Halálos ítélet

Chapter 50

NINO

questo è amore
ez szerelem

Az elmúlt öt napban annyit pörgött az agyam, hogy migrénem lett. Miután Nina elment, csúnyán összevesztem a húgommal. Nagyon csúnyán.

Tehát a feszültség egyre csak nőtt a házban, erre még rátesz az is, hogy fogalmam sincs, mit csinálhat Nina. Egyáltalán még a másik házban van? Legszívesebben odaküldenék valakit, hogy megnézze, ha már engem nem akar látni, de tudom, hogy Rea vigyáz rá és csak olaj lenne a tűzre. Muszáj engednem egy kicsit, de utálom, ha nincs a kezemben a gyeplő. Egyszerűen megszoktam, hogy én irányítok és nagyon nehéz lemondani a kontrollról.

Már sokkal jobban vagyok fizikailag, szóval nem vagyok hajlandó már mankót használni, kicsit még bicegek ugyan, de tűrhető. Végre kikelhetek az ágyból, mint egy normális ember. Elegem volt már a döglésből.

Nicoláról még mindig semmi hír.

- Nem kellene még erőltetned a lábad.

Ez volt az első mondat, amit Lina hozzám intézett az elmúlt 5 nap során. Van néhány berögződésem, szóval a konyhapultnak támaszkodom, ahogy szoktam.

- Jól vagyok.

Az, hogy beszél velem egyfajta békejobb akar lenni. Azt jelenti, hogy már kevésbé zabos és hajlandó kultúráltan megbeszélni a konfliktust. Töltök neki is egy csésze kávét, hogy lássa, én is kész vagyok rá, ha akarja.

A csészével eltakarja a mosolyát.

- Sajnálom, amiket Ninának mondtam - köszörüli meg a torkát. - Szeretem őt, mindig számíthattam rá, akármiről volt szó. Csak nagyon kiakadtam Nicola miatt. Arra gondolok, hogy mi lesz, ha tényleg nem jön vissza többet. Tudod, hogy képes rá.

- Reménykedem benne, hogy lehiggad. Pár hónap és visszajön - mondom nyugodtan, habár őszintén nem hiszek teljesen abban, amit állítok. Az öcsém kiszámíthatatlan és a távolmaradásának ideje egyenlő a megbántottságának a mértékével. És mi most kurvára megsértettük. - Valójában nem hiszem, hogy valaha megbocsát, de szerintem miattatok visszajön. Az életénél is jobban szereti Inessát.

- Tudtam, hogy ha egyszer ez robban, akkor nagyot szól majd, de azzal egyáltalán nem számoltam, hogy elmegy - csóválja meg a fejét. - Mármint talán azzal, hogy elköltözik, igen. Azzal, hogy megint fékezhetetlen lesz, igen. Azzal, hogy bemutat neked és csak azért is kibaszik veled, igen. De nem hittem, hogy úgy eltűnik, hogy még mi sem találjuk meg.

- Visszapörgetném az időt, ha tehetném, bevallom - sóhajtok fel. - Visszapörgetném egészen addig, amikor te először megmondtad, hogy elfogom cseszni. Igazad volt, de én nem vagyok Nicola. Nekem idő kellett és az nem az én oldalamon állt.

- Nagyon haragudtam rátok, de már nincs mit tenni. Jobb, ha legalább mi helyén kezeljük a dolgokat, ezért ígérem nem vágom többet a fejedhez a hibáidat, amikkel amúgy is tisztában vagy.

- Leköteleznél, kösz - forgatom meg a szemeim, mire Lina röviden felkuncog.

- Beszéltél azóta Ninával?

- Nem - húzom el a szám. - De nagyon nehéz megállnom.

- Dícséretes, hogy próbálod féken tartani a birtoklási és kontrollmániádat - néz rám pimaszul. Felhorkantok. Nagyon vicces. - Átmegyek hozzá és bocsánatot kérek. Gondolom megnyugtatna a tudat, ha tudnád mi van vele.

- Ezzel nem segítessz a rossz tulajdonságaimon egyébként, de tudod, hogy nem fogom azt mondani, hogy ne menj.

- Nyilvánvalóan - emeli a plafon felé a tekintetét. - Elrendezem Inessát. Diego elvisz?