𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 14. ~

"Minho megnyugtatott, nagyon segítőkész volt. Álmomban se hittem volna, hogy majd pont ő fog velem lenni a bajban.

Azt hittem, hogy már itt van Minho és nem eshet bántódásom. De Jungkook még erre is rá tudott cáfolni. Ahogy mellettünk elment egy pillanatra megállt, és hozzámvágta ezeket a szavakat:

- Add fel! - Csak ennyit mondott. Se többet, se kevesebbet. "Add fel".

Nagyon jól tudtam mire céloz. Megint az a baja, hogy látott engem Minhoval és egyre erősebben érzi magába, hogy hazudtam neki. Tudni fogom ezt valaha tisztázni vele? Még egyenlőre ez a terv nem halad jól.

Visszamentem a szobámhoz. Meg sem álltam Taehyungnál. Az előbbi elvette teljesen a kedvemet. Ráadásul hiába van nyár és meleg, ez a jéghideg víz nem esett jól. Amúgy is, hogy nézne ki ha Tae-hoz beállítok csurom vizesen? Lezuhanyoztam és megmostam a hajam, amit később megszárítottam. Szokásomhoz eltérően most nem a kanapéhoz mentem, hanem az ágyamba huppantam és elindítottam az egyik kedvenc sorozatomat. Arra próbáltam összpontosítani, de inkább a telefonomat nyomkodtam. Ez ment egész nap, és mivel szombat van így senkit nem érdekelt, hogy késő estig ki se mozdultam. Én viszont nem tudtam leakadni arról, hogy folyamatosan ne nézzem a beszélgetést. A MI beszélgetésünket.

Tae!
Kérlek, legalább
beszéljük meg.
látta

Ne legyünk gyerekesek
és tudjuk már le!
látta

Ennek így semmi
értelme.
Ebből is látszik,
hogy ki akarja
megmenteni a
barátságunkat!
Köszönöm!
Látta

Azóta nem válaszolt. Korábban ki akartam törölni ezeket, de jobban fontolóra vettem, és azt kell mondjam mostmár eszem ágában sincs. Megérdemli, amúgy is már elolvasta, akkor mi értelme lenne? Hogy lássa, hogy meggyengültem? Kizárt! Nekem van igazam, és ezt neki is tudnia kell. De mára már bizonyára rájött, hogy ebben a vitában csak én nyerhetek. Ez már csak a büszkeségének köszönhető, hogy folytatja a durcizást. Érett végzős, mondhatom.

A telefonom ekkor megrezzent. Üzenetem jött. Félve de felemeltem az ágyról és egy hirtelen mozdulattal magam felé fordítottam. Az üzenet küldője... hogy mi?

Jungkook
Gyere le, ha
szereted a barátod:)

Mivan?

Jungkook
Nekem így is jó

Várj!
Hova?

Ahogyan csak tudtam szedtem a lábaim, mert most is van egy nagyon rossz előérzetem. A sulinak van egy romosabb része, ahol elkezdtek építeni egy külön részleget, ami eredetileg egy sportpályának indult, de a kevés bevétel miatt abbamaradt. Ennek már több éve. Oda kellett most mennem. Már maga a helytől is kiráz a hideg. Főleg késő este.

Vak sötét van én meg semmit nem hoztam. Én hülye telefont se amivel tudnék világítani. Ekkor egy kiszűrődő fényt láttam meg, ami felé elkezdtem menni. Mondanom sem kell ott várt Jungkook és négy barátja. Az egyikük a földön volt. Várjunk csak..

- Minho? Mi a rák? - Az a negyedik barát nem volt se negyedik barát, se barát.

Ahogy végignéztem rajta, lehajtott fejjel ült ott, míg Jungkook egyik csatlósa fogta a haját. Leguggoltam elé, de amit láttam az vérfagyasztó volt. Minho szájából csöpögött a vér, és persze, hogy lila foltos volt az arca. Képesek voltak megverni? Az orra és a szája közti rész, nem bőrszínű volt, hanem teljesen ellepte a vörös.

- Jungkook! - Néztem fel rá szikrázó szemekkel. - Beléd meg mi ütött? - Kezem közé vettem a fiú fejét, majd a hideg tenyeremet a lila, kék foltokra helyeztem. Ezt tudtam rögtönözni.

- Felajánlottam. Ha ide jössz, nem kap többet. De neked mindig van valami mondandód! - Teljesen elment az esze. Közelebb lépett hozzám, amit nem tudtam mire vélni. De nem akartam hátrébb menni. Nem akarom elengedni Minhot. Szüksége van rám.

- Hogy ne lenne mondandóm? Nézz már rá! Szemétláda! - Ez csak kicsúszott a számon, bár igaz nem bántam meg.

- Hogy mondtad? - Ekkor megragadta a csuklómat, és felrántott a földről.

- Engedj el! - Összeszorított foggal mondtam neki, de nem lazított a fogáson. Sőt. Még szorosabb lett.

- Ahogy akarod. - Mosolyodott el, majd teljes erejével a földre lökött.

Egyik pillanatban hátat fordított nekem, a másikban meg már a barátai közeledtek felém és Minhohoz. Hozzám egy valaki jött, Minhohoz pedig kettő. Egy aki tartotta a hajánál fogva és még valaki. Csak annyit láttam, hogy az aki szabadon van a lábát hátralendítette és egy erőteljes, határozott mozdulattal belerúgott. Ekkor már én sem tudtam rá koncentrálni, mert én is megkaptam a magamét"

Összeszedtem magamat, és nem hagytam, hogy elrontsák a kedvemet és az estémet. Szinte majd' hogy nem kitéptem a helyéről az ajtót és mentem le a buliba. Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy milyen Maddy vagyok is én. Bár arra számítok, hogy Jungkook megint kitalál valamit amivel keresztbe tehet nekem. Egyedül a legesélyesebb amivel a legnagyobb fájdalmat okozza, hogy a kettőnk közötti vitába belevon másokat is. A barátaimat. De most nem fogom hagyni magam. A múltkor megtörtem, ezúttal viszont nem.

Lementem, és csak csodálkoztam, hogy mennyien vagyunk. Mindenki valaminek öltözött ami hihetetlenül jól nézett ki. Sok mindenkivel leálltam beszélgetni, hiszen felismertek. Rengetegen jöttek oda hozzám, hogy; "csak nem Maddy Perez?" Hát de bizony anyukám!

Belevetettem magamat az estébe így egyedül, aztán ki gondolta volna, hogy a buli végére lesz egy csomó ismerősöm. Sokakkal táncoltam együtt és jól kijöttünk. Most ez kellett nekem. Bár míg a többiek ittak, én egy kortyot se vittem le a torkomon. Maximum a szokásos üditőket. Valakinek azt is el kell fogyasztania.

Jól éreztük magunkat, dübörgött a zene, táncoltunk, énekeltünk és ordibáltunk. Ez mind addig tartott ameddig ki nem szúrtuk, hogy körbe állnak valamit az emberek és ordítozva, nevetve ujjonganak. Vigyorogva egymásra néztünk az új barátaimmal, majd tolakodva, de odamentünk, hogy lássuk mi történik. Csak úgy mint az első hetemen bunyó zajlott a körben. Azt gondoltam, csak nehogy valamelyik eszelős megint belökjön. Kicsit jobban megnéztem a verekedő srácokat.

A felismerés bennem hamar jött, a lábaim a földnek gyökereztek.

Ugye ez nem miattam van?