Halálos ítélet

Chapter 19

NINETTE

diaccio
érzéketlenség

Enyhe rosszullét kerülget miután öntudatomra ébredek. Tompán fáj a fejem, pedig alig ittam. Nem tudom, hogy voltam képes még a huszas éveim tajékán melóból buliba, buliból melóba járni, máskor pedig egyetemre. Ma már képtelen lennék erre. Ennyit számít 6 év. Kiöregedtem a szakmából.

A rossz közérzetem alapja nem csak az alkohol, hanem a Ninóval történtek. Hazudtam neki és amikor kimondta, hogy nem fogja megbocsátani, kétségbeestem. Ki tudja? Már lehet ma rájön az igazságra. Mert rá fog, a kérdés csak az, hogy mikor. Lehet, hogy tegnap csókoltam meg őt utoljára.

Nicola semmit sem kérdezett. Úgy tett, mintha meg sem történt volna ez az este, pedig fent volt még, amikor hazaértünk. Látta a kócos hajamat, az elkenődött sminkemet és Nino ujjai nyomát a combomon. Látta. És mégis mit tesz Nicola? Vállat von és szemethuny felette. Tehát a bűntudat is rátesz egy lapáttal. Mindjárt elhányom magam tőle.

Kezdem azt hinni, hogy nem én élek együtt szörnyetegekkel, hanem én magam vagyok az.

- Jó reggelt! - vágódik ki az ajtóm. - Hoztam kávét.

- Reggelt? Hány óra van? - nevetek fel.

- Fél kettő elmúlt - mosolyodik el Nicola, miközben a kezembe nyomja a bögrét. - Kezded átvenni az életritmusunkat.

- Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz - somolygok.

- Nekem nagyon is jó - nyúlik el mellettem az ágyon. - Randalírozhatunk éjszakánként együtt. Persze, ha éppen nem dolgozol - vág egy grimaszt. - Hogy tetszett a munka?

- Jó volt. Élveztem, mert újdonság volt - bólintok, de minden mocskos részletet kihagyok. Újra felfordul a gyomrom. - Te mit csináltál?

- Halálosan unalmas dolgokat - sóhajt fel. - Szétvertem egy boxzsákot aztán megnéztem a Szerelmünk lapjait.

Lesokkolva bámulok Nicolára, aki balta arccal bámul vissza rám. Mélységes csönd. Aztán Nicola nem bírja tovább, prüszkölve felröhög.

- Szórakozol velem?! - röhögöm el magam én is.

- Is-is - kuncog tovább. - A boxzsákot tényleg szétvertem, de sorozatgyilkosos filmet néztem. Az legalább illik hozzám.

- Te hülye vagy! - fogom a hasam. - Ma mit csinálsz?

- Hát... próbálok rájönni, hogy miért van feszkó a két tesóm között - elkomorodik az arcom. - Mert Lina furcsán viselkedik és kerüli Ninót, Nino pedig a szokásosnál is frusztráltabb és kerüli Linát. Nem tudsz valamit, édesem? - vonja fel a szemöldökét mosolyogva.

Ó, Nicola... ha tudnád!

- Nem, én... nem - rázom a fejem.

- Ha tudnád, sem mondanád el, igaz?

Nicola mindenttudóan sandít rám. Talán neki elmondhatnám, ő biztos megértené. Hatalmas tehertől szabadulnék meg. Az ajkaimat harapdálom.

- Oké, nem kényszer - veszi el az üres poharat a kezemből. - Ne stresszelj rajta. Hamarosan úgyis robban a bomba, ahogy Ninót ismerem. Akkor majd úgyis megtudom.

Nagyot nyelek. Ezzel egyáltalán nem nyugtatott meg. A rémület az arcomra is kiül.

- Nina, csak nem lehet olyan rossz, ugye? - komolyodik meg az arca, miközben összekulcsolja az ujjainkat. - Mennyire szar a helyzet?

- Nagyon - sóhajtok fel. A tompa fejfájást felváltotta a mindjárt szétrobban a fejem szintű fejfájás. - Megígértem, Nicola! És hazudtam róla Ninónak.