𝟹 𝙼𝚘𝚗𝚝𝚑 [♡⁠𝓳𝓳𝓴♡]

~ 12. ~

Ledaráltam egyhuzamban vagy három részt az Euphoriából és egyszerűen még mindig oda meg vissza vagyok érte. Addig minden szép és jó volt, ameddig rá nem néztem az órára. Konkrétan, ha nem kezdek el most azonnal készülődni, akkor nem megyek sehova.

Kerestem egy képet, ahol Maddynek a sminke tökéletesen látszódik, és azt szerettem volna reprodukálni. Ami telt úgy nagyjából fél.. sőt, egy órába azt hiszem. De amint kész lettem már kezdtem magamra aggatni nagy siettségbe a ruhát, illetve a kesztyűt. Kiengedtem a hajam, és tettem bele egy fekete cikcakkos hajpántot. Végső soron a cipőmet vettem fel, majd siettem le. Idők közben dobtam egy üzit a barátomnak, hogy én elkészültem. Míg ő azt válaszolta, hogy benézte az időt szóval ő még csak most húzza a ruhát, de körülbelül öt perc és kész. Mint az ikrek.

Először Hobi szobája felé totyogtam, ám az ötletet, hogy megvárom hamar elvetettem. A folyosó végén láttam meg Taehyungot és Jungkook-ot éppen kijönni a szobából. Először nem láttam jól, így kicsit közelebb hajoltam, de amint biztos lettem benne, hogy ezek bizony ők, gyorsan a folyosóra vezető kanyarnál megálltam. Olyan volt mint amikor be akarsz lesni valaki szobájába. A falhoz simultam és igyekeztem a lehető legészrevétlenebbül kipillantani a fal mögül. A szívem hevesen kalimpált, eközben pedig próbáltam enyhíteni az idegességem. Mind eközben a két fiú már úton voltak felém, én azonban nem néztem meg hol tartanak. Teljesen elfelejtettem annyira arra fókuszáltam, hogy ne verjen ilyen hevesen a szívem.

Mire már észbe kaptam volna, ők már majdnem kanyarodtak oda, ahol én álltam titokban. Egyre hangosabban és tisztábban hallottam a hangjukat, ami bizonyára arra engedett következtetni, hogy közelednek. Másodperceim voltak hátra, azonban a fejemben mind ez fele idő alatt lejátszottam egy pár opciót. Az egyik az lett volna, hogy úgy csinálok mintha Hobihoz mennék, ami valóban történik, csak mintha most érnek oda. A második terv, hogy nemes egyszerűséggel elfutok. És mivel, semmi kedvem találkozni velük, így természetesen a második opciót választom.

Szépen lassan, mintha ráérnék elfordírottam a fejem a menet irányába, hogy felmérjem el tudok e anélkül menekülni, hogy neki mennék másnak. És amint ezt sikerült megfigyelem, olyan gyorsan futásnak eredtem, amilyet magamtól még sosem láttam kivitelezni. Kívülről nagyon szánalmasnak látszódhattam, hogy tűsarkúban és egy szál szoknyában futok, mintha az életemen múlna. Jobban belegondolva lehet csak a fejembe tűntem olyan hű, de gyorsnak. Mert nem telt el úgy öt másodperc és a fülem mögül meghallottam egy ordítást. "Rahin! Itt vagyok!" Szólt utánam Hobi, amire kénytelen voltam megfordulni, egyben megállni.

- Várj már!

Valóban megálltam és kínosan, de megfordultam. Annyira sejtettem, hát nem hiába éreztem ezt a mozdulatot ilyen kínosnak. Mögöttem nem csak barátom állt. Hanem Tae és Jungkook. Egy pillanatig mindenki csak mereven ácsingózott, majd eme szörnyű, szinte visszataszítóan kellemetlen helyzetből Tae szó szerint kilépett. Fogta magát és tovább ment, engem levegőnek nézve. Mellettem, amikor elhaladt csak azt a hideg levegőt éreztem, amit hozott magával, a jellegzetes illatával együtt.

Jungkook és Hobi viszont még mindig felém figyeltek. Azonban most a következő lépést Jungkook tette meg. És a múltal kapcsolatban van miért aggódnom. Nem jelent jót, ha felém közeledik. Főleg nem akkor, ha ilyen fejjel. Rideg volt és kegyetlen.

Egyszerűen csak felém tartott, majd centire pontosan megállt velem egy vonalban. A fülemhez  hajolt, és szóra nyitotta száját.

