Can i kiss you? | changlix

17

Changbin nyelt egyet, azt a komoly hangot, amelyet Minho hirtelen használt, nem tudta hova tenni, mivel Minho soha nem beszélt még így vele.

- Mire gondolsz? - dadogta a fekete hajú, és nem értette, mire akar kilyukadni Minho.

- Szereted Felixet, igaz? - Az idősebb egyszerűen a lényegre tért, a fiatalabbat szótlanul hagyva, szemei elkerekedtek.

Changbin azonnal megpróbálta visszanyerni elveszett önuralmát, megrázta a fejét, és visszanézett a másik szemébe.

- Fogalmam sincs, mi...

- Ne néz bolondnak! - Minho félbeszakította, mielőtt még kibeszélhette volna magát, azonnal elhallgatott, és meglepetten pislogott párat. Changbin dermedve ült a széken, azonnal meg akarta szakítani a szemkontaktust Minhoval, de túlságosan elkapta heves tekintete ahhoz, hogy elfordítsa a fejét.

- Felix elmondta, mi történt. - Minho tovább beszélt, miközben továbbra is makacsul a fiatalabb szemébe nézett.

- Mit mondott Felix? - Changbin kezdett ideges lenni, nem tudta megmagyarázni, mibe keveredett most hirtelen Felix. Minho vett egy mély levegőt, miközben összeszorította a szemét, majd visszanézett Changbin zavart szemébe.

- Elmesélte, hogyan csókoltad meg.

Changbin szeme elkerekedett. Nyála szó szerint elakadt a torkán.

Megcsókolta Felixet? De mikor...

- Emlékszel arra az éjszakára, amikor a győzelmünket ünnepeltük?

Bólintás. Egy lassú, bólintás.

- Nos, annyira részeg voltál, hogy csókot loptál a legjobb barátodtól. - egy rövid vigyor kúszott Minho ajkára, ahogy hátradőlt a kanapén, és keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.

Changbin számára hirtelen minden értelmet nyert, Felix hirtelen viselkedése és az, ahogyan minden alkalommal megpróbálta elkerülni őt.

Szóval ez volt az oka.

Mielőtt Changbint továbbra is sokkolhatta volna saját tettei, egyik pillanatról a másikra lelkiismeret-furdalás és öngyűlölet hulláma kerítette hatalmába.

Megcsókolta a legjobb barátját. Részegen. Az ő akarata ellenére.

Changbin volt az oka annak, hogy Felix annyira kényelmetlenül érezte magát. Ő volt az oka annak, hogy barátságuk nem olyan, mint korábban.

Az ő hibája volt. Csak is az övé.

- Ez nem történhet meg! - Changbin gyötrődve préselte össze ajkait.

Hogy lehetek ilyen hülye???

- Nézd a jó oldalát Changbin, a szíved végre elfogadta azt, amit régen kellett volna már.

- De ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie... - motyogta Changbin szégyenkezve, és lenézett az ujjaira, amik idegesen játszottak egymással az ölében. - Most mit csináljak? - a fiatalabb ingerülten sóhajtott egyet, és barátjától kért segítségért, aki szórakozottan nevetni kezdett.

- Nos, mit gondolsz? Mondd el végre Felixnek, mit érzel iránta valójában! - adta az egyetlen tanácsot kétségbeesett barátjának. Végül is semmi sem menthette meg az egészet, csak egy őszinte beszélgetés.

Changbin elgondolkodva rágta az alsó ajkát, valóban eljátszott a gondolattal, hogy végre elmondja Felixnek. Mennyi vesztenivalója volt?

Hiszen a távolság közte és Felix között úgysem lehetett nagyobb. Ettől jobban Changbin nem tudta már tovább rontani a helyzetet.

- Istenem, Changbin menj! - Minho hirtelen felállt, elege lett Changbin mogorva testtartásából, és talpra rángatta a fiatalabbat, majd az ajtó felé lökte.

- D-de mi lesz Channel? - érdeklődött idegesen a fekete hajú, kiutat keresve, hogy ne kelljen közvetlenül Felixel beszélnie.

Minho bosszúsan horkantott egyet.

- Hagyd rám, most menj! - Minho az ajtóra mutatott, Changbin pedig barátjára nézett.

A fiatalabb nyelt egyet, az előtte lévő szürke ajtóra nézett, és lassan a kilincsre tette a kezét, majd lenyomta. Mielőtt kilépett volna, egy pillanatra Minhora nézett, aki bátorító mosollyal nézett rá.

A fiatalabb viszonozta a mosolyt, bólintott köszönetet mondva, majd eltűnt a stúdióból, hagyta, hogy az ajtó becsukódjon maga mögött, és rohant oda, ahová a szíve húzta.

Felixhez.