NINETTE
Szicíliában dög meleg van. Számítottam rá, de nem hittem volna, hogy a lenge, spagettipántos felsőm teljesen a hátamra tapad majd az izzadságtól, miközben a bőröndjeimre várok a reptéren a futószalag mellett. Na jó, őszinte leszek, valójában nem csak a meleg az oka ennek. Amióta elfoglaltam a helyemet a repülőn Londonban, szabályosan ver a víz és többször azt hittem elrókázom magam fent a magasban. Ennek sem éppen a tériszony volt az oka, hanem Michael Chapman, az apám.
Tegnap este még egészen jó ötletnek tartottam Aisha barátnőm spontán ötletét, miszerint miért ne foglalhatnánk last minute jegyet Palermóba egy rögtönzött nyaralásra úgy, hogy konkrétan nem szólunk senkinek a távozásunkról. Persze tudom, hogy ő csak kamuzik és tutira tájékoztatta a szüleit a kiruccanásról, egyszerűen csak szolidarításból állította az ellenkezőjét. Mindketten tudtuk, hogyha én megemlíteném apámnak, nem lett volna rest ránk rúgni a közös albérletünk ajtaját és a hajamnál fogva hazarángatni, aztán lelakatolni az összes ajtót és ablakot, hogy megvétózza minden próbálkozásomat a szökésre. Egy szó, mint száz: apám ezért ki fog nyírni.
Huszonöt éves vagyok. Huszonöt. Nevetséges, igaz? Ilyen korban már nem szokás rettegni a szüleink reakciójától, de ti nem ismeritek őt. Exkatona, és kontrollmániás. Érted már, ugye?
Aisha valami vidám zeneszámot dúdolgat mellettem, göndör fürtjei meg-meglibbennek, miközben a fejét illegeti jobbra-balra jókedvében. Mindig irigyeltem a lazaságát. Én mellette olyan vagyok, mint egy két lábon járó agyérkatasztrófa. A súlypontomat az egyik lábamról a másikra helyezem szüntelenül, közben lehunyom a szemem és azt mantrázom magamban, hogy én egy erős, független nő vagyok. Már megnéztem egy csomó önfejlesztő videót arról, hogyan kellene változtatnom a kiábrándító életemen, hamar rájöttem, hogy az első lépésként jó lenne, ha a bizonytalan személyiségemmel nem rontanék tovább a helyzeten. A nőci azt mondta, hogyha sokat mondogatom magamnak az előbb említett mondatot, egy idő után majd elhiszem. Azóta is várom, hogy a hitem megtaláljon.
- Ez volt életünk legjobb döntése! - csicsergi Aisha, közben leemeli a halványlila bőröndjét a szalagról, majd rögtön utána az én semmitmondó feketémet is. Kész szerencse, hogy volt annyi eszem, hogy tegyek rá egy bilétát, különben meg nem mondanám, hogy az enyém. - Ne stresszelj, apád majd megbékél.
Felsóhajtok, ő könnyen beszél. Nem fog megbékélni, sőt, amit ezért kapok nem teszem majd zsebre. Aisha átdobja a vállán a hosszú, barna fürtjeit, majd határozottan elindul a kijárat felé átvágva a tömegen. Sosem értettem, mégis hogyan képes tűsarkúban szinte szaladni, lapos szandálban alig bírom vele tartani a lépést. Angol származása ellenére olyan, mintha egész évben napbarnított lenne a kreol bőrének köszönhetően, így a kutya sem mondaná meg róla, hogy nem helybéli, ellentétben velem. Nekem nem ártott volna némi szolárium a nyár folyamán, mert minden túlzás nélkül albinónak érzem magam jelenleg.
- Ó, és remélem emlékszel még a tegnap este tett fogadalmadra, ami mi is volt? - Szól hátra a válla felett.
- Nem veszem fel az apámnak a telefont, ameddig vissza nem érünk Londonba és minden őrültségbe egy szó nélkül beleegyezek! - Monoton hangon elismétlem a fogadalmam, ami tulajdonképpen nem is az én agyszüleményem, hanem a barátnőm szavai, amiket a számba rágott, miközben a bőröndömet pakoltam.
- Pontosan! - Égnek emeli a mutatóujját, majd megpördül és hátramenetben folytatja az útját, minek következtében az embereknek úgy kell kikerülgetniük. - Szerzünk magunknak két olasz macsót, és remekül fogunk szórakozni!
ESTÁS LEYENDO
Halálos ítélet
Romance● A történet átírás alatt van, folyamatosan töltöm vissza a részeket! ● Enrico Luciano, - vagy ahogy az olasz alvilágban mindenki ismeri, Nino - egy kezén meg tudja számolni hány emberért tenné tűzbe a kezét. A szám nulla. Egy kezén viszont nem tu...