Halálos ítélet

Chapter 41

NINETTE

emozioni non dette
kimondatlan érzelmek

Szerencsére nincs túl sok holmim, így három fordulóból megoldottam a költözést. Nicola ma jön haza, így átpakoltam minden cuccomat Nino szobájába, ami pont szemben van Nicoláéval.

- Kiürítettem ezt a szekrényt, szóval ide pakolhatsz - tárja ki az egyik szekrény ajtaját Nino.

Az állószekrény mellett van még egy hatalmas gardrób. El nem tudom képzelni, hogyan lehet egy férfi ennyire rendszerezett. Az ingjei és zakói katonás rendben sorakoznak a vállfákon, ez még hagyján, de szín szerint rendezve. A felső polcon ugyanígy szépen összehajtogatva a pólók, nadrágok, farmerok, pulcsik...

Hatalmas kontrasztot alkot Nicolával, aki totál rendetlen. Ami kiesett a kezéből az úgy is maradt és a szekrénye maga volt a káosz.

Én szeretem a rendet, de Nino még rajtam is túltesz.

- Jézusom, mennyi ruhád van - szalad ki a számon, mire értetlenül a gardrób felé sandít. - És milyen... rendezett vagy.

- Ez szerinted baj? - ráncolja a szemöldökét. - Utálom, ha nem találok valamit, ebből kifolyólag kiakaszt a káosz.

- Nem vagy egy kicsit kényszeres? - nevetek fel, mire ő is mosolyra húzza a száját. - Lehetőleg akkor az én szekrényembe soha ne nézz be, mert lehet hogy a rendmániád nem bírná el a látványt.

- Nem fogok turkálni a cuccaid között, megnyugodhatsz - húzza el a gardrób ajtaját.

Ezután kellemetlen csend telepedik ránk. Én az ágy végében állok, folyamatosan az egyik lábamról a másikra helyezem a súlypontomat. Nino velem szemben furcsán méreget, talán azon gondolkozik, miért vagyok zavarban. Miért is vagyok zavarban?

- Izé... - köszörülöm meg a torkom. - Köszönöm, hogy itt aludhatok. Meg a szekrényt is. Meg mindent.

- Nincs mit - vonja meg a vállát, majd öles léptekkel elindul felém.

- Ne gyere közelebb! - tartom fel a kezem. Nino megtorpan és hitetlenkedve bámul rám.

- Mi van?

- Csak... szóval... ne gyere közelebb - nyögöm ki már csendesebben. - Tudjuk mi történik folyton, ha nem tartjuk egymástól a távolságot - hadarom. Ninónak megremeg a szája széle. - Ezért... három lépés távolság, mindig minden körülmények között.

- Te most viccelsz velem, ugye? - Nem bírja tovább, szó szerint kinevet. Úgy nevet, ahogy eddig még soha. - Ezt te sem gondolod komolyan.

- De igen! - csattanok fel, mire újra elvigyorodik. Próbálok komoly arcot vágni, de mint mondtam már, ha ő nevet, én is kényszert érzek rá, hogy bambán elmosolyodjak.

Nino nem hallgat rám, lassan közelebb lépked, miközben tartja velem a szemkontaktust. Én hátrálok, de nekiütközöm az ágykeretnek és végül a matracon landolok seggel. Kikerekedett szemekkel nézek fel rá, miközben közelebb hajol és a hátam mögé nyúl.

- Elmegyek Nicoláért - Olyan közel van hozzám az arca, hogy a bőrömön érzem a szavait. - Szeretnél velem jönni, vagy gondot okoz egy kocsiban utazni velem?

Pimaszul húzza fel a szemöldökét, mire levegőt is elfelejtek venni.

- Veled megyek - suttogom. - Csak átöltözöm.

- Minek, jó vagy így.

Egy centit sem húzódik hátrébb. Kényszerítenem kell magam, hogy szabályosan vegyem a levegőt és az agyam ne dobja be törülközőt.