Can i kiss you? | changlix

15

Éles fájdalom nyilalott Felix fejében, ahogy lassan felébredt, apránként kinyitva szemét. Először semmit sem tudott kivenni, csak elmosódott részeit látta a helyiségnek, amelyben tartózkodott. Óvatosan oldalra fordította a fejét, néhányszor pislogott, hogy visszanyerje látását.

Felix felismerte a fényt az ágya jobb alsó sarkában világító lámpájáról. Tekintete tovább vándorolt ​​a takarójára, és felismert valakit, aki ott feküdt karba tett kézzel rajta fejével. A szeplős arcú a félhomályban csak egy töredékét tudta kivenni a személy arcvonalának, de ez is elég volt ahhoz, hogy tudja, Changbin az.

Lassú mozdulatokkal felemelkedett, miközben hallani lehetett a csendes és nyugodt légzést. Felix szája sarkai enyhén felemelkedtek, érezte, hogy egy pillanatra felmelegszik, és a hasa bizsergni kezd.

A fekete hajú végig a szobában volt, és egy centit sem mozdult Felix ágyától. Közvetlenül azután, hogy a narancssárga hajú hirtelen elájult, az idősebb pánikba esett, miközben Chan a lehető leggyorsabban haza vitte Felixet.

Felix szeme elkerekedett, ahogy Changbin lassan felemelte a fejét. Eleinte még álmosan körülnézett a szobában, és pislogott párat, mígnem belenézett Felix szemébe, amely őt fürkészte.

- Lix! - Changbin azonnal felegyenesedett, összekulcsolta a beteg fiú kis kezét, és aggódva nézett a szemébe.

- S-szia.. - suttogta Felix gyenge hangon, túlságosan fájt a torka ahhoz, hogy egyáltalán beszélni tudjon, ezért a hangja reszelősebben csengett.

- Nagyon aggódtam. - hüvelykujjával Felix kézfejét simogatta, és próbált egy apró mosolyt magára ölteni, miközben a szíve egy pillanatra megkönnyebbült. Pokolian boldog volt, hogy Felix jól van.

- Miért nem hallgattál rám... - sóhajtott, a plafont nézve.

- Sajnálom. Nem akartalak vissza tartani titeket... - szólalt meg rideg hangon a fiatalabb, észrevével, hogy a lelkiismeret-fuldalás árad át rajta. Nem akarta hogy aggódjanak miatta, de végül pontosan az ellenkezője lett.

Felix hülyén érezte magát.

- Nem a te hibád, Lix. - Changbin vonásai megenyhültek, amikor meglátta a fiatalabb fiú üveges tekintetét, amelyek a félhomályban csillogtak.

- D-de...

- Nincs de. - szakította félbe Changbin, mielőtt még tovább hibáztathatta volna magát. Felix sóhajtott egyet, fejét vissza ejtette a párnára, és egy pillanatra lehunyta szemét.

- Próbáljuk meg lecsillapítani a lázad. - javasolta Changbin, felállt, Felix pedig figyelte mozdulatait.

Amikor Changbin újra belépett a szobába, egy tál vízzel és egy törölközővel. Letette a tál vizet Felix ágya elé, letérdelt hozzá, és a száraz törölközőt a vízbe mártotta, kicsavarva, majd Felixhez fordult.

- Ez egy kicsit hideg lesz. - figyelmeztette az idősebb, majd nagyon óvatosan Felix homlokára tette a törölközőt, és félresöpörte haját.

Óvatos mozdulatokkal letörölte az izzadságot, és végigsimította Felix homlokát egészen az arcáig, ami égett.

A szőke hajú fiú egész idő alatt Changbin arcát nézte, miközben arra koncentrált, hogy minden cseppet letöröljön a nedves ruhával. Röviden elfordult, újra benedvesítette a ruhát, majd megállt. Changbin a Felix testét borító takaróra nézett, majd vissza a fiatalabb szemébe.

- Megengeded? - Changbin óvatosan el húzta a takarót, várva Felix reakcióját, aki tágra nyílt szemekkel nézett rá. A fiatalabb arcán vörös pír ült ki, majd szégyenlősen oldalra nézett, és bizonytalanul bólintott.

Changbin lassan lehúzta a takarót Felix felforrósodott testéről, és látta, hogy remegni kezd. Felix belülről fagyott megfele, de kívül még mindig égett.

Changbin nagyon óvatosan simogatta a nedves ruhával a karján lefelé az alkarjáig, majd megismételte ugyanezt a másik irányba. Felix közben szégyenlősen nézte a falat, eszébe sem jutott, hogy végignézzen a fekete hajún.

Amikor Changbin végzett a karjával, megállt, és Felix hasára nézett, amelyet a póló takart. Először habozott, de aztán összeszedte magát, és kissé feljebb tolta Felix pólóját, amitől a fiatalabb fiú szóhoz sem jutott, azonnal feléje fordította a fejét, és tágra nyílt szemekkel nézett rá.

Nem mintha Changbin még soha nem látta volna félmeztelenül Felixet. Changbin a nedves ruhával törölni kezdte hasát.

Felixnek viszont az volt az érzése, hogy mindjárt felrobban az eksztázistól, az arca olyan vörös, mint a paradicsom.

Felix számára egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy Changbin újra és újra áttörölte izzadt testét a nedves ruhával. De amikor Changbin végre végzett, Felix megkönnyebbülten engedte ki a levegőt, amelyet bent tartott.

- Kész. - Changbin beletette a ruhát a tálba, majd mosolyogva nézett a beteg fiúra.

- Köszönöm. - Felix halkan suttogta. Újra a takarója után akart nyúlni, amit Changbin nem engedett, az idősebb fiú elég gyors volt ahhoz, hogy megállítsa.

- Ettől csak rosszabb lesz a lázad. - mondta a fiatalabbnak, aki nyafogva hagyta magát visszazuhanni az ágyba, és egész testében reszketett a hidegtől.

- D-de fázom. - a szőke hajú fiú vacogó fogain keresztül motyogta.

Changbin szenvedőn nézett Felixre, fogalma sem volt, hogyan tudna másként segíteni a fiatalabbon.

- Húzódj arrébb. - hirtelen Changbin megszólalt, Felix pedig csodálkozva nézett barátjára. - Melegíteni foglak, sokkal jobb, mint a meleg takaróval.

Felix szeme elkerekedett, most már értette, mire gondol az idősebb. Először tétovázott, de aztán majdnem a falhoz csúszott, hogy Changbinnak elegendő helyet biztosítson.

Óvatosan Changbin is lefeküdt az ágyba, és nézte, ahogy Felix hátat fordít neki. Changbin azonnal átkarolta Felix hasát, érezte, hogy a fiú egy pillanatra megremeg az érintésétől, de ismét elernyed.

Felix érezte, hogy Changbin testének melege átáramlik rajta, és jobban érezte magát, elfelejtve a dermesztő érzést a testében.

Szíve hevesen dobogott a mellkasában, ahogy Changbin karjai a hasa köré fonódtak.

Aztán Felix szíve majdnem leállt. Érezve, hogy egy ajak a nyakán pihen, ott megállva egy pillanatra.

- Próbálj aludni... - suttogta Changbin Felix nyakába, érezve a forró leheletet a bőrén.

A szőke hajú hunyorogva próbálta megnyugtatni mellkasában dobogó szívét.

Felix tudta, hogy ezen az éjszakán biztosan nem fog tudni aludni.