Can i kiss you? | changlix

11

Felix lassan kinyitotta a szemét, ahogy hallotta, hogy ketten sikoltoznak kint.

Ők nem voltak mások, mint Hyunjin és Minho. Miközben Hyunjin drámai könyörgését lehetett hallani, és Minho szitkozódását aki valószínűleg üldözte a szőke hajút.

Felix bosszúsan a fejére húzta a párnát, és megpróbálta elfojtani a hangokat, de nem használt, így Felix félredobta és felkelt, elfelejtve a tervét, hogy aludjon még egy kicsit.

Felix tekintete az előtte lévő üres ágyra tévedt, Changbinnak nyoma sem volt.

Azonnal érezte, hogy melegség árad szét a testében, ahogy eszébe jutott, mit mondott neki tegnap az idősebb. Felix szíve felgyorsult a mellkasában. A fiatalabb behunyta a szemét, benyúlt a pólója alá, és néhány mély levegőt vett, hogy megnyugtassa kontrollálhatatlan szívét.

Ám hirtelen kinyílt az ajtó, szinte megállt a szíve az ijedtségtől, és az ajtó felé nézett.
És ekkor, Felix szíve tényleg megállt.

Changbin egy törülközőt a dereka köré csavarvava állt a szobában, miközben nedves fekete hajából vízcseppek csöpögtek le az arcára, arcáról pedig nyakára.

Felix nyelt egyet, elbűvölve figyelte Changbin jól felépített testét.

- Felix? Jól vagy?

A szeplős arcú kizökkent a gondolataiból, ahogy Changbin kimondta a nevét, szemei ​​gyorsan Changbin arcára vándoroltak, amelyen kérdő kifejezés volt.

- Ööö... - Felix dadogni kezdett, kínjában, hogy Changbin rajtakapta.

- Nagyon vörös vagy, talán beteg vagy? - a fekete hajú pár lépést tett Felix felé. A fiatalabbon azonnal átterjedt a pánik, gyorsan arrébb ugrott, hirtelen mozdulatával megdöbbentve a másikat.

- Jól vagyok. - Felix vállat vont, mert tudta, hogy vörös arcának semmi köze ahhoz, hogy beteg legyen, csak teljesen zavarba hozta Changbin fedetlen teste.

A fekete hajú sóhajtott egyet és egy pillanatra Felix szemébe nézett, aki már-már összeesett az idegességtől. Bármennyire is próbálkozott, Felix egy pillanatra sem tudta visszatartani a tekintetét, hogy újra és újra a másik testére nézzen.

- Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem, igaz?

A hirtelen kijelentésre Felix szeme elkerekedett, nem tudta, honnan jött ez a komolyság hirtelen.

A szeplős arcú persze tudta, hogy bármit elmondhat a legjobb barátjának.

Majdnem, mindent.

Volt egy dolog, amit nem mondhatott el neki, azaz, hogy szerelmes belé. Ez volt az, ami pillanatnyilag zavarta, és arra kényszerítette Felixet, hogy távol maradjon tőle, amíg a szíve végre el nem szakad ezektől az érzésektől.

- Tudom... - Felix összeszorított fogai között motyogta, és lehajtotta a fejét. - De jól vagyok, komolyan. - Felix ajkaira lágy mosoly telepedett, próbálva meggyőzni az idősebbet, hogy ő rendben van, bár ez hazugság. Changbin megértően bólintott, nem kérdezősködve barátja furcsa viselkedéséről tovább, majd elfordult tőle.

Bár Changbin örült, hogy Felix ezúttal valóban szót váltott vele, és nem kerülte el, mint az elmúlt néhány napban, de belül mégis szomorú volt, hogy már semmi sem ugyanolyan, mintha egy láthatatlan fal lett volna a két fiú között.

- Akkor én megyek. - motyogta Felix, egy pillanatra felkeltve Changbin figyelmét, miközben felkapta a ruháit, begyömöszölte egy hátizsákba, majd kisétált a szobából, meg sem várva, hogy az idősebb bármit is mondjon neki.

Changbin sóhajtott egyet, leült az ágya szélére, és a kezébe temette az arcát.

- Mit kellene tennem, hogy ne távolodjon el tőlem?