- Vigyázz, Rahin! Vigyázz magadra... - Éreztem a hűvös lehelletét fülemnél, ám eszem ágában sem volt felé fordulni. Így azt mutatom, hogy kiállok magamért és erős vagyok. Pedig erről szó sincs. - ... és ne játssz a tűzzel. Mert a végén még megégeted magad. - Mondatát befejezve, tovább sétált. Meg se várta, hogy reagálhassak.

Ha ránézek nem tudok nem azokra gondolni. Most is előtört.

"Minho elment, engem magamra hagyva a fiúkkal. Persze ez érthető volt, hiszen neki nincs mit nekik magyarázni. Nem ismeri őket, szóval nem haragszom rá. Inkább hálás vagyok neki, hogy így tudja ezt kezelni.

- Szóval.. te, meg ő?! - Tae teljesen meg volt törve, bár láttam, hogy igyekszik ezt nem kimutatni. Mégis valamennyi része kiült az arcára.

- Nem! Dehogyis! - Kezemet magam elé tettem, és heves tiltakozásba kezdtem. Ezt követően azt lett volna az elképzelésem, hogy folytatom és megmagyarázom. Egy szóval tiszta vizet szerettem volna önteni a pohárba, csakhogy ezt nem engedték.

- Nem mi? Kösz az őszinteséget. - Taehyung végszóként egy halovány mosolyra húzta száját és elment.

Én utána fordítottam fejemet, és még mondtam is a nevét, hátha ennek hatására megáll. Mit is mondhatnék, nem vált be.

- Hagytad, hogy megkedveljünk. Gyakorlatilag játszottál velünk. Milyen reakcióra számítottál? - Jungkook jogosan érvelt, egyben kérdezett. Bár fájt. Persze, hogy fájt. Mert ez az egész vita egy félreértésen alapszik.

- Én senkivel sem játszottam, szögezzük le! - Ökölbe szorítottam a kezem, hogy segítsen elnyomni az érzéseimet. Ha arra összpontosít az agyam, hogy fáj a kezem amiért szorítom, akkor arra a fájdalomra fog fókuszálni. Ez által nem enged utat törni a könnyeimnek.

- Jó. - Mondta nyugodtan. Vett egy mély levegőt, ezt követően hosszasan kifújta. - Akkor azt is szögezzük le, hogy ne hazudjunk legalább most az egyszer.

- Mikor hazudtam, Jeon Jungkook? Mikor?

Folytatódik az előbb még épp, hogy lecsillapodott dühöm. Úgy tűnik újra kiszabadult, mert elveszítettem a fejem. Tudom magamról, hogy ha valaki aki fontos nekem megbánt, akkor az nagyon nagy sebet tud okozni. Jungkook ezt a bizonyos sebet most felszakította. És ha felszakad, akkor a haraggal védekezek.

- Ezt magadtól kéne megkérdezed. De például most. Azt mondtad nem játszottál velünk. Közel engedtél magadhoz minket. Mindkettőnket. És amint elérted a célod, már félre is dobsz. Ismerem ám a magad fajtákat.
- Miről hadobál ez itt? Ez hülyeség!

- Milyen célt? Hm? Mondd akkor, milyen célt akartam elérni? És milyen magamfajtákat ismersz? - Tovább folytattam a mostmár kijelenthető veszekedést.

- Csak kihasználtál minket. De ne aggódj, többet ezt nem kell átélned. Azt hiszed nem tudtam, hogy kettőnkről azt a képet te tetted ki?

- Tessék? - Fogalmam sincs miről beszél, bár nem hangzik jól. Tényleg ilyeneket feltételez rólam? De ha ilyen gondolatai vannak velem kapcsolatban, akkor miért foglalkozott velem?

- Szegény Rahin! Valaki lefotózta őt kettő fiúval is enyelegni és ezért depressziós. Kicsit törékeny lány. A végén még tényleg megsajnállak. - Mind ezt pislogás nélkül halál komolyan vázolta fel. Mi van vele? Mi ütött belé?

- Te félelmetesen fárasztó vagy. Konkrétan nem jártam be órákra csak ezért. Nem ettem, nem ittam. És szerinted megjátszottam? - Mostmár tényleg egyre jobban megy fel bennem a pumpa. Nagyon feszegeti a határokat és nem tudom mikor szakad el a cérna.

- Tudod, még most is erről beszélsz. - Nevetve megforgatta szemeit, majd közelebb hajolt. Alig volt köztünk pár centiméter. - Én a helyedben éber lennék. Ki tudja, mi vár rád. - Suttogta a szemem elé.

Majd Tae után ment."

És ez is még csak a kezdet volt.