tábortüzes. - Lehet titkon amnéziás vagyok, de én erre nem emlékszem.

- Fogalmam sincs, mi annak a lényege, de menjünk. - Kicsit szerettem volna kikapcsolódni, és ez nyugisnak hangzott. Szóval miért is ne.

Rám fér, hogy lazítsak. Hosszú volt a múlt hetem, egyben szörnyű. Remélem most nem keverem bele magam semmibe és végre nyugodtan tudok aludni. A múlt héten történtek kicsit aggasztottak. Semmibe sem szerettem volna beleütni az orrom, de ha nem löknek engem aznap oda, akkor meg se történt volna.

Most viszont jött a kedvenc része az ilyen buli dolgoknak. A ruha választás. Mivel Hobi is azt mondta, hogy nem kell kiöltözni ezért nem törtem magam ezen. Felvettem egy sima bő, barna nadrágot, egy fehér, barna csíkos pólót ami szintén nagy rám, illetve egy fekete pulcsit. Mondanom sem kell, hogy a pulcsi is nagy volt hozzám képest. Még magamra aggattam a nyakláncaimat, pár gyűrűt és a kedvenc boka láncomat.

Ezek után a hajam következett, amit kiengedtem, és hátul egy tincset befontam. Végül elkészültem és készen álltam a tábortüzes partira.

Míg vártam a barátomra, addig a folyosón ácsorogva nyomkodtam a telefonomat.  Sokan haladtak el mellettem, amire mindig felnéztem, hátha Hobi az, de nem jött. Már vagy húsz perce rá vártam, de semmi.  Már a telefonomat is eltettem és úgy nézelődtem. Mikor a folyosó végre pillantottam, megláttam valaki. Spoiler; nem az volt akit vártam.

Amint jött a felismerés, sarkon fordultam és megindultam lefelé. De nem gyorsan, csak semmi feltűnés. Viszont hallottam közeledni. Kicsit gyorsabbra vettem a tempót, de ő is gyorsított. Lassan már magam mellettem hallottam a cipőjének a hangját mikor egyszerűen elém állt. Elállta az utamat, így nem tudtam tovább menni. Megpróbáltam kikerülni, de amerre mentem, oda ő is követett. Felsóhajtottam, majd ránéztem hátha van valami mondandója.