Halálos ítélet

Chapter 32

NINO

consolazione
vigasz

Hellyel kínálom Nadiát a nappaliban. A fekete bőrkanapén foglal helyet, a szemét körbejáratja a helyiségben. Látom, hogy lenyűgözi a luxus. Hagyom, hogy egy ideig gyönyörködhessen, majd megkérdezem, hogy megkínálhatom-e valamivel. Vizet kér, szóval elindulok a konyhába.

Addig van időm összeszedni a gondolataimat. Udvariasnak kell lennem, közvetlennek, de mindemellett nagyon ravasznak. Olyannak, amilyen apám is volt. Mint mondtam, lehengerlő volt a modora, legfőképpen, ha olyan emberekkel beszélt, akik veszélyt jelentettek rá. Muszáj valahogyan jó benyomást keltenem, különben nagyon csúnyán megüthetjük a bokánkat.

Kiveszek egy üveg mentesvizet a hűtőből és egy poharat a szekrényből, majd leteszem a nő elé az asztalra. Elhelyezkedem a tőle jobbra található fotelban, a bokámat a térdemen, a kezemet pedig a fotel két oldalán a karfán pihentetem. Magabiztosnak akarok tűnni. Áldom az eget, hogy éppen nem izomtrikóban hédereltem itthon, hanem egy fehér ingben és normális nadrágban.

- Szóval miről lenne szó? - szólalok meg én először. Nadia kitölti az üvegből a vizet. Nyugodt és kimért, a mozdulatai egyáltalán nem sejtetnek semmilyen idegességet.

- Hol járt a fivére november ötödikén? - kérdez rá kertelés nélkül.

- Valószínűleg a feleségében - felelem félvallról és mint vártam, elmosolyodik.

- Hallottam hírét, milyen bőkezűen támogatja a családja a helyi igazságszolgáltatást. Igazán nemes gesztus.

- Köszönöm - biccentek, habár a hangjában némi gúnyt véltem felfedezni. - Szerettük volna továbbvinni apánk örökségét. Őmaga is nagy becsben tartotta többek között a rendőrség kemény munkáját. Alkalomadtán segített is egy-egy bűnesetet megoldani, ahogyan én is szeretnék segíteni magának, de úgy hiszem, rossz embert szeretne elkapni.

- Mielőtt idejöttem volna, kicsit körbekérdeztem itt-ott és az a pletyka járja, hogy a fivére nagyon ügyesen bánik a késekkel - néz mélyen a szemembe. - Ez talán egy furcsa hobbi?

Felnevetek. Inkább kínomban, mint őszintén.

- A pletyka igaz, de ez nem kimondottan a késekre összpontosít - kissé előredőlök és megtámaszkodom a két térdemen a könyökömmel. - Ez onnan eredhet, hogy Nicola szereti fitogtatni egy-egy züllött estén, hogy mennyire remekel dartsban. Történt egy olyan eset, hogy próbára tették és mindenféle eszközzel kellett a táblára céloznia, többek között késekkel. Még mindig nem értem, mire akar kilyukadni.

- Nos, pár hónappal ezelőtt történt egy gyilkosság a helyi klubban. Az áldozattal egy kés végzett, amire az N.L. monogramm volt belevésve - pillant rám komolyan. - Mondd ez Önnek valamit?

- Nos, nem igazán - rántom meg a vállam. - Sok mindent lehet mondani az öcsémről, de azt semmiképp sem, hogy gyilkos.

Mindjárt leszakad a plafon pontosan a fejemre. Nagyon nehéz ezeket a kijelentéseket komolyan és balta arccal közölni a nővel. Nicola életében először 17 évesen ölt embert. Az azóta eltelt 8 év alatt már számon sem tudnám tartani.

- Pont ez az, ami leginkább furcsa - bólint. - Az előbbi információt is csak fél füllel hallottam. Körbekérdeztem egész Palermo megyét és egyszerűen semmit nem tudtam meg magukról. Semmit. Sem jót, sem rosszat. Azt gondolná az ember, ha valaki ilyen sikeres, mint maga, ráadásul jótékonykodik is, akkor az egekig magasztalják. De ahogy kimondtam a nevét, az emberek elfordították a fejüket és elhallgattak. A testvérével ugyanez a helyzet.