Can i kiss you? | changlix

10

Miután Changbin folytatta a számára meglehetősen kellemetlen, mégis megvilágosító beszélgetést, még utoljára összeszedte magát, hogy megírja azt a dalt, amit már régen be akart fejezni.

Changbin meglepetésére minden nagyon jól ment, végre papírra vethette gondolatait, és visszatért a szokásos írásfolyamat, ami csak azt mutatta, hogy a fekete hajú egész idő alatt nem tudott írni, csak azért, mert tudat alatt egy dolog zavarta.

Felix.

Ő volt az első, amit Changbin keresett, amikor hazaért. Még csak avval sem törődött, hogy szépen letegye a cipőjét, egyszerűen csak lerugta, és betolta a többi közé.

Ahogy Changbin a szobája és Felix szobája felé sétált, észrevette, hogy a szíve hirtelen hevesen kezd verni, szinte kiugrik a mellkasából. A dobogás egyre hangosabb lett, ahogy a kezét a kilincsre tette és lenyomta. Changbin lassan kinyitotta az ajtót, látta, hogy már sötét van a szobában, és Felix mintha aludna.

Az idősebb csendben belépett a sötét szobába, amelyet csak Felix kacsalámpája világított meg, amely az ágya mellett van.

Ez volt az a lámpa, amelyet Changbin adott neki, amikor be költöztek a szobába. A szeplős arcú pánikszerűen félt a sötéttől, és az új környezetben való tartózkodás sem könnyítette meg a dolgát. Kezdetben Felix mindig Changbin ágyában aludt, simogattva rémült fiú fejét és hátát, várva, amíg elalszik a mellkasán. De mivel idővel ez sem volt megoldás, Changbin, amikor ajándékot keresett a nővérének, rábukkant az éjszakai lámpaként szolgáló kis sárga kacsára.

Azóta Felix minden este felkapcsolta ezt a lámpát, és azóta nem aludt együtt Changbinnal egy ágyban. Bár a fekete hajú srác örült, hogy Felix most már jobban tud aludni éjszaka, mivel álmában mindig nyugtalan volt és hánykolódott, Changbinnak mégis hiányzott, hogy a karjában aludjon el a fiatalabb.

Changbin lassú léptekkel Felix ágyához lépett. A fiatalabb háttal feküdt neki, és testét egyik kedvenc plüsséhez szorította.

Changbin mosollyal az arcán óvatosan leült az ágy szélére, és lenézett az alvó arcra, amelyet részben narancssárga hajszálak borítottak. Az alatta lévő test lassú és egyenletes ritmusban emelkedett és süllyedt, hallotta, ahogy a szeplős fiú csendesen lélegzik.

- Annyira sajnálom... - suttogta a fekete hajú a sötétben. - Bármit is tettem, hogy ilyen hirtelen eltávolodtál tőlem, sajnálom. - az idősebb ujjai finoman beletúrtak Felix puha hajába, csiklandozva ujjait. - Csak remélem, hogy valamivel kárpótolhatlak, mert egyszerűen nem bírom, ha nem vagy velem. - szúró fájdalom gyötörte Changbin mellkasát, emlékeztetve arra, mennyit jelent neki Felix. Nem tagadhatta tovább. Szerette a legjobb barátját, már nagyon régóta.

Meleg tavaszi nap volt, Changbin és Felix először bicikliztek együtt. Az időt arra akarták használni, hogy közösen csináljanak valamit, mivel szabadnapjuk volt, és úgy döntöttek, hogy biciklizni indulnak. A Han folyó mellett tekertek, élvezték a nap meleg sugarait, ami kellemes érzést váltottak ki testükben.

Aztán ahogy a nap lassan lenyugodott, megálltak egy hídnál. Alattuk futott a folyó, míg előttük volt a legszebb kilátás. Az esti nap eltűnt a házak mögött, megcsillant alattuk a kék víz, miközben az égbolt festett műalkotássá változott, gyönyörű meleg színében mutatva magát.

De Changbin egyetlen dolgot talált gyönyörűnek abban a pillanatban. Felixre nézett, miközben lehunyt szemével hagyta, hogy a nap utolsó meleg sugarai is megérintsék bőrét, miközben tökéletes ajkai mosolyogtak.

A fekete hajú csak ekkor vette észre, milyen őrülten kalapál a szíve a mellkasában. Tomboltak a pillangók a hasában. Changbin még soha nem vágyott ennyira arra, hogy megérintsen egy embert.

Ez volt az a nap, amikor Changbin őrülten beleszeretett a fiatalabba. Már egy éve ragaszkodott ezekhez az érzésekhez, a szíve, amely csak Felixért dobbant. Remélve, hogy egyszer a szíve szembesül azzal a valósággal, hogy soha nem kaphatja meg Felixét.

Changbin sóhajtva elvette a kezét Felix hajából, és rájött, milyen mélyen elmerült gondolataiban.

Anélkül, hogy tovább gondolkodott volna tettein, előrehajolt, olyan közel volt Felix arcához, hogy a szíve szinte kiugrott a mellkasából, és Felix kellemes illata csiklandozta orrát. Nem telt el sok idő, mire ajkait az alvó fiú puha bőrére nyomta, és egy puszit hagyott homlokán. Ajkai egy pillanatra ott hagyta, és Changbinnak tényleg vissza kellett fognia magát, nehogy egy sóhaj szökjön ki a száján.

Legszívesebben soha többé nem venné le Felixről ajkát, csókolva testének minden centiét.

Lassan elszakadt Felixtől, mosolyogva gyönyörködött az alvó fiúban, mígnem felállt az ágyról és a sajátjához sétált. Lefeküdt az ágyba, hallgatta a hangos szíve dobbanása, ahogy vadul kalapál a mellkasában.

De, nem ez volt az egyetlen szív, amely hangos dobogásával megtöltötte a néma szobát.